Sok száz forinttal nyúlt le a Magyar Posta: vagy bukom az összeget, vagy nem kapom meg a csomagot

Kivételesen nem felháborodott olvasói levelet közlünk, hanem saját tapasztalatomat szeretném megosztani az olvasókkal. Szóval a mondat helyesen most úgy szól, hogy a véleményemet változtatás nélkül közlöm. Nem tudom miért lepődök meg amikor velem történik valami ilyesmi, naponta olvasom a leveleket az átverésekről, túlszámlázásokról, ügyeskedésekről, bunkóságokról aztán tessék: mikor személyesen találkozok vele, akkor jön a döbbenet.

Az történt, hogy kivételesen rendeltem egy terméket, amit kiszállítással kértem. Azért kivételesen, mert nem szoktam internetről rendelni, de főleg nem házhozszállítással, viszont itt csak ez az opció volt elérhető, a terméket pedig hosszas keresgélés után sem találtam meg a boltokban.

Maga a rendelés folyamata flottul ment: a terméket könnyen kosárba tettem, utánvéttel kértem (épp most is kallódik még egy, személyesen szintén nem beszerezhető termékem valahol az éterben, szóval előre nem szívesen fizetek), házhozszállítással. Regisztráció nélkül is lehetett rendelni, mindenről email-ben tájékoztattak és még az ígért szállításai határidőt is tartották. Ez a bolt része. Akkor hol ment félre a dolog? Amikor a Magyar Posta mint szereplő megjelent a színen. Akiknek annyi dolga volt, hogy a csomagomat A-ból, B-be kiszállítsa. Itt kell hozzátennem, hogy a futár nagyon szimpatikus volt: felhívott, hogy mikor érkezik, hívott, mikor itt volt, köszönt, szépen kommunikált, kellemes benyomást keltett.

A termékem ára 4090 Forint volt, én pedig kikészítettem egy ötezrest, illetve még 300 forint aprót, kis jattnak. Nem tudom most mi a szokás, illik-e még adni, vagy nem, vagy ezt a futárok kapják, de ezzel a témával kapcsolatban szerintem nemzeti káosz van a fejekben és nemhogy generációnként, de emberenként eltérnek a vélemények.

Szóval megjött a futár, kinyitottam az ajtót, átvettem a csomagot, odanyújtottam a pénzt és jeleztem, hogy egy ezrest kérek vissza. Láttam az arcán a zavarodottságot és mondta, hogy nem tud visszaadni, ezt megerősítve pedig meg is mutatta a bukszáját, ami valóban csontra üres volt, még néhány aprópénz sem csörgedezett benne. Néztem rá, hogy ilyenkor mi a teendő, de ez inkább amolyan költői kérdés volt. Eltelt néhány másodperc, de mindketten tudtuk, hogy egy mondatra várunk, amit végül ki is mondtam:

Akkor tartsd meg a visszajárót.

Futárunk ezzel megköszönte a pénzt, majd mosolyogva tovább indult a dolgára. Én becsuktam az ajtót és nem tagadom: nagyon rossz szájízem volt. Persze, rendelkezésre áll bankkártyás fizetés (legalábbis az email-ben ez állt, nem tudom, volt-e nála terminál, de amúgy sem használok bankkártyát), de nem igazán tartom fairnek a majdnem 2000 forintos szállítás mellé az 1000 forint benyúlását. Jönnek a szokásos magyar mondatok: nem azon az ezer forinton múlik, hanem az elv, tudom, hogy nem ő tehet róla, de akkor is. Na most ezek mind egyszerre rohamoztak meg és rosszul is éreztem magam miatta, mert nem igazán szoktam ilyeneken fennakadni, de ez most valamiért különösen bosszantott.

Talán azért, mert némileg kiszolgáltatott helyzetem volt és hamar kellett a csomag, nem tehettem meg azt, hogy visszaküldöm és addigra váltatok pénzt. Talán azért, mert amúgy sem szoktam örülni neki, amikor egy terméknél többe kerül a szállítás, talán pedig azért, mert amúgy is rossz napom volt. Mindenesetre azt remekül sikerült elérnie a csomagküldő vállalatnak, hogy a termékre, amire annyira vártam, negatív érzésekkel nézzek.

Persze majd elmúlik a dolog, de az biztos, hogy egyre több ismerősömtől hallom azt, hogy ahol postai kézbesítés van, azt inkább elengedik, mert hogy, hogy nem, valahogy mindig adódik valamilyen a vállalaton kívül álló kellemetlenség, ami az ember egész napjába egy jó nagy adag bosszankodást csempész bele. Írjak a postának? Végtelen levelezés következne és a futárral egyébként tényleg semmi probléma nem volt. A terméket meg egyébként még ennyiért is megvettem volna. Az meg már amolyan nem rám tartozó költői kérdés, hogy mennyi pénzt lehet a nincs nálam visszajáró dumával beszedni egy nap. Nem klasszikus átverés ez, és nem lehetetlen kikerülni sem, ha az embernél pontos összeg, vagy bankkártya van, de azért köszi Magyar Posta.