Egy pillantást vetett a világhírű író a furcsa festményre, többé pedig semmi nem volt ugyanaz, majdnem beleőrült
Nagyon mélyen érintette a kép látványa, az egész életét megváltoztatta.
A világirodalom orosz nagyjai
A világirodalom legnagyobb hatású írói között nagy számban találunk oroszokat, és talán még közülük is kiemelkedik Fjodor Mihajlevics Dosztojevszkij. A hányattatott sorsú művész olyan hallhatatlan klasszikusokat adott a világnak, mint a Karamazov testvérek, a Bűn és bűnhődés vagy A játékos.
Dosztojevszkij élete maga is lehetett volna egy regény - ráadásul nem is akármilyen. Egy olyan történet, amelyet, ha valaki kitalálna, talán túlzásnak tűnne. Nyomor és dicsőség, börtön és szenvedély, betegség és megszállottság kísérte végig az útját.
Kirúgta a főnök az alkalmazottak felét, hogy fedezze a fizetésemelését, de aki megúszta a kirúgást, még rosszabbul járt
Olvass tovább...
Dosztojevszkij élete
Fiatalon halálra ítélték, s csak az utolsó pillanatban kegyelmezték meg - már a kivégzőosztag előtt állt, amikor visszavonták az ítéletet. Szibériába száműzték, ahol éveken át rabként tengődött, emberségét azonban nem vesztette el. A börtön nem megtörte, hanem megacélozta. Hazatérve szinte lázasan vetette magát az írásba, hogy kifejezze mindazt, amit ott látott és átélt.
Epilepsziás rohamok gyötörték, a fájdalom és a félelem mindennapjaivá vált. Szenvedélyes természet volt, vakmerő és kiszolgáltatott egyszerre - a szerencsejáték rabja lett, és olykor egyetlen éjszaka alatt vesztette el mindenét. Szegénységben élt, idegen országokban menekült a hitelezői elől, eközben pedig sorra írta a zseniális műveit.
A saját számlájáról akart pénzt felvenni a nő, a banki dolgozó arcon röhögte, készpénz helyett egészen mást kapott
Olvass tovább...
Egy kevéssé ismert történet az életéből
Élete egyik legerősebb pillanatát nem ő, hanem a felesége örökítette meg: ebben hosszan leírja, hogyan bámulta hosszú perceken át Holbein festményét a halott Krisztusról, arca rémülettel telt meg, mintha az élet értelmét kérdőjelezné meg egyetlen pillantás alatt:
Amikor Genf felé tartottunk, megálltunk egy napra Bázelben, mert a férjem hallott egy festményről, amelyet mindenképpen látni akart. A múzeumban kiállított alkotás Hans Holbein műve volt, amely a keresztről levett Krisztust ábrázolta, miután embertelen kínokat szenvedett el. A teste már oszlásnak indult, arca puffadt volt, tele véraláfutásokkal és sebekkel - a látvány megrázó és rettenetes.
Fjodor Mihajlovicsot teljesen letaglózta a kép. Csak állt előtte, mintha megdermedt volna. Én azonban nem tudtam ránézni - túlságosan fájdalmas volt számomra, különösen abban az állapotban, hiszen terhes voltam. Így inkább átmentem egy másik terembe. Amikor körülbelül negyedóra múlva visszatértem, ő még mindig ugyanott állt, mozdulatlanul, a festmény előtt. Az arca nyugtalan volt, valami mély rémület ült rajta - pontosan az a kifejezés, amelyet már többször láttam rajta közvetlenül egy epilepsziás roham előtt.
Halkan megfogtam a karját, elvezettem egy másik terembe, és leültettem egy padra, attól tartva, hogy bármelyik pillanatban kitörhet a roham. Szerencsére ez nem következett be. Lassan megnyugodott, és elhagytuk a múzeumot, de hiába próbáltam lebeszélni róla, ragaszkodott hozzá, hogy még egyszer visszatérjen, hogy újra megnézze ezt a festményt, amely ennyire megrázta őt.
Dosztojevszkij mindent átélt, amit megírt. Szenvedett, küzdött, szeretett és vesztett - és talán épp ezért vált azzá, akivé lett, mert mindaz, amiről írt, valóság volt számára. Nem csak a regényei voltak halhatatlanok, hanem a sorsa is.
A szóban forgó festmény:
