promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Igazán rémületes időpontban játszik Magyarország Hollandiával a Nemzetek Ligájában

Igazán rémületes időpontban játszik Magyarország Hollandiával a Nemzetek Ligájában

Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc

A magyar válogatott a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában csap össze Hollandiával majd októberben.

Méltósággal a jövőbe.

Már túl vagyunk két fordulón a Nemzetek Ligájában, Szoboszlai Dominikék pedig egyetlen ponttal állnak a csoport negyedik helyén, egyelőre pedig még gólt sem rúgott a magyar válogatott, pedig sok helyzetet dolgozott ki a nemzeti tizenegy, főleg Bosznia-Hercegovina ellen, azon a mérkőzésen utolsó percekben volt a legnagyobb helyzetünk Ádám Martin révén.

A magyar válogatott és Szoboszlai is bizakodó a jövőre nézve, a csapat jó irányba indult el a németországi fiaskó után.

A németországi 0:5 azonban a magyar válogatott egyik legnagyobb arányú veresége a nemzetközi porondon, és ilyenből van több is. Pont Hollandia ellen kapta a magyar csapat a legtöbb gólt tizenegy évvel ezelőtt, akkor Amszterdamban játszott az együttes több mint ötvenezer néző előtt. A végeredmény pedig 8:1 lett a hollandoknak. Korábban amúgy hétgólos különbség kétszer fordult elő a válogatott történetében, 1908-ban és 1941-ben. Előbbi meccsen Angliától kaptunk hét gólt úgy, hogy nem rúgtunk,

az 1941-es összecsapást pedig Németországgal vívtuk meg, ekkor is 7:0 lett az eredmény.

Október 11., a rossz emlékek napja.

2013-ban egy nagyon erős holland válogatott ellen játszottunk, Van Persie triplázott, a hollandok pedig már a 16. percben megkezdték a gólgyártást, miközben a magyar csapat csak egyszer tudott válaszolni a gőzhengerre, a 47. percben Dzsudzsák Balázs talált be tizenegyesből.

Az érdekesség pedig az, hogy ezt a meccset is október 11-én játszották, csakúgy majd mint a mostani mérkőzést is. Van tehát október 11-vel kapcsolatban rossz emlékünk Hollandia ellen. Az a 8:1 egy generáció emlékezetébe égett bele, nagyon sokan emlékezhetnek erre a mérkőzésre, hiszen nem várt pofonba szaladt bele a magyar válogatott a világbajnoki selejtezőn. Az odavágón amúgy 2013. szeptember 11-én játszottuk a hollandokkal, akkor idehaza szenvedtünk 4:1-es vereséget a narancssárgáktól.

A Hajdú B. István Rajongói oldalon is emlékeztettek a vészterhes múltra:

A magyar csapat nem szerepelt amúgy rosszul az akkori selejtezőkön, hiszen Romániát is majdnem legyőztük idehaza, csupán a 92. percben tudtak egyenlíteni a vendégek, Törökországot pedig legyőztük Budapesten. A csoportban a harmadik helyen végeztünk, két ponttal lemaradva a második románok mögött. De sokan ebből a szereplésből csak a 8:1-re emlékeznek.

Még Pamkutya is készített a mérkőzésről egy reakció-videót, amelyet közel 800 ezren néztek meg 11 évvel ezelőtt: