promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A TBC-járvány kitörésekor épített kórház mára a világ egyik legtöbb paranormális jelenséget produkáló tébolydává vált - te be mernél menni?
Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A világtörténelem egyik leghátborzongatóbb elhagyatott elmegyógyintézetét mutatjuk be, ahová csak kevesen mernek belépni.

Még csak 1910-et írtak, amikor a Waverly Hills Sanatoriumot először bejegyezték egy olyan intézményként, amely két emeletnyi területen tudja ellátni betegeit. Köszönhetően azonban az ekkortájt tomboló TBC-járványnak, a kezdetekben 130 beteget elszállásolni képes intézmény hamarosan túl kicsinek bizonyult, így szükségessé vált egy új, nagyobb befogadóképességgel rendelkező épületre.

Mivel az eredeti, fából készült tartószerkezetet meglehetősen körülményes lett volna bővíteni, az egész intézményt inkább újraépítették, ezáltal 1926-ra egy vadonatúj, a kor mércéi szerint modernnek számító kórház nyitotta meg kapuit. Természetesen a korszerű szó igencsak relatív és viszonyítás kérdése, hiszen a ’20-as, ’30-as években még mai szemmel már szinte primitívnek nevezhető módszerekkel próbálták több-kevesebb sikerrel a TBC-t gyógyítani. 

Az orvosok úgy vélték, hogy a betegek gyógyulását elősegíti a napfényben gazdag környezet, így ennek megfelelően próbálták az intézményt kialakítani. 

A napsütés és madárcsicsergés mellett azonban, akadtak kevéssé barátságos és kellemes kísérleti módszerek a kór gyógyítására. Általánosan bevezetett protokoll és hivatalosan validált ellenszer nem igazán akadt. A személyzet minden, általa ígéretesnek és hasznosnak vélt módszert bevetett a páciensek szenvedéseinek enyhítésére, ezzel azonban sokszor csak fokozták a betegek kínjait. 

Elképesztő tévhitek, gyógyítási formák

Meglepő dolgokat olvashatunk, ha a korabeli gyógymódok után keresgélünk: voltak, akik azt hitték, segítséget nyújt, ha homokzsákokat helyeznek a betegre, ezzel pressziót kifejtve a tüdőre. Míg mások azt tartották jó ötletnek, ha kioperálják néhány bordáját a betegnek. Nem szükséges hozzá egyetemi docensnek lenni, hogy kikövetkeztessük: ezek az eljárások jottányit sem értek. 

A mai tudással tehát nem meglepő, hogy az elkövetkező két évtizedben a TBC halálozási rátája az egekbe szökött. A helyzetet fokozta egyébként, hogy Kentucky államnak ezen a részén volt a járvány epicentruma, így a megbetegedések száma hatalmas méreteket öltött.

A helyzet 1943-ban vett szerencsés fordulatot, amikor a streptomycin alkalmazásával sikerült megfékezni a betegséget, ennek köszönhetően pedig a helyet a drasztikusan csökkenő betegszám miatt, 1961-ben bezárták. 

1962-ben viszont újra megnyitotta kapuit a Waverly Hills, ám ezúttal hivatalosan idősek otthonaként volt bejegyezve. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű, hiszen ekkor már sok esetben mentális betegeket is elhelyeztek az oly sok mindent megélt épületben. 

Vajon azok szelleme tér vissza, akik kínok között itt haltak meg?

Ez az időszak volt az, amikor a betegek részéről számtalan panasz érkezett a kegyetlen és embertelen bánásmódot illetően, hiszen sokan az őket ellátó személyzet vegzálásainak voltak kitéve. Ez az éra egészen 1982-ig tartott, majd az ezt követő 18 éven keresztül a hely többször is gazdát cserélt.

Ám 2001-ben akkori tulajdonosa eladta, azóta pedig az épület elhagyatottan áll, kitéve az ember és a természet hatásainak.

Ezek után talán joggal felmerülhet a kérdés, hogy mégis miként vált a hely az egyik legtöbb állítólagos paranormális jelenséget produkáló tébolydává. Ismét előkerül a jól ismert aduász, hiszen az ilyen jellegű beszámolókat hitelesnek tartó egyének a hely falai közt több évtizeden át zajló eseményeket teszik felelőssé.

Kétség nem férhet hozzá, Waverly Hills falai közt rengetegen lelték halálukat, méghozzá nem olyan módon, ahogyan legtöbbünk távozni szeretne ebből a világból. 

 

A számok sok helyen változhatnak: a helyi legendák 60-70 ezer halottról beszélnek, ami nyilvánvalóan barokkos túlzás – a reális becslések valahová 6 és 8 ezer közé teszik az elhunytak számát. Mindenki tudja, hogy a rengeteg szenvedésről és halálról szóló történetek táptalaján szárba szökkennek a paranormális jelenségeket emlegető kísértethistóriák - adta hírül cinegore.net

Waverly Hills esetében a klasszikusnak nevezhető jelenségek is előkerülnek: kísérteties hangok, maguktól mozgó tárgyak, bizarr és nehezen megindokolható fényjelenségek, furcsa alakok, fantomok, amiket fényképek és videók örökítenek meg. 

A leghátborzongatóbb szoba, ahová valaha beléphetsz

Az 502-es szobában 1928-ban egy főnővér felakasztott holttestére leltek. A fiatal 29 éves nő gyereket várt, tragikus halálának oka pedig a mai napig tisztázatlan. Sokak szerint a megfogant gyermek egy, a kórházban dolgozó – egyébként házas – doktoré volt. Így nem zárható ki az idegenkezűség elmélete sem, bár a helyi halottkém öngyilkosságnak könyvelte el az esetet. Ami pedig ezután történt, arra senki sem számított:

1932-ben egy újabb nővér lelte halálát a szobában – ő az ablakon vetette ki magát. 

Mondani sem kell, hogy a két haláleset óta a szobába lépő emberek furcsa jelenségekről számolnak be: egyesek hangokat hallanak, mások pedig látni vélik a két nővér szellemképét. További bizarr érdekesség, hogy a járvány idején a felhalmozódó holttestektől egy 500 láb hosszú csatornán keresztül szabadultak meg, mivel a kórház igazgatósága nem akarta, hogy a rengeteg halott látványa tömeghisztériát váltson ki a betegek körében.

A hely, amely a rendkívül hangzatos “halálcsúszda” nevet viseli, manapság szintén megmagyarázhatatlan jelenségekről szóló beszámolók alapját képezi.

A láthatatlan játékpartner kacagása

Ha tovább keresgélünk a Waverly Hillst érintő paranormális jelenségek tárházában, vadabbnál vadabb, és egyre hihetetlenebb legendákkal találkozhatunk. Ezekben az állítólagos beszámolókban szó esik szellemképekről, a ház “standard” kísérteteiről, akiknek természetesen már neve is van: így találkozhatunk a szem nélküli Maryvel, a kis Timmyvel, aki vidám labdázásra invitálja az odalátogatókat, valamint a tetőn dalokat éneklő gyerekekkel is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás