Egy arc nélküli férfi tart rettegésben a nap minden órájában, nem sokáig bújhatok már el a végső találkozás elől

A tinédzseréveimre ez pedig csak egyre rosszabb lett. Az első emlékem az, hogy a bölcsödében ülve valami rossz érzés tör rám. Körülnézek és egy furcsa alak néz rám egy fa árnyékából. Nem látom jól, kicsi vagyok még. Nem is emlék ez, inkább olyan álom, amiből az ember felkelve tudja, hogy megtörtént. Az óvodában az alak már a kerítésnél állt. Mintha rajtam kívül senki sem látta volna és bár nem szólt hozzám és ahogy (akkor még úgy láttam, hogy rám sem nézett), mégis rettegés fogott el. A furcsa alak pedig minden nap ott állt. Egyre közelebb jött a kerítéshez.

Utána iskolába kerültem, általános. Boldogan játszottam a pajtásaimmal, megszoktam már a furcsa alakot, azonban egyik nap az udvarra kiszaladva rémes dolgot vettem észre: a kerítésen belül állt. Sosem történt még ilyen azelőtt. Meredten álltam és ekkor, évek óta először összeszedtem a bátorságom és megkérdeztem a mellettem álló barátnőmet:

Te látod őt?

Értetlenül a kinyújtott ujjam irányába meredt és amitől féltem bekövetkezett:

Kit kellene látnom?

Senkit. - Feleltem.

Azonban nem mozdultam és leültem egy padra. Jobban szemügyre vettem a férfit. Éreztem, hogy nem szabad közelebb mennem. Ahogyan azt is éreztem, hogy mereven és halálos kimértséggel engem bámul. Csak éppen arc nélkül. Ahol másnak a szemei vannak, a szája, az orra neki egy nagy összefüggő bőrfelület volt. Öltönyszerű viselet volt rajta, kicsit viseltes és bot volt a kezében.

A szünetnek vége volt, én pedig a többiekkel együtt visszaindultam a terembe. Éppen ráláttam a kerítésre és a férfira. Tekintetét már az osztályterem felé fordította, mintha pontosan tudná hol ülök.

A nap végén, mikor elindultam haza és utoljára kinéztem, éppen láttam: Egyet lépett előre. Egész nap alatt egy lépés.

Most gondolkoztam el azon is, hogy sosem mertem kinézni a házunk ablakán. Mintha várt volna odakint valami szörnyű, ami rám vadászik. Most azonban úgy gondoltam, hogy muszáj ezt megtennem. Mielőtt édesanyám a kész vacsora miatt kiabált volna az ablakomnál álltam. Nem is hallottam, ahogy szólít. Ugyanis mereven farkasszemet néztem a férfival, aki fogalmam sincs mit akar tőlem, de születésem óta követ és egyre inkább úgy néz ki, hogy kevés időm maradt elkerülni a találkozást, amiről valahogyan azt súgta minden létező sejtem, hogy nincs sok esélyem túlélni.

Folyt.