Megláttam a lányom felvételi lapját, az apja most ki akarja tagadni, csúnyán hátbaszúrt minket a szemünk fénye

Angéla és Péter példás nevelést adott két gyermeküknek és pontos elképzelésük volt arról, hogy a gyermekeiknek melyik iskolába kell felvételizni. A továbbtanulás évek óta téma volt a családban, most azonban mindkettőjük álma összeomlott. Most az ő történetüket olvashatjátok:

Mélységesen el vagyunk keseredve én és a férjem. Minden energiánkkal és tudásunkkal a gyermekeinkre koncentráltunk, az ő jövőjüket tartottuk szem előtt. Minden hobbijukat támogattuk, de ez nem mehetett a tanulás rovására. A legjobb gimnáziumba járattuk őket, időt és pénzt nem sajnálva fizettük a magántanárok, hiszen egyértelmű, hogy

a tökéletes iskola kiválasztása alapozza meg a továbbtanulást, anélkül pedig nem lehet az embernek sikeres karrierje.

A lányomat orvosi pályára szántuk, míg a fiamnak inkább a gazdasági tárgyak mennek jobban. A lányom be is adta a jelentkezést orvosi egyetemekre, természetesen mindenhova felvették, kifogástalan volt a felvételi eredménye, két felsőfokú nyelvvizsgája is van, önkénteskedett is. A család együtt örült mikor kihirdették a felvételi ponthatárokat, hatalmas partit adtunk annak örömére, hogy ő lesz az első a családban, aki orvosi diplomát szerez.

Alig vártuk a tavévkezdést, de arra nem számítottunk, hogy az örömöt hamarosan óriási családi vita válja fel.

A szokásos ősz eleji agytakarítást csináltam és gondoltam, hogy a gyerekeim szobáját is kitakarítom. Éppen a lányomnál pakolásztam, amikor egy köteg papír került a kezembe. Sosem tettem még ilyet, nem is tudom mi ütött belém, de belenéztem a papírokba. Soha, semmilyen turpisságon nem kaptam rajta a gyerkeimet és mindig igyekeztem nekik megadni a magánszférát, de attól, amit azokon az iratokon láttam kicsúszott a lábam alól a talaj.

A lányom felvételi lapjait tartottam a kezemben és az azon megjelölt eredménytől olya tanácstalanság vett rajtam erőt, amilyet még sohasem éreztem.

Az első helyen a Táncművészeti Főiskola volt megjelölve, ahová fel is vették. Az orvosi egyetemek csak ezt követték. Azonnal tovább kezdtem kutakodni, hogy hátha meggondolta magát és módosította a sorrendet, de nem. Maradt az az első helyen. Gyerekkora óta szenvedélye a tánc, ezt tudtuk róla, de hogy lehet abból megélni? Nem lesz mindenkiből Mikes Anna. Mi nem erre neveltük. Nagyon nem.

Azonnal szóltam a férjemnek, aki még nálam is jobban kiborult. Mikor a lányom hazajött, akkor rettenetesen összevesztünk. A férjem azzal fenyegetőzött, hogy kitagadja és nem tudtam ezért hibáztatni. Az a rengeteg különóra és olyan éles az esze. Elparazolt 18 év. Nagyon mérges és csalódott vagyok. A lányom elrohant és azt mondta ebbe nem szólhatunk bele. Azóta pár napja a barátnőjénél alszik és nem akar hazajönni.

Persze fontos az önmegvalósítás, de milyen áron? Meddig kell szemethunynunk? Egy orvos 8-10 évig tanul, nem vesztegetheti erre az időt. Úgy érzem, hogy minden amit érte tettünk, felesleges volt. Mintha nem is az én gyerekem lenne.