Egy munkavacsoráról tartottam hazafele péntek este, a 14. kerületbe lévő lakóparki otthonomba. Fáradt voltam, de semmi kedvem nem volt az üres lakáshoz. Egykedvűen vártam a buszt, ami meg is érkezett, majd felszálltam. És ezzel az életem azt hiszem örökre megváltozott.
Gyorsan a kedvenc ülésem felé vettem a helyem (amelyik a busz csuklója felé néz és menetiránynak háttal van), ami nagy örömömre szabad volt és le is ültem. Ahogy elindítottam a zenét a fülemben, megláttam a velem szemben ülő fiút. Letaglózott. Nincs erre jobb szó. Valami olyan elemi erővel húzott hozzá, hogy nem tudtam neki ellenállni. Ő is rámnézett és mintha ugyanez futott volna át az ő fején is. Nem szoktam ilyet csinálni, de most nem gondolkoztam, felálltam és odaléptem hozzá.
-Szia! Merrefelé?
Rámnézett a mélybarna szemeivel és lágy hangon azt mondta:
-Nincs konkrét úticélom. Fogalmam sincs hová szeretnék menni. Csak utazgatok.
Mielőtt egy értelmes gondolat is beférkőzhetett volna a fejembe, már el is hagyták a számat a következő szavak:
-Figyi, ne értsd félre, meg semmi... de nincs kedved felugrani hozzám egy teára, italra, vagy valami? Itt lakom a közelbe, ez a busz pont jó is. Tudod nemrég halt meg a kutyám és minden nap, amikor hazaérek az üres lakásba összeszorul a gyomrom. Jól jönne a társaság.
Mintha különvált volna az agyam és a szívem. Egyszerűen csak az járt a fejemben, hogy van valami van ebbe a fiúban.
-Mehetünk, de nem tudom, hogy meddig tudok maradni.
Rendben.
Leültem mellé és beszélgetni kezdtünk. Kedves volt, de áradt belőle valami szomorúság. Megfogtam a kezét. Rámnézett és mosolygott. Kézenfogva szálltunk le. Besétáltunk a kapun, nevetgélve, köszöntem a portásnak, majd a lakás felé vettük az irányt. Körbevezettem, majd megkérdeztem mit iszik.
-Bármi jó lesz, ami neked is. Nem igazán számít.
Az erdélyi Bermuda-háromszöget ufók, szellemek látogatják, és különös eltűnések fűződnek hozzá
Olvass tovább...
Így mindkettőnknek töltöttem egy kis vodkát, szódával és citrommal és folytattuk a beszélgetést. 11 körül járhatott, amikor azt mondta, hogy el kell mennie mosdóba. Becsukta az ajtót. Már hosszú percek teltek el és még mindig nem hallottam mozgást, szóval óvatosan bekopogtam.
-Jól vagy?
Semmi válasz. Megkérdeztem még egyszer, majd még egyszer, egyre hangosabban és végül benyitottam. A fürdőszoba üres volt. Dermedten álltam és nem értettem mi történt, de olyan félelem fogott el, amilyet még sosem éreztem. A lábaim összecsuklottak és elájultam. Mikor magamhoz tértem lerohantam a portáshoz és megkérdeztem, hogy nem látott-e kimenni egy fiút, korombeli, együtt jüttönk be.
-Elnézést kérek kiasszony, de úgy láttam, Ön egyedül érkezett.
Ismét kicsúszott a lábam alól a talaj, de erőt vettem magamon.
-Kérem, meg tudná nézni a kamerán? Nagyon fontos lenne. Kérem.
A "lila zacskós" férfi kísérteties halála, 13 éve megoldatlan a rejtély
Olvass tovább...
Valószínűleg a kétségbeesés az egész lényemből sugárzott, mivel rögtön a felvevőhöz nyúlt és visszatekerte a hazaérkezésemre. Egyedül léptem be az ajtón és egyedül mentem a lifthez, majd egyedül szálltam ki.
Szótlanul megfordultam és felmentem a lakásomba. Az asztalon lévő két üres pohárra meredtem.
