promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Szacsvay Lászlónak egy pohár vizet sem adtak a kórházban: Bízom benne, hogy élek még egy pár napot

Szacsvay Lászlónak egy pohár vizet sem adtak a kórházban: Bízom benne, hogy élek még egy pár napot

Borítókép:  Youtube / KultúRecept
Színes
Kategória fejléc

A 77 éves színész megszólalt a súlyos műtétje után, szomorú állapotokról számolt be a magyar egészségügyben.

Hatalmas felháborodást keltett Magyar Péter kórházi körútja, ahol több egészségügyi intézményt is végiglátogatott és az ottani állapotokról érdeklődött, megkérdezte a dolgozókat és végül a rá jellemző stílusban levonta a végső következtetést arról, hogy mi is folyik a kórházak falai között, így a betegek jogai és ellátásuk körülményei minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kaptak. Betegnek lenni sohasem jó és bár sokan osztják a TISZA párt elnökének a véleményét, szerencsére pozitív beszámolóból is bőven akad. Most éppen az egyik legendás színészünk, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja osztotta meg, hogy mit tapasztalt, miután bent kellett töltenie egy éjszakát.

Szacsvay László számára nem volt ez a nyár egyszerű: a 77 éves színész még jelenleg is gyógyul, ugyanis elvégeztek rajta egy kisebb beavatkozást. Hasi műtétet hajtottak rajta végre, összesen nyolc lyukat fúrtak a gyomrába, de elmondása szerint már jól van, napról napra gyógyul és a tőle megszokott hangulatban mesélte el, hogy pontosan mi történt vele. Sokszor hangoztatta nehéz témákban is, hogy az egyetlen, amit az ember tehet ha tragédia éri, hogy humorral próbálja meg feldolgozni még a legnehezebb időszakokat is. Ezt a hozzáállását most is megtartotta:

77 éves leszek, bízom benne, hogy élek még egy pár napot. - mesélte derűsen. Egyébként a beavatkozás hamar megvolt, szerencsére csak egy napot töltöttem a kórházban. Reggel nyolcra bementem, elaltattak, majd délután négykor felkeltem.

A brilliáns színész a kórházban sem hazudtolta meg magát, elmondta azt is, hogy mi volt az első dolga, miután felébredt:

Megtaláltam a dohányzót, cigarettáztam egy kicsit, aztán visszafeküdtem aludni.

Éjszaka többször megriadt és felkelt, lázálomszerű képzelgésben érezte magát, még a kórház dolgozóival is váltott pár szót, mígnem reggel felkeltették és közölték vele, hogy hazamehet. Eredetileg négy naposra tervezték azt az időt, amit bent kellett volna töltenie, ám Szacsvay László nem bánta a korai kimenőt. Összecsomagolt és elhagyta a kórházat.

Majd félig viccesen megjegyzi azt is, hogy nem igazán foglalkoztak vele, de a történet kerekségéért azt is elmondta, hogy nem is nagyon bánja ezt:

Egy nap alatt, amíg bent voltam, nem igazán szóltak hozzám, bár nem is tartottam rá igényt. Azt sem kérdezték meg, hogy kérek-e egy pohár vizet. Még jó, hogy vittem magammal. Sok pénzért vannak jobb intézmények, de már abban is kételkedem, hogy azok jobbak.

Beszámolóját egy keserű viccel zárta a Star magazinnak:

Hogyan fűtenek a szegény országok kórházaiban? Hát kitakarják a lázas betegeket. - sajnos a mai helyzet sem sokkal bíztatóbb.

Szacsvay László széles érdeklődési körének köszönhetően mindig szívesen beszél kulturális témákról, itt az egyik vele készült nagyon érdekes beszélgetést hallgathatjátok meg:

Forrás: Star magazin