promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kitálalt egy takarító, gyomorforgató szállodai titkokat árult el
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Hullák, vérrel és széklettel összekent falak, döglött kacsák is vártak már a személyzetre.

Rémtörténeteket már eddig is bőséggel olvashattunk a szállodák tisztaságáról, de most egy takarító vallomása mindezeket újra megerősítette. Elárulta például azt is, hogy valóban minden vendég után lecserélik-e az ágyneműt.

„Takarítóként dolgozom, és annyi rossz gyakorlatot láttam, hogy az emberek elszörnyülködnének, ha a tudomásukra jutna. Néhány dologtól pedig egyértelműen felfordulna a gyomruk”

– kezdte a nem túl szívderítő tényfeltárást egy angliai nő, akit egy ügynökség közvetít ki hotelekbe és magánszálláshelyekre. Elvileg például különböző színű felmosókat használnak munka közben, hogy ne ugyanazzal takarítsák fel a konyhát, mint a vécét, ám ha sietni kell, a cserére nincs mindig idő.

Ebbe persze az is belefér, hogy a vécédeszka letörlésére használt kendőt simán felhasználják azokon a felületeken is, amelyek az ételek tárolására, előkészítésére szolgálnak, illetve az éjjeliszekrényeknél is, ahová a legtöbben például a féltve őrzött mobiltelefonjukat teszik lefekvéskor.

Az talán nem ennyire durva, hogy a takarítók alkalmanként nem a megfelelő vegyszereket alkalmazzák, például üvegtisztítót fújnak a konyhaasztalra. Mindez azonban nemcsak a felületeket károsíthatja, de megkérdőjelezi azok higiénikusságát is.

„Az emberek elvárják, hogy két vendég között makulátlanná varázsoljuk a szobákat. Természetesen mi is erre törekszünk, de annyira nagy rajtunk a nyomás, hogy néha kénytelenek vagyunk csalni. Ha valaki csak egy éjszakát maradt, és az ágyneműje elfogadható állapotú maradt, akkor nem cseréljük le utána”

– ismerte el a hölgy. Ugyanígy nem törődnek a padló felporszívózásával vagy a fürdőszoba takarításával sem, ha még nem néznek ki rosszul. Gyakran csak fújnak egy kis üvegtisztítót a levegőbe, és ettől a vendég számára máris a tisztaság érzetét kelti a hely.

Érthető, hogy a takarítók igyekeznek a munka könnyebbik végét megfogni, hiszen tucatnyi szobát kell rendbe tenniük, mire 15 percre megszusszanhatnak. Néha ugyanakkor váratlan jutalom üti a markukat, a szobákban véletlenül otthagyott pénzt például simán elteszik.

„Alkalmanként horrorisztikus esetek is történnek velünk. A csapatom tagjai például többször találtak már hullát a szobákban. Miután a rendőrség elvégezte a dolgát, ránk vár, hogy kitakarítsunk, mintha mi sem történt volna”

– említett meg a takarító egy újabb döbbenetes dolgot. Persze ők is láttak már összevizelt helyiségeket, széklettel bekent falakat, vagy vérrel írt üzeneteket, ezek szinte említésre sem méltóak egy szállodában.

„A legborzasztóbb dolgokkal, amiket fel kellett takarítanom, egy egyetemi diákszállón találkoztam. Nagyjából egy kádra való döglött kacsa volt ott, a nyár kellős közepén. Hetek óta oszlásnak indultak, néhány szét is pukkant közülük, iszonyatos mocskot hagyva maguk után”

– osztott meg a hölgy egy gyomorforgató élményt. A szerencsétlen állatokat a fiatalok a közeli parkban gyűjtötték be, mert úgy gondolták, hogy velük olcsón meg tudják oldani az étkezésüket.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás