Valami földöntúli gonosz költözött az otthonunkba egy új bútorral, verejtékezős rémálom minden éjszakám

Két nap múlva felhívott telefonon, hogy szerzett egy kisméretű kanapét, amit ki is lehet nyitni, így talán kényelmesebben el fogunk férfi. Nem győztem hálálkodni és természetesen elfogadtuk az ajándékot. Aznap fel is hozta, pont elfért a lakásban. Kicsit régies darab, de ténylegesen megkönnyítette a további együttlakásunkat. Sok szerencsét kívánt a barátnőmnek, majd el is ment. A kanapét egy kellemes filmezéssel avattuk fel. Ha jobban visszagondolok, itt kezdődtek a furcsaságok. Egyszer csak azt éreztem, mintha valami megfogta volna a kezem. Gyorsan felrántottam, majd megnyugtattam magam: csak elzsibbadhatott, vagy túlságosan beleéltük magunkat a szellemjárta ház történetébe, amit éppen néztünk.

Majd aludni tértünk. Megegyeztünk, hogy mivel a hálóban franciaágy van, így azon nem változtatunk, hogy bent alszunk. Éjjel 3 körül azonban borzalmas hidegre ébredtem, ami nem volt indokolt, mivel nyár van. Nem tudtam megmondani, hogy miért, de úgy éreztem, hogy valami rettenetes van a nappaliban. A barátnőmet nem akartam felkelteni, mivel ostobaságnak tűnt az egész, de egyre jobban eluralkodott rajtam a félelem.

Ehhez jött hozzá, hogy muszáj volt kimennem mosdóba, így elkerülhetetlennek tűnt a találkozás azzal, amitől annyira rettegtem. Végül a barátnőm is felkelt. Zavartan nézett rám:

Nem érzel valami furcsát? Mintha lenne itt valaki.

Ránéztem és az ajtóra mutattam.

Gyere, nézzük meg.

Óvatosan lépkedtünk kifele és amikor kinyitottuk az ajtót, akkor az eddiginél is sokkal hidegebb levegő csapott meg minket és valami furcsa, kénes szag. Mint mondtam, nem vagyok túlzottan képben az okkultizmussal, de azt pontosan tudtam, hogy ezek minek a jelei. Egyszerre, szinte ösztönösen néztünk a kanapéra, ahol még a félhomály ellenére is látszott, hogy valami fekszik a takaró alatt. Valami furcsa, nyögés szerű hangot is halottunk és a takaró megmozdult. Lassan pedig fel is ült az a valami. A takaró még mindig rajta volt, de érezni lehetett, hogy minket néz.

Szinte egyszerre tört ki belőlünk a sikítás és hiába néztük meredten a kanapét, mintha néhány másodperc kiesett volna és mire ismét magunkhoz tértünk, bármi is volt ott, az eltűnt.

Az esemény másnap megismétlődött. Felkeltünk ugyanakkor, kimentünk és ugyanazt tapasztaltuk. Majd harmadnap is. Végül felhívtuk a tulajdonost és anélkül, hogy lelepleztük volna a dolgot, megkérdeztük, honnan van a kanapé.

Egy ószeresnél találtam rá. Nagyon olcsón. Egyből ti jutottatok eszembe. Tökéletes volt az időzítés.

Megkérdeztük, hogy el lehetne-e vinni, de ekkor hirtelen megváltozott a hangja és azt mondta:

Nem hiszem, hogy el lehetne. Ott kell maradnia. Most mennem kell, egy ideig nem értek el.

Azt hittük, hogy ilyen csak a filmekben létezik, de nem. Azt sem tudtuk kihez fordulhatnánk és nem volt lehetőségünk a költözésre. Így végül egy megoldás maradt: ottmaradtunk. Éjszaka egyikünk sem megy ki és nappal két pléddel letakarva a fal fele fordítva tartjuk a démoni bútort. Eddig szerencsére még nem történt tragédia. Azonban egyik éjszaka azt vettük észre, hogy a rém már a kanapé mellett áll. Elhagyta a szokásos helyét és közelebb jött. A tulajdonos azóta is elérhetetlen. Fogalmunk sincs mi történik, de akármennyit is veszítünk rajta: költöznünk kell. Ehhez ketten kevesek vagyunk.