Teljes máshogy szólt az eredeti magyar Himnusz, minden előadásból kihagynak egy fontos részletet

A Himnusz keletkezése

A Himnusz első versszakát nagyjából mindenki kívülről tudja egy bizonyos kor felett: ünnepeken, állami rendezvényeken, sporteseményeken hangzik fel, generációk éneklik együtt Kölcsey Ferenc sorait.

A dallam komolysága és emelkedettsége ma már magától értetődőnek tűnik. A keletkezésének története azonban korántsem hétköznapi, sőt kifejezetten fordulatos - a legenda szerint a mű megszületéséhez egy bezárt ajtó, egy zongora és egy makacs szervező is kellett.

Egy pályázat, egy fiatal karmester és egy bezárt szoba

1844-ben pályázatot hirdettek a Kölcsey Ferenc versének megzenésítésére. A feladat az volt, hogy a költemény méltó zenei formát kapjon és betölthesse a nemzeti ima szerepét. A mindössze 34 éves Erkel Ferenc ekkor a Nemzeti Színház karmestereként dolgozott és már akkor ismert tehetségnek számított.

A történet szerint Bartay Endre, a pályázat egyik mozgatórugója, szinte erőszakosan ragaszkodott ahhoz, hogy Erkel induljon. Elfogta az utcán, felvitte a lakására, majd bezárta egy szobába egy zongorával, majd állítólag azt mondta, hogy addig nincs vacsora, amíg nem készül el a mű.

Erkel eleinte tanácstalan volt. Hosszú percekig csak az ablakon át figyelte a várost. A fordulópontot egy harangszó hozta el. A hangzás ihlette meg a nyitó motívumot, amely azóta a magyar zenei örökség egyik legismertebb dallamfordulata lett.

Nem gyászdalnak indult

Kevesen tudják, hogy az eredeti kotta szerint a Himnusz tempója jóval élénkebb volt a ma megszokottnál. A mű harangszóval indult, utalva a nándorfehérvári diadalra, és karakterében inkább felemelő, büszke, sőt lelkesítő indulóként hatott - a harangszó ma már a felvételekről is elmarad, a tempó pedig jóval lassabb lett.

A beérkezett 13 pályaművet a Vörösmarty Mihály vezette zsűri és a közönség közösen bírálta el. A döntés egyértelmű volt: Erkel zenéje kiemelkedett a mezőnyből, és rövid időn belül széles körben ismertté vált.

Ma a Himnusz lassabb, ünnepélyesebb előadásmódja vált általánossá, amely inkább a történelmi megpróbáltatásokat hangsúlyozza.

Kétségkívül érdekes felvetés, hogy vajon miként hatna ránk az eredeti, lendületesebb változat, egy dolog viszont teljesen biztos: Erkel műve több mint másfél évszázad után is a magyar nemzeti identitás egyik legmeghatározóbb zenei jelképe.

A Himnusz megzenésítésének története: