promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Az olimpia magyar hőse nagyon furcsa dolgot csinált az aranyérmével, képet is mutatott róla

Az olimpia magyar hőse nagyon furcsa dolgot csinált az aranyérmével, képet is mutatott róla

Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Egy pillanatra sem mozdul mellőle a fiatal csodaúszó, ami nem is meglepő, hisz egy álma vált valóra.​

Összességében sikeres olimpiát zárt a magyar delegáció, amely 6 arannyal, 7 ezüsttel, valamint 6 bronzzal az éremtáblázat 14. helyén zárt. Tokióhoz képest ugyan egy bronzéremmel kevesebb lett a „termés”, ám a táblázaton egy hellyel előrébb zárt Párizsban Magyarország.

Kós Hubert is alaposan kivette a részét a sikerekből, az Egyesült Államokban pallérozódó, ám magyar színekben induló 21 éves mostani sikerével már olimpiai, világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát, és egészen biztos, hogy további szép eredmények állnak előtte, hiszen a tengerentúlon egy igazi klasszis kezei alatt készülhet.

Bob Bowman híresen maximalista, de Kós aranyérmének még ő is lelkesen örült, mint azt a magyar úszó elmondta:

„Bob is nagyon örült, és az nagyon jó dolog, amikor ő örül, mert maximalista. Hogy ennyi boldogságot tudtam hozni a magyar embereknek, az hihetetlen, nagyon büszke vagyok erre”

– fogalmazott.

A párizsi olimpia első magyar aranyát szállító Kós Hubert elképesztőt hajrázott a 200 méter hát fináléjában, az utolsó centiken bebiztosítva a dobogó legfelső fokát. Nem csoda, hogy elfáradt a nagy napon, a kemény munka után pedig jól is esett a pihenés.

Az aranyérmet azonban nem vitrinbe, vagy vissza a tokjába tette, hanem a párnájára, és azzal együtt hajtotta álomra a fejét. Vigyáznia is kell rá, hiszen több olimpikon is arra panaszkodott, hogy könnyen karcolódik az érem, amely egyébként több mint fél kiló, de az aranyérem a nevével ellentétben nem sok aranyat tartalmaz.

Az 529 gramm jelentős része, vagyis nagyjából 95 százaléka ezüst, és mindössze 6 gramm arany van benne - írja a VG. Érdekessége azonban, hogy az Eiffel-torony egy apró darabkáját is tartalmazza, melyet a felújítás során gyűjtöttek össze. Előállításának költsége még az 1000 dollárt sem éri el, de igazi értékét nem ez, hanem a mögötte húzódó fantasztikus sportemberi teljesítmény hordozza.