A borostás arcú Szacsvay Lászlót idősek otthonába rakták, és megcsinálták vele az elmúlt évek egyik legjobb magyar elsőfilmjét

Minden idős ember fél a magánytól, de még inkább attól, hogy egyszer magatehetetlenné válik, hogy már nem lesz képes gondoskodni magáról, nem tud majd egyedül lemenni a boltba, képtelen lesz egymaga megcsinálni a reggelijét vagy lefürdeni. A legtöbb nyugdíjas szeretné elkerülni azt az időszakot, amikor már másnak kell gondoskodnia róla: ez vagy a családja, vagy pedig az ápolók az öregotthonban. Az öregedés elfogadásáról, a magányról, és egy különleges, generációkon átívelő barátságról szól Hevér Dániel első nagyjátékfilmje, az Életrevalók, a Nebraska, és A százéves ember, aki kimászott az ablakon című filmeket megidéző Valami madarak, ami nemrég került fel a Netflix kínálatába.

A történet szerint Béla egyedül élő makacs öregúr, aki nehezen viseli a változásokat. Amikor egy kisebb baleset után a fia egy idősek otthonába rakja, úgy érzi, az egész világ összeesküdött ellene. Ettől kezdve egyetlen cél vezérli, hogy minél hamarabb kijusson az intézményből. Tervében egy másik kívülálló lesz a társa, a 17 éves, vadóc Zoé, aki büntetésből dolgozik az otthonban. Hiába van csaknem hatvan év korkülönbség közöttük, hasonló karakterük, a magányuk, és az érzés, hogy mindenkinek csak az útjában vannak, gyorsan szövetségessé teszi őket.

^{(Fotó: Port.hu)}

A Valami madarak-at nem véletlenül nevezhetjük a magyar Életravalók-nak, hiszen Béla és Zoé barátsága nagyon hasonlít Driss és Philippe történetére - azzal a különbséggel, hogy a Valami madarak teljes mértékben fikció. Persze ettől még életszerű történetet mesél el, hiszen az öregotthonban, magányosan magába forduló, folyton morgó és panaszkodó, idős ember és a külvilágot kizárni próbáló, csendben elvonuló és zárkózottan élő fiatal tinédzser karaktere a mindennapokban is jelen van; akár a szomszédunkban is élhet egy Béla vagy egy Zoé, akinek talán csak egy kis beszélgetésre, barátra lenne szüksége.

Hevér Dániel és Kertész Zsanett első közös munkája nem volt akadálymentes, nagyon sok időbe telt az is, hogy anyagi támogatást kapjanak, de még így is a magyar filmekhez képest jóval kevesebb pénzből kellett elkészíteniük az alkotást. Így aztán komoly kompromisszumokat kellett kötniük, és le is kellett mondaniuk egyes dolgokról - például a film egy történetszálát teljes egészében ki kellett húzniuk a költséghatékonyság miatt, illetve hogy azt az egy forgatási napot, amit emiatt töröltek, egy másik jelenet felvételére fordítsák.

^{(Fotó: Port.hu)}

Egy ilyen filmnél természetesen nagyon fontos, hogy a főszereplő páros között ne csak működjön a kémia, de el is tudják vinni a hátukon a filmet. Keresve se találhattak volna Szacsvay Lászlónál és a berlini Ezüst Medve-díjas Kizlinger Lillánál jobb színészt Béla és Zoé szerepére. Egy ilyen nagy korkülönbségnél sokszor fennáll a veszély, hogy a két színész nem nagyon tud ráhangolódni egymásra, és ez a kész filmen is egyértelműen látszódni szokott. A közelmúltból egyedül a Külön falka című filmben láttam olyan főszereplő párost, ahol hasonlóan nagy volt a korkülönbség, mégis Dietz Gusztáv és Horváth Zorka is képes volt annyira összeszokni egymással, hogy valós kötődést érezhettünk kettejük között a filmben.

Most erre kontrázik rá Szacsvay és Kizlinger párosa, megkockáztatom, hogy magyar filmben még nem láttam ennyire jól működő és összepasszoló párost.

Persze ha egy filmben ott van főszereplőként Szacsvay László, akkor nem várható el tőle, hogy csak morcoskodjon, hiszen neki a humor is nagyon jól áll. Így aztán sikerült az ő karakterébe olyan humorfaktort beleépíteni, ami ez a tipikus könnyed, aranyos, megmosolyogtató humor; az a fajta, ami kicsit oldja a drámát, de mégsem billenti ki egy kicsit sem a komolytalanság felé. Bár olvastam olyan írásokat, miszerint Zoé karakterét nem lehet megszeretni, ezzel nem értek egyet: hiába magányos és zárkózik el a saját kis világában, Zoé az a fajta tinédzser, aki sok mindent leszxr, sok mindent és sok mindenkit kizár maga körül, de ha tennie kell a dolgát és segíteni kell valakinek, akkor ha nem is mindig van hozzá kedve, megteszi. Ugyanígy van Bélával is, eleinte még úgy tekint rá, mint púpra a hátán, aztán egyre jobban ráeszmél arra, hogy ennek az idős embernek egy barátra van szüksége, egy olyan társra, aki kicsit kizökkenti a magányból.

A Valami madarak egy nagyon aranyos, kedves film az öregségről, a magányról, de sokkal inkább a barátságról és a törődésről, ami már elérhető a Netflixen.