promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Olajat öntött a tűzre a TV2, kiakasztotta a nézőket a Kőgazdag Fiatalok új évadával

Olajat öntött a tűzre a TV2, kiakasztotta a nézőket a Kőgazdag Fiatalok új évadával

Borítókép:  TV2
TV műsorok
Kategória fejléc
Promotions

Már az első rész olyan polgárpukkasztó volt, mint az előző évad összesen.

Eddig csak előzeteseket kaptunk az új évadból, de már ezekből is kiderült, hogy a TV2 trash-reality műsora nem hazudtolja meg önmagát, és olyasmiket tol az átlagember arcába, amit nehéz rezzenéstelen ábrázattal nézni.

A Kőgazdag Fiataloknak egyébként épp ez a célja, habár tény, hogy olyan görbe tükröt állít, ami sokaknál már kiveri a biztosítékot, de mivel jött folytatás, ezért az egészen biztos, hogy érdekli a nézőket, ahogy PSG Ogli vaskos pénzkötegekkel lát el három vele ébredő lányt és már-már érthetetlenül hadarva küldi el őket vásárolni.

Az egyik új főszereplő Vanda lesz majd, aki bevallása szerint kéz a kézben jár a luxussal és az „okossággal”, és hatalmas lelkesedéssel örül egy doboznak, amiben valószínűleg cipő van, a 89. pár mellé elfér még a 90. is. Aztán ott lesz Aurél is, aki 20 évesen a tápiószecsői Tony Starkként már sok komoly autóval villoghatott, de most egy minden eddiginél ütősebb Audit kapott szülinapjára, amire az egyik sokat látott barátja csak így reagált:

„Hát ez nagyon meleg HE!”

– és az autóban megbújó húszezreseket ekkor még nem is látta.

A visszatérők között van Tuvic Szandi is, aki elmondta, hogy az arcánál csak a hátsója nagyobb, és egyáltalán nem érdekli mások véleménye, csak a családja szeretete. Ígérete szerint az új évadban viccesek lesznek és őszinték. Legyen így. Lássuk.

Malac az R8-ban?

Az már az elején világossá vált, hogy összeeresztik a szereplőket, ami garantált ordibáláscunamit és pénzszórást hoz magával, na meg persze PSG Ogli feliratozását is, aminek szükségességét még időben felismerte a TV2. Oglival szemben a világutazó Mettának a tisztaság a legfontosabb, Szandi mindeközben fenékmasszázsra ment, kipihenve a hétvégi bulikat.

Aurélról kiderült, hogy nem jár iskolába, mint ahogy az is, hogy nem szokott felkelni soha reggelente, viszont szeretne megkomolyodni, amihez szerinte egy házra van szüksége. Ebben a pillanatban besétált egy malac a képbe. Ám előtte még egy szülinapi buli dukál, ahová a többi szereplő is meghívást kapott.

Metta egy olcsó, 7 milliós órát választott az estére, Vanda pedig ruhát válogatott, az alternatív valóságban élő főhősöket és a nézőket pedig Misi bácsi kötötte össze, egyértelműen a házvezető úr volt a történet legkedvesebb szereplője.

Aurél már az új házában fogadja a barátait és a meghívottakat, kapott is egy zsák pénzt ajándékba, meg pénzfukszot is. Vanda itt rájött, hogy nem tudja ezt a stílust képviselni, pedig még el sem indult a buli. Amit viszont már csak a következő részben láthatunk…