promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Így néznek most ki Barack Obama gyönyörű lányai

Így néznek most ki Barack Obama gyönyörű lányai

Színes
Kategória fejléc

Sasha és Malia Obama önkénteskedtek egy kicsit a szabadidejükben.

Barack Obama nevét szinte az egész világ ismeri. Ő volt ugyebár a az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke 2009. január 20. és 2017. január 20-a között. Sok mindent igyekezett tenni azért, hogy nem csak Amerika, de az egész bolygó picit jobb hely legyen.

Anno 2009-ben meg is kapta a Nobel-békedíjat, míg a Time kétszer is az év emberének választotta.

Barack és Michell Obamá-nak két gyermeke van: Malia Ann, és Natasha, aki Sasha nevet használja inkább.

Sasha és Malia Obama takarókat és ételt osztott a hajléktalanoknak Hawaii-on. A hely, ahol voltak, körülbelül fél mérföldre van Barack Obama új, több millió dolláros tengerparti házától.

Az már régen is biztos volt, hogy Obama szülőállamában tölti majd a "nyugdíjas" éveit, ahol elnöksége eddigi éveiben is többször nyaralt családjával.

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak