promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Ájultan esett össze egy diáklány Budapesten, undorító módon lopta meg a segítségére siető nő

Ájultan esett össze egy diáklány Budapesten, undorító módon lopta meg a segítségére siető nő

Borítókép:  Profimedia / illusztráció
Helyi Hírek
Kategória fejléc

A telefonját és az iratait is elvették, a rendőrség sem tudott segíteni rajta.

Megdöbbentő történetet osztott meg egy nő a Redditen, aki egy fővárosi trolimegállóban lett rosszul, és bár többen is a segítségére siettek, végül csak egyvalaki maradt mellette, aki végül meglopta őt:

Ájultan esett össze

„A troliról leszállva a harminckettesek terén összeestem, majd a táskámból minden kiesett az elmondottak alapján. Mikor észhez tértem a telefonomat már nem találtam. Pár perc múlva az irattartómat odaadták, ellenőriztem minden benne van-e és elraktam a táskámba. Ekkor még 6 ember vett körül, de kezdtem jobban lenni”

– kezdte a történetét.

Undorító módon lopta meg

„Később mindenki ment a dolgára csak egy nő maradt velem aki hátulról fogott mikor rosszul lettem. Egy pillanatra visszafutottam a megállóba hátha ott esett ki a telefonom. Hiba volt a nőt egyedül hagyni a táskámmal egy másodpercre is. Hazaérve már az irataimat sem találtam”

– írta meg a kétségbeesett posztban.

Később kiderült, hogy az állítólagos elkövető odaadta a testvére telefonját, hogy az áldozat fel tudja hívni a szüleit, majd később rá is írt, hogy megtalálta a diákigazolványát. A történet azonban nem állt össze számára, ezért aztán elment a rendőrségre, ám ott egyelőre még nem indult nyomozás az ügyben.

Többen is megpróbáltak segíteni a kommentelők közül, volt olyan, aki azt írta, hogy a kerületi rendőrségen, ügyvéd jelenlétében érdemes próbálkozni legalább a környékbeli térfigyelő kamera felvételeinek kikérésével. Más azt írta, hogy azonnal tiltsa le a telefonját és a bankkártyáját is, hiszen valószínűleg megpróbálnak majd vele visszaélni – ilyen esetben még a jelszavainkat is érdemes újra cserélni minden olyan felületen, melynek az applikációit használjuk.

Sajnos ez egy rettentően szomorú és gonosz bűncselekmény volt, ettől függetlenül az általánosítás ezúttal sem jó tanácsadó, hiszen alig néhány nappal ezelőtt egy nagyon is hasonló esetről számoltunk be, csak akkor pozitív előjellel.

Akkor egy fiatal nő szintén egy fővárosi megállóban lett rosszul, ő is eszméletét vesztette, leszállást követően pedig csak egyvalaki ment oda neki segíteni. Egy hajléktalan volt az, aki a nő telefonjáról hívott segítséget, és eszébe nem jutott volna meglopni őt.