Kegyetlenül megalázták az egyedülálló édesanyát, a szégyenteljes helyzetet csak tetézték a járókelők

Linda egyik délután sétálni indult a kislányával és szeretett volna egy padon megpihenni. A bonyodalmak itt kezdődtek^*:

Tisztelt Promotions vezetőség! Szeretném, ha levelemet érdemesnek tartanák arra, hogy bekerüljön az oldalra, a napi dühöngő rovatba. Édesanya vagyok, van egy kicsi lányom, éppen csak hogy elkezdett járni, de hamar elfárad. Szerintem az egyik legfontosabb dolog egy gyermeknek a szabad levegő, így minden nap beiktatunk egy sétát, mostanában kezdtük elhagyni a babakocsit. A történethez hozzátartozik, hogy én is hibáztam: új cipőben vittem ki sétálni, ami nagyon hamar feltörte a kicsi lábát.

Nagyjából az utunk felénél jártunk, amikor elkezdett nyűgösködni, szerencsére volt nálam ragtapasz, így szerencsére meg tudtam volna oldani a helyzetet, amíg hazaérünk. A park egyik felén, ahol sétáltunk, van egy darab pad, oda szerettem volna leülni a lányommal, ám ott éppen tinédzserek ücsörögtek. Odamentem és megkértem őket, hogy álljanak fel, hogy leülhessünk, ám egészen hihetetlen választ kaptam: azt mondták, hogy ők voltak előbb és nem szeretnének elmenni.

Teljesen megdöbbentem. Hogy lehet ilyet mondani egy anyukának és a kicsi gyerekének? A kicsi is érezte azt a gonoszságot, ami áradt belőlük és sírni kezdett, nem tudtam megvigasztalni. Ismét, már emeltebb hangon kértem, hogy álljanak fel, de ekkor is visszaszóltak: vigyem el onnan a bőgő kölykömet, mert ők itt pihennének.

Ekkor teljesen kikeltem magamból és kiabálni kezdtem: Budapest jó hírű kerületében lakunk, hogyan fordulhat elő ilyen, hogy ilyen udvariatlanul viselkednek. Később vettem észre, hogy a járókelők is megálltak a botrányt figyelve és kameráztak, többek nevettek is, szemmel láthatóan jól szórakoztak az én szenvedésemen. Teljesen elkeseredtem és nekik is mondtam, hogy inkább segítsenek a telefonozás helyett, mert le szeretnék ülni a kislányommal, de senki nem szólt semmit. A tinédzserek is röhögtek, mondták hogy nyugi van mami, majd ismét egymással kezdtek beszélgetni és bármit mondtam nekik, onnantól nem figyeltek rám.

A síró kislányommal végül hazáig sétáltunk, sebesre törte a cipő a lábát. Kérdem én, milyen világban élünk, ahol ez előfordulhat? Már tényleg semmi tisztelet nincs a fiatalokban?

Amennyiben veled is történt valami olyan felháborító dolog, amit szeretnél másokkal is megosztani, akkor írj nekünk a promotions@promotions.hu címre, Napi Dühöngő jelöléssel.

_{*A levelet változtatás nélkül közöljük, annak tartalmáért felelősséget nem tudunk vállalni.}