Áttörés a magyar régészetben, csúcstechnológiával rántották le a leplet az Árpád-kor legnagyobb titkáról

Az Árpád-házi uralkodók vitathatatlanul a magyar történelem legmeghatározóbb, legmonumentálisabb alakjai, akiknek zsenialitása lefektette a keresztény magyar állam alapjait.

Ebből dicső és tiszteletreméltó királyi láncolatból is messze kimagaslik Szent László alakja, aki a nemzet emlékezetében a mai napig a feddhetetlen, tiszta szívű lovagkirály eszményképeként él tovább.

Bár a szent uralkodóhoz köthető fizikai emlékek túlnyomó többsége Erdélyben, azon belül is a székelyföldi régióban maradt ránk, most egy egészen rendkívüli felfedezés rázta meg a kulturális életet.

Történelmi tájainkon, az egykori erdélyi határvidéknek számító bihari földvárban olyan falakra bukkantak, amelyek között egykor maga a lovagkirály is hús-vér emberként élt, imádkozott és uralkodott.

Egy elfeledett hercegi központ feltámadása a mélyből

A bihari erődítmény építése a kutatások szerint az 1040-es évekre tehető, és az uralkodását megelőző két évtizedben ez a monumentális földvár szolgált Szent László hercegségének katonai és hatalmi központjaként.

Bár a múlt század hatvanas éveitől kezdve a régészek huszonöt éven át kutatták a területet, a létesítmény hatalmas kiterjedése miatt a föld mélyén rejlő titkoknak mindössze a töredékét, alig 2,5 százalékát sikerült feltárniuk.

A valódi fordulatot az elfeledett örökséget felkaroló Szent László út-program hozta el, amely lehetőséget biztosított a terület régészeti átvilágítására.

A szakemberek a legújabb geomágneses eljárásokkal pásztázták végig a talajt, és a várudvar közepén olyan épületmaradványokat mutattak ki, amelyek minden kétséget kizáróan a László-kori püspöki székhely legelső, elveszettnek hitt székesegyházának kontúrjai.

Az időkapszula, amely csodával határos módon túlélte az évszázadokat

Ez a lelet azért bír felbecsülhetetlen nemzeti és tudományos értékkel, mert a honfoglalást követő első évszázad székesegyházairól szinte alig maradt fenn építészeti információnk az utókor számára.

A későbbi korok nagyszabású gótikus átépítései szinte mindenhol szisztematikusan megsemmisítették és kitörölték a korai Árpád-kori templomokat,

Bihar esetében azonban valóságos történelmi csoda történt: mivel Szent László a püspökség székhelyét később átköltöztette a fontosabb kereskedelmi utak mentén fekvő Váradra, a bihari dómot nem építették át és nem bővítették tovább.

Az épület így eredeti, 11. századi formájában érte meg a pusztító tatárjárást, amely után a romokat lebontották, a föld pedig évszázadokra biztonságban megőrizte az alapokat, így az erdélyi földből most napvilágra került bazilikális alaprajz egyedülálló módon mutatja  nekünk a lovagkirály korának építészeti nagyságát.

_{forrás: maszol.ro}