A férjem a fürdőben zuhanyzott, mikor kaptam egy smst: önkívületlen állapotban rohantam el, sosem rettegtem még ennyire

Nem olyan régen kezdtünk közös életet a férjemmel. Sajnos semmilyen családi hátterünk nincsen, így az esküvő után továbbra is albérletben kellett maradnunk. Ki is néztünk egy csodálatos 20. kerületi házat. Nem volt épp a legolcsóbb, de csak kicsivel került többe, mint amit egyébként ráköltöttünk volna. Három hónap kauciót kértek a beköltözéshez és minimum két évre alá kellett írnunk, ezt az esküvőnkön összeszedett pénzből tudtuk finanszírozni. A furcsaságok elég hamar elkezdődtek. Nem találtam meg dolgokat, amiket pontosan tudtam, hogy hová tettem, néha pedig, bár tudtuk, hogy teljesen újak a vezetékek, az áram is rakoncátlankodott. Egy idő után pedig rosszul kezdtem érezni magam: szégyelltem, hogy ennyi pénzt elköltöttünk a költözésre, nekem pedig egyre az járt a fejemben, hogy ez nem az én otthonom, mintha nem tartoznék ide. Próbáltam elhessegetni a gondolatot, a stresszre fogtam és arra, hogy most kezdődik egy teljesen új éjet számunkra, érthető, ha ideges vagyok.

Kép: Profimedia

Egyik nap hazaértem a munkából és kifejezetten vidámnak éreztem magam. Beléptem a lakásban, hallottam a férjemet, ahogy zuhanyzik.

Helló drágám, hazaértem, milyen napod volt? - kérdeztem tőle.

Remek, remek. Nem akarsz bejönni? - hangzott a válasz.

Egy pillanat szívem, adj öt percet. - feleltem.

Kérlek, gyere be. Valamit mindenképp meg kell beszélnünk.

Volt egy hazaérés utáni rituálém, ami szent volt. Főztem magamnak egy teát, leültem és tíz percig csendben próbáltam ajtón kívül hagyni a munkát, furcsa is volt, hogy a férjem erre nem emlékezett, pedig a kapcsolatunk eleje óta tartjuk mindketten ezt a szokást. Egyszer csak rezgett a telefonom, valaki üzenetet írt.

Sosem viszem oda magamhoz a telefont miközben a rövid pihenőmet töltöm, nem is tudom most hogyan került oda, a férjem meg már amúgy is behívott zuhanyozni, gondoltam ránézek, hogy ki írt. Leejtettem a teáscsészét a kezemből és azt gondoltam, soha többé nem tudok majd lábra állni, pedig csak menekülni akartam. A férjem küldött egy képet a kedvenc fánkozónkból, meglepetés felirattal és írta, hogy nem sokára hazaér. Ekkor tűnt fel, hogy a zuhanyt időközben elzárták. Óráknak tűntek a másodpercek amíg nem tudtam megmozdulni, de végül győzött az adrenalin és rohanni kezdtem az ajtó felé. Ahogy kiértem, bezártam az ajtót és az utcára szaladtam, ott vártam a férjemet. Zokogva meséltem el neki, hogy mi történt, ömlöttek a könnyeim. Ő falfehéren hallgatta, majd elmesélte, hogy egyik reggel ébredés után beszélgetett velem, mikor üzenetet kapott tőlem, hogy éppen elértem a buszt, így be fogok érni a meetingre. Nem akart szólni, hogy ne zaklasson fel.

Még aznap kiköltöztünk, a tulajdonosnak pedig csak annyit mondtunk, hogy megváltoztak az életkörülményeink. Szerencsére korrekt volt és visszaadta a pénzünket, azonban ez a kísérteties eset azóta sem hagy nyugodni, egyikőnket sem. Mi lehetett a házban? Mi történhetett? Ez azonban már soha nem derül ki, mivel semmikor nem mennénk vissza, még akkor sem, ha azzal kiderülne az igazság.