Csodálatos dolgot tett egy budapesti hajléktalan egy fiatal nővel, senki más nem segített neki

Legtöbbször olyan sztorikkal találkozunk a hajléktalanok kapcsán, ami kéregetéssel, valamilyen kellemetlen, kínos szituációval köthető össze, amit igazából senki nem szeretne átélni. Sajnos nagyon sokan, nagyon sokszor feledkeznek meg arról, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint bárki más. A helyzet, amibe kerültek, egy olyan életszakasz előzte meg, aminek következtében az utca lett a végállomás. Családi problémák, mentális vagy fizikai gondok, függőség, egy vagy több rossz döntés, megannyi lehetőség van, és aki alatt nem biztos a talaj, egy pillanat alatt az utcán találhatja magát, onnan pedig már nagyon nehéz a visszaút.

Ám ne feledjük, hogy legalább ennyire sokan szívükön viselik szerencsétlenebb sorsú embertársaik életét, az empátia tehát nem halt ki, és akivel történnek jó dolgok, az maga is képes lehet ezt viszonozni, bármennyire is nehéz legyen az a helyzet, amiben éppen van. Ez történt nem is olyan régen Budapesten, ahol egy fiatal hölgyön segített egy hajléktalan:

„A Nyugatiba mentem busszal, de már 1-2 megállóval előtte ilyen furcsán sz**ul éreztem magamat. Nyomtam a megálló előtt a gombot, de már szédültem kicsit, összefutott a nyál a számban. Ahogy kinyílt az ajtó, és léptem volna, azzal a lendülettel ájultam el és estem a betonra a meki előtti járdára. A fejem szétvertem, összevissza törtem magam. Az egyik hajléktalan hívott rám mentőt, a saját telefonommal, amit a zsebemből vett ki. Senki nem állt meg”

– számolt be történetéről a nő a Threads-en.

A történet egyszerre szívmelengető és szomorú. Jogosan tehetnénk fel a kérdést, ha egy hajléktalan, aki a társadalmi ranglétra legalján van, képes volt segíteni, más vajon miért nem tudta ezt megtenni? Valahol persze ez is általánosítás, talán csak abban a pillanatban nem járt arra több olyan ember, aki megállt volna, látván az aszfalton fekvő ájult nőt. De akadnak olyanok is, akik ilyenkor elfordított, leszegett fejjel elsétálnak inkább, azt vallva: nem kötelességük segíteni, nem akarnak belebonyolódni. És ugyanők azok, akik elvárják, hogy kiszolgálják őket a boltban, ellássák az orvosnál. És talán legközelebb éppen ők kapnak segítséget valakitől, akinek amúgy nem lett volna kötelessége. Már csak az a kérdés, tanulnak-e ebből, vagy legközelebb is inkább szótlanul elsomfordálnak, amikor segíthetnének is?