A párom egyre furcsábban kezdett viselkedni, ami kiderült róla az még a megcsalásnál is szörnyűbb

Adri és férje sokáig éltek boldog házasságban, ám az utóbbi időben komoly változás állt be a kapcsolatukba. Laura arra gyanakodott, hogy férje megcsalja, így nyomozni kezdett, de ami kiderült, az a legvadabb rémálmait is felülmúlta. Most az ő történetét olvashatjátok:

Fogalmam sincs, hogy mitévő legyek, a büszkeségemet, vagy az emberségemet helyezzem előtérbe. Elöljáróba elmondom, hogy én hiszek abban, hogy mindenki hibázhat és jár a második esély és a segítség, de félek, hogy mégsem vagyok elég erős ahhoz, hogy végigcsináljam. A férjem egy csodálatos ember, a nehézségekben is kitartottunk egymás mellett és soha nem voltak titkaink egymás előtt. Az utóbbi időben azonban észrevettem amolyan aggasztó jeleket: amikkel a női magazinokban riogatják az aggódó feleségeket, akikkel nem foglalkozik eleget a férjük.

A csodás házasságomat mintha valami sötét titok árnyékolta volna be.

Kérdezgettem tőle, hogy mi a baj, hogy tudok-e bármiben segíteni, akadt-e valami nehézsége, de mindig hárított és napról napra furcsább lett. Már nem nézett a szemembe, nem ölelt meg, nem csókolt meg és gyakran későig fentmaradt, utána pedig a kanapén aludt. Engem felőrölt a bizonytalanság, hogy mégis mi lehet az, ami ennyire zavarja, de néha dühösen, néha mogorván leintett. Nem vagyok büszke arra, amit kitaláltam, de tudnom kellett az igazságot.

Ki akartam deríteni mi áll a személyiségváltozása mögött.

Egyik nap, mikor tudtam, hogy nem megy dolgozni, úgy tettem, mint aki korán elment otthonról, de közben a szekrényben rejtőztem el. A férjem csinálta is szépen a napi rutinját: sütötte a kenyerét, itta a kávéját és ekkor láttam meg: odasétált a konyhaszekrényhez, lehajolt és kivette az egyik díszítőelemet. Egy 0,7-es vodka volt mögötte, jócskán megfogyatkozva. Öntött magának egy jó nagy pohárral, úgy fogyasztotta el a reggelijét.

Nem tudtam mire vélni ezt a furcsa viselkedést.

De innentől, hogy tudtam mit kell figyelni, könnyebb dolgom volt. Naponta megnéztem és mindig találtam ott egy vodkát. Ahogy naponta többször ellenőriztem, mindig fogyott belőle. Egyre inkább aggódtam, mert nem akartam szembenézni azzal, hogy a férjem alkoholista. Hosszú ideig tépelődtem, hogy mit tegyek: ha ráhagyom, akkor abba ő is én is belebetegszem, ha szembesítem, akkor pedig fogalmam sincs, hogyan reagál és mi történik majd.

Egyik nap erőt vettem magamon és az üvegre tett vodkásüveggel vártam.

Amikor hazaért megkínáltam, erre pedig zavartan értetlenkedett, mondván hogy ismerhetném annyira, hogy ő nem iszik. Elmondtam, hogy felesleges ez a színjáték, hetek óta figyelem. Egy pillanat alatt tört össze a szemem előtt: az én erős, megbízható férjem egy gyerek szégyenével vallott a függőségéről. Elmondta, hogy nem tudja pontosan mikor és miért kezdődött. Munka után beült lazítani egyet és annyira jó kedve lett, hogy megismételte... egyre gyakrabban. Elmondta azt is, hogy le akar állni, de nem bír, de így, hogy tudom, így már együtt megbirkózhatunk vele.

Teljesen összezavarodtam. Biztosítottam ugyan a támogatásomról, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy én ezt akarom. A függőséget az egyik legnagyobb jellemgyengeségnek tartom, amiből ráadásul lehetetlen teljesen kigyógyulni. Örök életére kerülgetni fogja. Én pedig életem végéig retteghetek, hogy mikor esik vissza. Félek, hogy nem tudnék már megbízni benne ezek után. De ha magára hagyom, akkor talán végleg lecsúszik és esélye sincs arra, hogy imsét boldog és normális életet éljen. Menekülni akarok, de közben sajnálom is őt, a szerelmem pedig szinte teljesen elmúlt. Félek, hogy ezt már nem lehet visszafordítani és nekem is csak egy életem van, nem igaz? Azt pedig nem egy alkoholistára akarom pazarolni.