Kinyitottam az ajtót amikor a volt férjem csengetett karácsonykor, szinte magam alá csináltam mikor megláttam a kisérőjét

A férjemmel már évek óta nem voltunk együtt, mikor a dolog tavaly megtörtént. Hogy a teljes képet megértsük, szükség van egy kis időugrásra, majdnem 6-7 éve kezdődtek a bonyodalmak. Akkoriban próbáltuk megmenteni a kapcsolatot, de nem jártunk sikerrel, én a szülés utáni depresszióval küszködtem, amit a volt férjem egyáltalán nem tudott jól kezelni, így végül más lábai között keresett vigaszt.

Megcsalt, de több szempontból is hajlandó lettem volna megbocsátani neki.

Egyrészt ott volt a közös kislányunk, Violett, másrészt tisztában voltam vele, hogy mennyire megterhelő lehetett neki, hogy én ezzel a dologgal küszködtem, és sehogy sem tudtam kibújni alóla, ami elindított egy negatív spirálban, mert csak egyre inkább magamat hibáztattam mindenért.

De a legfontosabb ok az volt, hogy szerettem a férjemet, és valójában még a mai napig szeretem.

Valamennyire legalábbis, hiszen ez már nem ugyanaz az érzés. Akkor hagyott cserben, mikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. Így végül három évnyi küszködés után elváltunk, ez alatt a három év alatt pedig rengeteg további sebet elszenvedtem tőle. Remek apa volt, és sosem élt vissza azzal, hogy ő fő kenyérkereső (még a válásunk után is tisztességesen fizette a tartásdíjat), de a hűség vált az erősségévé.

Erről a házasságkötésünk előtt semmit sem tudtam, és sosem vallotta be, hogy megcsalt volna korábban, onnantól viszont, hogy elindult a lejtőn, egymás után estek ki a csontvázak a szekrényből. Egy idő után már gyanúsítgatnom sem kellett, annyira magától értetődő volt, mikor hajnali 2-kor befeküdt mellém egy másik nő parfümjétől bűzölögve.

Sosem gondoltam volna, hogy ennyire meg tudnak alázni.

Még pszichológushoz is jártam, de az nem segített, végül egy tantrikus masszázzsal foglalkozó hölgy segített ki a kátyúból. Ez elég érdekesen hangzik, de nem is gondolná az ember, milyen önismereti felismerésekre tud vezetni néhány jól irányzott testi-lelki stimuláció. Így végül óriási felszabadulást jelentett, mikor aláírtuk a válási papírokat, mert ez azt jelentette, hogy nem kell ezt többé elviselnem, mindenki csinálhat, amit akar. Violettet nem volt könnyű egyedül nevelni, de a volt férjemre mindig számíthattam, ha a gyerekről volt szó.

Még úgy is egészen hihetetlen nézni ezt a különleges köteléket apa és lánya között, hogy tudom, engem közben szinte semmibe vesz a férfi, akit egykoron annyira szeretttem, és akinek végsősoron mégiscsak szültem egy gyereket.

Valójában egyáltalán nem tudok kiigazodni rajta, hogy a volt férjem miért változott ennyire érzéketlenné, ha rólam volt szó. Mindig próbáltam ezeket leseperni magamról, de még mindig olyan, mintha kést forgatnának a szívemben, pedig idő közben a munkahelyemen megismertem egy férfit, aki most már az új férjem, és elképesztően hálás vagyok neki, mert tényleg példaértékű, ahogy ezt a sosem kívánt mozaikcsaládos keringőt táncolja.

Mióta szétmentünk, a volt férjem nem tudott megállapodni, de időről időre hallottam ezt-azt az új szerelmeiről.

Amit azonban tavaly karácsonykor művelt, arra nincsenek szavak. Most, hogy közelednek az ünnepek, megint felsejlett bennem, hogy milyen hihetetlen fájdalmat képes okozni, holott évek óta azt hittem túl vagyok már rajta. De vannak dolgok, amiken talán nem is lehet túl lenni.

Hogy is lehetne, hiszen bármikor, amikor a kislányom arcára nézek, őt látom viszont.

A karácsonyokat már a kezdetektől fogva úgy ünnepeljük, hogy a volt férjem 24-én átjön hozzánk egyedül. Nem is tehetne mást, mivel a szülei már elhunytak, új családja pedig nincs. Tavaly azonban nem jött egyedül, mindenféle bejelentés magával hozta az új barátnőjét. Akinek ráadásul már óriásira gömbölyödött a hasa. Mikor ajtót nyitottam, nekem ott hirtelen kép és hangszakadás volt, szinte teljesen kiesett a pillanat, elhomályosodott a világ, csak apró hangfoszlányok szűrődtek be a tudatomba, az exem valami olyasmit mondott, hogy "Meglepetés, itt a karácsonyi ajándék!"

Az eset sokkoló volt, mert a masszőröm volt az oldalán, aki ezek után természetesen rengeteget zuhant a szememben. Legszívesebben ordítozva elküldtem volna őket, és valószínűleg nem is tudtam volna megállni a dolgot, ha Violett nem fut oda lelkesen az édesapjához, és öleli át nagy szeretettel ezt a nőszemélyt, meg a hasában növekvő életet.

Mint kiderült, a lányom már ismerte a a vasorrú bábát, ezt a b@#ös ku#>!t, tudott a terhességről is, csak eddig titkolta előlem. Hiába, már 7 éves, képes rá. Teljesen összetörtem.

Egyedül a férjem tartotta bennem a lelket, úgyhogy valahogy lehoztuk ezt az estét. Jó sok bor is kellett hozzá, a lányom most először látott részegen. Azóta nem beszélek a volt férjemmel, és nem is találkozunk, a gyerek ügyeit inkább a párom intézi, én képtelen vagyok feldolgozni ezt az esetet, jó mélyen el is temettem, és nem is akartam vele foglalkozni. Eddig. Nem fér a fejembe, hogyan lehet valaki ennyire érzéketlen, sőt, ez igazából már gonoszság, mintha direkt engem kínozna, miközben imádja a lányát. Ki érti ezt? Én biztosan nem.

A lányomnak hirtelen lett egy féltestvére, a volt férjem újraházasodott, és idén ők hívtak meg karácsonyozni magukhoz. Violett is menne, hiszen nagyon lázba hozza a baba. Viszont elég nyilvánvaló, hogy megy a halál az ellenséghez karácsonyozni, így most először fog előfordulni az is, hogy a lányom az apja nélkül ünnepli a szentestét. Hacsak felül nem kerekedek a haragomon, és el nem engedem.

Nagyon fáj, hogy az exem és az egykori mentorom ilyen boldogok együtt, miközben mi nem voltunk azok. Ez igazságtalan. Még jobban fáj, hogy talán észre se vették, és porig aláztak - már megint. Haragszom rájuk. Mindketten fontos emberek számomra, és csak annál nagyobb bennem a düh.

De a legjobban az fáj, hogy a gyerekem szemében látom a mély szomorúságot, amiért az apja már nem jön át. Lehet el fogom engedni az ördög barlangjába...

Megszakad érte a szívem.