100 éves lett Hitler egykori zsidó szomszédja, most mindenről kitálalt

Egy új szomszéd a túloldalon

1929 őszén az akkor mindössze ötéves Edgar Feuchtwanger családja új szomszédot kapott: Adolf Hitlert. A Führer éppen akkor költözött be München egyik patinás negyedébe, a Prinzregentenplatz 16. szám alá, egy elegáns saroképület második emeleti lakásába.

Az apartman kilenc szobás volt, a berendezkedő Hitlerhez hamarosan csatlakoztak testőrei, tisztjei, majd különféle magas rangú náci hivatalnokok is a környező lakásokban. A kisfiú családja művelt, tehetős, középosztálybeli zsidó család volt, vendégeik közt tudhatták Thomas Mannt és Lion Feuchtwangert is, Edgar híres író nagybátyját. 

Edgarék lakása (a Grillparzerstrasse 38-ban) pont szemben volt Hitler erkélyével. A kisfiú ablakából mindent látott: a mozgást, az érkező fekete autókat, a távozó egyenruhásokat - és gyakran magát Hitlert is, ahogy egy napozóágyban heverészik vagy a kertben beszélget.

Gyerekként nem értette ennek a jelentőségét, mint mondta, akkoriban még inkább különösnek, mint fenyegetőnek tűnt az egész. Még az iskolába menet is elhaladt Hitler fényképésze, Heinrich Hoffmann háza mellett, ahol a Führer gyakran megjelent.

A diktatúra mindennapjai az ablakból

Ahogy a harmincas évek elején Hitler hatalomra került, a túloldalon nyüzsgő lakás jelentősége és fenyegetése egyre nőtt. A Feuchtwanger család, akik korábban úgy érezték, a nyílt szomszédságban talán nagyobb biztonságban lehetnek, már nem voltak ennyire biztosak ebben.

Edgar az ablakból nézte, hogyan fogyatkoznak a náciellenes tiltakozók, hogyan nyújtják egyre többen karjukat a Führer ablaka felé „Heil Hitler!” kiáltással. Ő maga gyerekként sokáig alkalmazkodott: horogkeresztet rajzolt a füzetébe, Hitlerhez írt születésnapi üdvözlőkártyát az iskolában - a tanítónő utasítására.

A szülők nem szóltak: „csináld, amit a tanár mond” - mondták neki, hogy elkerüljék a bajt. A mindennapok feszültségét viszont fokozta, hogy a fiú tudta: a másik oldalon élő ember gyűlöli őket, ha pedig felismerné, kik ők (gazdag, zsidó értelmiségiek, ráadásul a náciellenes író, Lion Feuchtwanger rokonai) valószínűleg azonnal elpusztítaná őket.

Edgar egyszer találkozott is vele: Hitler éppen kilépett a házából, Edgar és a dada pedig félreálltak, hogy elengedjék, mire Hitler udvariasan biccentett - nem tudta, kik ők. Edgar később így fogalmazott: „Ha tudta volna, hogy zsidók vagyunk, biztosan Dachau lett volna a végünk.”

Búcsú a Führer utcájától

1938 novemberében a Kristályéjszaka után Edgar apját elhurcolták, könyveit elkobozták, a család pedig ráébredt: elkerülhetetlenné vált a menekülés.

Hat hét után Ludwig Feuchtwanger váratlanul hazatért Dachauból, csontsoványan, betegen - a család pedig azonnal megkezdte a kivándorlás előkészületeit, miközben a túloldalon tovább folytatódott a náci hatalomgyakorlás. 1939 februárjában Edgar egyedül szállt fel a vonatra, amely kivitte őt Németországból.

Apja a határig kísérte, aztán visszament Münchenbe, hogy elintézze a többiek papírjait. Edgar akkor utoljára látta a Prinzregentenplatzot - az utcát, amely gyerekkora otthona volt, de egyúttal a világ legveszélyesebb emberének lakcíme is.

Ma, több mint százévesen, Edgar Feuchtwanger talán az utolsó életben lévő ember, aki gyerekként, közvetlenül Hitler ablakával szemben nőtt fel. Egy életre belé ivódott, milyen érzés volt a szomszédjának lenni: egyszerre hátborzongató, bizarr és végül menekülésre késztető élmény.

Interjú Edgar Feuchtwangerrel:

forrás: The Guardian