Évtizedekkel később olvasta el a levelet, amit édesanyja a holokauszt alatt írt: az utolsó pillanatokról megrázó dolgok derültek ki

Az elveszett levél és a megtalált múlt: Frank Grunwald megrendítő története

A történelem fájdalmas emlékei gyakran rejtve maradnak, míg egy véletlen felfedezés felszínre nem hozza őket. Így történt ez Frank Grunwalddal is, aki évtizedeken át nem volt hajlandó elolvasni édesanyja búcsúlevelét, amelyet a holokauszt során írt. Amikor azonban végül mégis rászánta magát, az érzelmek elöntötték, utána pedig teljesen megváltozott a múltjáról alkotott képe. 

Frank Grunwald (eredeti nevén Misa Grunwald) gyermekkorában elvesztette édesanyját, Vilma Grunwaldot és bátyját a náci koncentrációs táborokban. Az asszony 1944. július 11-én írta meg utolsó levelét férjének, Kurt Grunwaldnak, mielőtt őt és fiát is a gázkamrákba küldték. A papírdarabot egy német őr juttatta el a fogságban lévő férjhez, aki megőrizte azt, a háború után pedig megmutatta Franknek.

Akkor azonban a fiú, mindössze 11 évesen, nem akart tudomást venni róla.

„Féltem a levéltől. Kíváncsi voltam rá, de egyben rettegtem is attól, hogy mit tartalmazhat”

- emlékezett vissza évekkel később.

A sorsfordító pillanat

A háború után Frank és édesapja 1951-ben New Yorkba költöztek, ahol Frank ipari formatervezőként végzett a neves Pratt Intézetben, majd sikeres karriert épített, családot alapított és boldog életet élt. Az édesapja azonban 1967-ben, 67 éves korában elhunyt.

Ekkor történt a sorsdöntő pillanat: Frank átnézte apja személyes holmijait, amikor a megfakult, megsárgult papírdarabra bukkant.

„Ott volt az asztalon a hálószobájában. Azonnal felismertem édesanyám kézírását”

- mesélte. Ekkor viszont már nem tudta visszatartani az érzéseit: könnyekben tört ki, és végül elolvasta azt, amit gyermekkorában nem mert.

Egy levél, amelyben nincs gyűlölet, csak szeretet

A levél tartalma megdöbbentő volt. Nem tartalmazott haragot vagy gyűlöletet a nácik iránt, csupán szeretetteljes üzeneteket Frank és édesapja számára. Vilma nyugalmat árasztott a sorokban, bátorította szeretteit, reményt adva nekik egy nyugodtabb jövőre.

„Teljesen nyugodt vagyok. Te - az én egyetlen és legdrágább emberem - ne hibáztasd magad azért, ami történt, ez volt a sorsunk. Mindent megtettünk, amit lehetett. Maradj egészséges, és ne feledd a szavaimat: az idő mindent meggyógyít - ha nem is teljesen, de legalább részben. Vigyázz a kis aranyfiúra, ne kényeztesd el túlságosan a szereteteddel. Mindketten maradjatok egészségesek, drágáim. Gondolni fogok rátok és Misára. Legyen csodálatos életetek, most el kell indulnunk a teherautók felé.”

A levelet Vilma cseh nyelven írta meg, évekkel később pedig Frank fordította le angolra, hogy megoszthassa a világgal.

A történelem megőrzése

Évtizedekig senkinek sem mutatta meg a levelet - még a feleségének sem. Azonban ahogy az idő telt, felismerte annak történelmi jelentőségét. Végül úgy döntött, hogy a dokumentumot a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumnak adományozza.

„Azt gondoltam: miért ne tenném nyilvánossá, hogy mások is láthassák? Mindig is attól féltem, hogy ha én már nem leszek, ki fog emlékezni az édesanyámra? Most már úgy érzem, ez a félelem megszűnt”

- vallotta be Frank.

Vilma Grunwald levele ma már a világ egyik legmegrázóbb dokumentuma a holokausztról - arra figyelmeztet, milyen fontos megőrizni az áldozatok emlékét. Frank Grunwald története pedig arra tanít minket, hogy bár a fájdalom elől sokáig menekülhetünk, az igazsággal és az emlékekkel való szembenézés végül felszabadíthat és erőt adhat.

A Yad vaShem intézet levél kiállítása a holokauszt időszakából:

_{forrás: Letters of Note}