promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Teljesen kiakadtak a Békés vármegyei étteremre: Megalázta a pincér az étterem vendégét, majd kikezdett a randipartnerével

Teljesen kiakadtak a Békés vármegyei étteremre: Megalázta a pincér az étterem vendégét, majd kikezdett a randipartnerével

Borítókép:  Profimédia/Illusztráció
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions

Vérlázító dolgot szólt be a fizető vendégnek, majd utána még pofátlanabb dolgot tett.

László egy kirándulás alkalmával beült egy étterembe, ahová elvitte randipartnerét is, egy kellemes ebéd reményében. Ami azonban kapott, csak a lenézés és a megalázás, mindezt fizető vendégként*:

Kedves Promotions.hu, szeretném, ha megjelenne a levelem, mert ami velem történt, az szeretném, ha mással nem történne meg. Illetve, fontos, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról, mivel nem nekünk van szégyellnivalónk az esetleges betegségeink miatt. Történt ugyanis, hogy egy ideje randizok egy hölggyel és most volt az első alkalom, hogy elhagytuk Budapestet és egy hosszabb programot terveztünk. Békés vármegyébe mentünk, a Gyulai várat szerettük volna megnézni, majd a kirándulás végeztével betértünk egy étterembe.

Ránézésre minden rendben volt, tetszett a hely, jó volt a hangulat, jól éreztük magunkat. Beszélgettünk, majd a pincér odalépett az asztalunkhoz. Rendeltünk italt, az étel kiválasztásához még kértünk egy kis türelmet. Rólam tudni kell, hogy ételallergiám van, elég súlyos, így nagyon körültekintően kell kiválasztanom, hogy mit is fogyasztok. A legtöbb helyen az étel intolerancia nem szokott gondot okozni, sok helyen még az étlapon is fel vannak tüntetve az esetleges allergének, itt nem voltak, így kénytelen voltam kérdezni a pincértől. Általában ezzel sem szokott gond lenni, így nem is készültem nagy csatározásra. Odalépett az asztalunkhoz, felvette a hölgy partnerem rendelését, majd rajtam volt a sor. Felsoroltam, hogy mikre vagyok allergiás és kérdeztem, hogy tudna-e ajánlani valamit.

Erre megforgatta a szemét és annyit mondott, hogy megkérdezi a séfet. Ez nekem már rögtön furcsa volt, egyrészt, mert nagyon ellenszenvesen lépett fel, a másik pedig, hogy miért nem tudja egy itt dolgozó ember fejből az összetevők listáját? Nem túl bíztató. Visszajött és ajánlott három főételt, amiből választottam, de látszott, hogy mennyire zavarta az a pár percnyi pluszmunka amit "adtam neki". Megettük az ebédet, majd úgy döntöttünk, hogy desszertet is választunk, de itt már kényelmetlenül éreztem magam, hogy ismét kérdeznem kell. A félelmem nem volt alaptalan. A kérdésemre miszerint milyen desszertet tudnék enni, azt mondta, hogy semmilyet, majd megkérdezte a velem lévő hölgytől, hogy:

Önnek mit hozhatok asszonyom? Tiramisu, esetleg egy olyan pasi, aki nem hal bele egy szem mogyoróba? Velem például bárhol, bármit ehetnél. Fél óra múlva végzek.

A megalázó beszólás hallattán nem tudtam megszólalni. Mérhetetlenül kellemetlen volt, az pedig még rosszabb, hogy zavarában a partnerem felnevetett, a pincér pedig elégedetten nyugtázta, hogy a minősíthetetlen beszólása sikeres volt. Azonnal az üzletvezetőt kerestem, aki nem lepődött meg a történteken: mint mondta emberhiány van ezért le kellett töltenie a felmondási idejét, de ezt a pincért már kirúgták, ez volt az utolsó munkanapja. Az ebédet az étterem állta, ez kedves gesztus volt, de mégis, életemben nem beszéltek még így velem és a csodás nap élményei helyett ez fog eszembe jutni.

*A levelet változtatás nélkül közöljük, annak igazságtartalmáért nem tudunk felelősséget vállalni.