A nagymamám elásott egy időkapszulát a kertjében, én pedig 50 évelteltével kinyitottam

Kálmán a rajongásig imádta a nagyszüleit: papa és mama ősidők óta együtt voltak és ő is ilyen házasságot szeretett volna. Amikor még egészen fiatal volt, akkor együtt elástak időkapszulát. Kálmán sokáig ki akarta ásni, de nem hagyták: a temetésük után viszont elolvashatta az üzenetet. Most az ő történetét olvashatjátok.

A nagymamám és a nagypapám mióta az eszemet tudom a legtökéletesebb házaspár voltak a világon. Soha nem láttam őket veszekedni, soha nem láttam őket cívódni, ők testesítették meg számomra a gyengédséget és a tökéletes szerelmet. Amikor a nagypapám elment, akkor rettenetesen megrendültem, nem is igazán magam miatt, hanem azért, mert nem tudtam hogy mi lesz a nagymamámmal. A temetés napján ő oda lépett hozzám, finoman megsimította az arcomat és azt mondta:

Kálmánkám, itt van egy doboz, gyere velem a hátsó kertbe, ahol a nagypapával sokat voltunk együtt, ássuk el ezt, amikor már egyikünk sem lesz itt akkor nyisd ki ezt a dobozt és mindent megértesz majd.

Nagyon komolyan hatottak rám a nagymamám szavai. Hátra mentem vele, elástuk a fadobozt és ezután igazából szinte minden egyes nap eszembe jutott hogy mi lehet benne. Tiszteltem annyira, hogy soha nem néztem meg. Nem olyan régen a nagymamám elment. Majdnem 20 évvel élte túl a nagyapámat, 20 évig volt titok hogy mi van a föld alatt, hogy mi van a dobozban hogy mit ásott el, hogy mi az amit csak a halála után nézhetek meg. Kiástam a dobozt. Az első utam természetesen oda vezetett, hiszen soha nem felejtettem el, hogy mennyire komolyan vette amikor elrejtettük azt. A szüleim is ott voltak akkor, amikor elmentem érte emlékeztek rá hogy nekem ez mennyire fontos és természetes volt nekik hogy támogatnak amikor kiveszem a föld alól a nagymama hagyatékát.nA titkos üzenet viszont életeket változtatott meg.

Emlékeztem a helyre ahol nagyanyám elásta a dobozt. A lábaim önkéntelenül vittek előre, számtalanszor jártam már arra. Keringtem körülötte, fölötte, mellette, néztem a helyét, de soha nem vettem ki a földből és most végre elérkezett az ideje. A közös étkező asztalra helyeztem ki a puritán fadobozt, amikor pedig kinyitottam, mindannyian izgatottan vártuk, hogy mégis a tartalma. Nem voltam csalódott, amikor megláttam, hogy egyetlen levél van benne Nem is számítottam sokkal többre, nem akartam ékszert, nem akartam drágakövet, nem akartam végrendeletet, hanem valami fontos dologra számítottam a nagyszüleimtől. Ezt végül megkaptam: többszörösen is mint reméltem. Elkezdtem felolvasni a benne lévő levelet.

Egymás után formáltam a szavakat és az elején nem is igazán értettem, hogy mit mondok. Aztán megvilágosodtam: a levél nem nekem szólt, hanem az édesanyámnak. Ott állt mellettem apámmal, akivel legalább 30 évet néma csendben éltek le.. Anyám az elején erős volt, de aztán láttam, hogy a szemei láttam, hogy a szemei lábadnak, és tudtam, hogy az után semmi nem lesz már ugyanolyan.

Hogy mi által a levélben? Egészen pontosan így szólt, emlékszem rá, mivel ezután elváltak a szüleim:

Kislányom! A házasság egy nemes dolog, egy szent dolog, egy fontos dolog. A boldogságot ennek ellenére túlságosan alul értékelik. Pedig én nem is tudnék többet kívánni, minthogy tapasztald meg ezt. Én nem voltam boldog a nagyapáddal és azt látom, hogy te sem vagy boldog a férjeddel. Tisztességes, becsületes életet éltek, ő egy kedves ember, ahogy a nagyapád is, de a szerelem, ó lányom, a szerelem az ennél sokkal több. Tudom hogy ezt már akkor olvasod amikor én nem leszek és nem tudlak ebbe elkísérni. Kicsit önzőség is, hogy ezt így mondom el neked, annyit kérek, hogy fogadd meg amit üzenek neked a túlvilágról.

Ezután apám és anyám sokáig benn maradtak a szobában és fogalmam sem volt hogy mi történik. hajnalig nem jöttek elő, én pedig rettegtem. Most elválnak, vagy nem mi lenne a jobb? Én is éreztem, hogy nem boldogok, de hát nem ez az élet. Két ember örök hűséget fogad és nem az élvezeteket hajkurássza, de hát gondoltam magamban, ez nem az én életem. Arra azonban nem voltam felkészülve, amikor kiléptem az ajtón: éreztem, hogy másoknak ez sokkal jobban fáj mint nekem és azt is éreztem hogy az a döntés nem váratlanul született. Meg régóta nem voltak mert boldogok egymás mellett, de a nagymama elrejtett üzenetek elvezette őket ahhoz, hogy ezt végre mind a ketten be tudják le be tudják be tudják látni

Ha nem ássák a le az időkapszulát, akkor nem tudom, hogy lett-e volna bátorságuk kimondani azt ami végül egy boldogabb élet felé vezette őket. És azt sem tudom, hogy a nagyszülők életük utolsó nehéz néhány hónapjában hogyan volt annyira önzetlen, hogy a mi családunk boldogságára gondolt, akkor is, ha elítélte a válást.