Szembenéztem a másvilággal, soha többé nem akarom látni, amit ott tapasztaltam

Úgy emlékeztem, hogy kikészítettem a ruhámat az ágyra, amit felveszek, azonban a fürdőből beérve ez a szekrényben lógott. A készülődés közben berakott lejátszási listám mindenféle ok nélkül teljesen ismeretlen számokat kezdett lejátszani. Amikor elindultam, már sietnem kellett, azonban éppen jött egy busz, amivel el tudtam jutni a metróig, így gyorsan felszálltam. Régi busz volt, nem a digitális kijelzős. Amikor leültem és körülnéztem, akkor láttam, hogy teljesen másik járaton vagyok, mint amit kiírva láttam.

Gyorsan jeleztem, hogy leszállnék, így lepattantam a buszról és mikor előreszaladtam, ellenőrizni, hogy mi történt, láttam, hogy nem az a szám van rajta, amit az előző megállóban láttam.

Ez mind olyan dolog, amit tulajdonképpen figyelmetlenséggel, vagy szétszórtsággal lehetne magyarázni.

2perc tudomány: Tényleg látják a szellemeket a gyerekek? Egy Bostoni tanulmány most mindenre választ ad

Olvass tovább...

Olvass tovább...

Végül eljutottam a metróig, ahol gyorsan lyukasztottam egy jegyet, majd elindultam a szerelvényekhez. Az ellenőröknek reflexszerűen mutattam a jegyemet, azonban feltartoztattak:

Nem kezeltem le. Ránéztem és valóban, érintetlen volt.

Mikor visszamentem volna (ismét) lyukasztani, intettek,hogy bizonyára rossz a lyukasztó, kettétépték a jegyet és jó utat kívántak. Ezután már sikerült megérkeznem a megbeszélt helyre. Leszálltam az Astorián és elindultam a megbeszélt helyre. Ott egy kellemes estét töltöttem el a barátaimmal, iszogattunk, nevetgéltünk, de valami furcsa, libabőrös érzés néha-néha rámtört. Az este végén külön fizettünk és mikor odamentem rendezni a számlámat,

akkor jelezték, hogy nem találják a fogyasztásomat.

Bizonyára valaki kifizette a társaságból, mondták, majd kellemes estét kívántak.

Elindultam hazafelé. Ismerem a várost, mint a tenyeremet, azonban a helyről kilépve, valami egészen furcsa dolog fogadott: egy ismeretlen utca. Valahogy nem stimmeltek a boltok, a feliratok, az utca pedig teljesen üres volt, péntek este, a belvárosban. Mikor visszafordultam volna a helyre, ahonnan egy perce jöttem ki, a rolók már le voltak húzva és teljesen sötét volt, a barátaim pedig, akik előttem léptek ki az ajtón, sehol sem voltak. A bennem eddig lappangó szorongást hirtelen felváltotta a félelem. Az utca körvonalakban emlékeztett arra, aminek lennie kellett volna, így elindultam a (szerintem) helyes irányba. 

A titokzatos szellemsziget rejtélye évszázadok óta megoldatlan, többen is látták, mégsem találják

Olvass tovább...

Olvass tovább...

Mindenhol bezárt üzletek, ahol pedig néhány helyen fény égett, azokat az ajtókat sem tudtam kinyitni és hiába kopogtam nem érkezett válasz. Egyre sietősebbre vettem a lépteimet. Nagyjából 10 percre volt a megálló, ahova el kellett volna érnem, de a telefonomra ránézve azt láttam, hogy már majdnem 30 perce sétálok. Rohanni kezdtem. Az utcatáblákon teljesen ismeretlen feliratok voltak, a házszámok nem követték egymást. Egyszer csak fényt vettem észre és hangokat hallottam: jobbra fordulva végre embereket láttam. Elkezdtem feléjük szaladni és kiabáltam, majd hirtelen elestem és minden elsötétült. Amikor kinyitottam a szemem egy vidám társaság állt felettem és próbáltak talpra segíteni, ami nem volt egyszerű, mert még mindig remegtem. Mikor magamhoz tértem kérdezgetni kezdtek, hogy hová siettem ennyire és többen is kiabáltak nekem, hogy vigyázzak a gödörre, ami a járdán van. Mondanom sem kell, hogy sem gödröt nem láttam, sem embereket nem hallottam.

Megfordultam és legnagyobb meglepetésemre az utca, ahonnan az imént még menekültem, tele volt bulizó fiatalokkal, több helyről is hangos zene szólt.

Mikor mindenkit megnyugtattam róla, hogy rendben leszek, akkor nem kockáztatva a további kalandokat, hívtam egy taxit. Végül sikeresen hazaértem és azonnal lefeküdtem aludni.

A környéken többször megfordultam azóta, hasonló sem történt velem és semmilyen logikus magyarázatot nem találok arra az éjszakára.