
Az űrből mutattak borzasztó képet Magyarországról, nem stimmel valami nagyon
Olvass tovább...
Fontos változás jön az időjárásban, erről érdemes tudni.
Hidegfront érkezik, és ennek nyomán jön a csapadékos fordulat Magyarországon, csapadékos változásra készülhetünk az ország területén tehát, ezért is érdemes követni az időjárás-előrejelzéseket és nézni a figyelmeztető előrejelzéseket is. Jelentős lehűlés jön és ezzel együtt kiadós csapadék is érkezhet az ország területére.
Kifejezetten mozgalmas időjárás jön tehát a következő hét első felében.
Olvass tovább...
Már hétfő hajnalban is csapadékos időben volt részünk az ország néhány szegletében. Majd hétfőn napközben vonul át a hidegfront az országon, nyugatról kelet felé vonul majd a nap folyamán. Így pedig nyugatról kelet felé számíthatunk majd egyre több helyen záporokra és zivatarokra Magyarországon.
A zivatarok kísérőjelensége várhatóan a viharossá fokozódó szél és a jégeső lehet majd hétfőn.
Egy-egy helyen pedig felhőszakadás is előfordulhat majd Magyarországon, de ez kevésbé lehet jellemző a friss időjárás-előrejelzések szerint. A csúcsértékekben is nagy lesz majd a kontraszt az ország nyugati és keleti határa között. a Nyugat- és Északnyugat-Dunántúlon már 25 fok alatt maradnak a csúcsértékek, addig az ország keleti részén még hőség maradhat az úr.
A HungaroMet térképén látszik, hogy az egész ország felett megjelentek tehát a csapadékfelhők, jöhet tehát csapadék az egész országban, az elmúlt hetekben ritkán láthattunk ilyet. A videós előrejelzést itt tudjátok megnézni, és láthatjátok azt is grafikákon, hogy milyen idő jöhet a következő napokban, hétfő után is, és mekkora lehűlés érkezhet majd: