A boltos a visszajáró mellé egy cetlit is csúsztatott a kezembe: egy mondat állt rajta, képtelen voltam elhinni

Magdi és párja nem olyan régen költöztek egy közepes nagyság vidéki falucskába. A beilleszkedés remekül ment, hamar megtalálták a hangot a helyiekkel, ez pedig végül hatalmas kavarodáshoz vezetett. Most az ő történetüket olvashatjátok:

Sohasem gondoltam volna, hogy egy tökfőzelék lesz majd a vesztem, amit egy tévéműsor miatt kívánok meg. A párom és én régóta szerettük volna elhagyni Budapestet, így némi tervezés után úgy döntöttünk, hogy mivel mind a ketten digitális nomádok vagyunk, így megnézzük milyen z élet a fővároson kívül. Sokáig keresgéltünk, míg végül találtunk egy olyan kiadó házat, ami minden igényünknek megfelelt. Mikor megnéztük, akkor azonnal otthon éreztük magunkat és nem is volt kérdés, hogy kivesszük.

A környékbeli emberek nagyon kedvesek voltak, össze is ismerkedtünk jó néhány helyi lakossal.

Ami teljesen lenyűgözött az az élelmiszerbolt volt, ahol még a legborúsabb napon is volt néhány kedves szava az eladóknak a vásárlókhoz. Nem siettek, nem kapkodtak, mindig belefért egy kis beszélgetés, egy kis pletyka. A pasim is gyakran járt oda, igazából őt még hamarabb lenyűgözte ez a miiliő, mint engem. Egyszer aztán, mintha valami megváltozott volna. A kedvenc boltosom kerülni kezdett, nem nézett a szemembe és egyszerűen nem értettem. Próbáltam beszélni vele, rákérdeztem, zavarja-e valami, de csak azt felelte, hogy sok a munka. Én ezt nem hittem el.

A bevásárlást továbbra is ott intéztem, de nagyon zavart az egész helyzet.

Míg egyik nap aztán a tévében nézett főzőműsor után eldöntöttem, hogy csinálok egy kis tökfőzeléket. A párom nem volt otthon, munka ügyben el kellett mennie, így összeszedtem magam és lementem a boltba. Mintha szellemet látott volna a kasszás, úgy nézett rám. Én összeszedtem a holmikat, amik kellettek, majd fizettem. A blokkal együtt azonban egy üzenetet is csúsztatott a kezembe.

A párod megcsal téged. Gyere le ma este 6-ra a boltba, bebizonyítom.

Meredten néztem a cetlit és nem hittem el, amit rajta olvastam. Kivel? Miért? De mielőtt bármit kérdezhettem volna, csak megrázta a fejét, majd elment árut pakolni.

Vánszorogtak a percek este 6 óráig.

De természetesen lementem. Ő már az ajtóban várt és húzott maga után, a raktár mögé. Amit ott láttam, arra nincsenek szavak: az egyik nagyon fiatal kis diáklánnyal hetyegett a pasim, a kocsijában. Hihetetlen düh öntött el.

A lebukás után a boltos barátnőm szava is megeredt: Elmondta, hogy három hete vette észre, hogy ezek ketten valamit művelnek egymással, de nem tudta mit tegyen. Távolt áll tőle a kotnyeles falusi mentalitás, mégis, nem tudta nézni, hogy ezek itt engem bolonddá tesznek. Nagyon sajnálja.

Megköszöntem a tájékoztatást é elindultam haza, ő még utánam szólt azzal, hogy mit akarok tenni. Nem tudom, feleltem akkor egészen őszintén, de én tudtam, hogy hamarosan ismét budapesti lakos leszek. A páromat még aznap szembesítettem és semmit nem tagadott. Örült, hogy kiderült, mivel már egy ideje nem érzi, amit kellene, azt hitte a költözés majd összekovácsol minket, de nem így történt. Megalázva és elárulva éreztem magam, de győzködni semmiképpen sem akartam. Én is éreztem, hogy valami nem oké, talán nem foglalkoztam vele eléggé. Én visszaköltöztem a fővárosba, ő pedig azóta már együtt él azzal a lánnyal: nagyon boldognak tűnnek. Nem lepődnék meg, ha hamarosan bővülne is a kis családjuk. Nekem még mindig fáj a dolog és sokszor hiányzik az exem, hiszen mégiscsak éveket töltöttünk együtt, most pedig valaki más éli a mi közösen tervezett életünket.