promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
150 millió forintot ér ez a magyar bélyeg, jól nézd át a régi otthoni leveleket, talán nálad is lapul belőle egy

150 millió forintot ér ez a magyar bélyeg, jól nézd át a régi otthoni leveleket, talán nálad is lapul belőle egy

Borítókép:  Profimedia / illusztráció
Történelem & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions

Rábukkantál nagypapád régi bélyeggyűjteményére? Lehet, hogy milliókat ér.

Van, aki szalvétát gyűjt, más papírpénzeket, megint más bélyeget. Utóbbi két szenvedély egészen közel áll egymáshoz, ami nem is véletlen, hiszen mindkettő esetében komoly értékeket képviselnek a gyűjtemények. Akadnak persze olyanok is, akik csak kedvtelésből teszik félre a régi pénzeket vagy bélyegeket, ám egyesek ennél sokkal komolyabban veszik, ők azok, akik adják-veszik, cserélgetik, vagy éppen pénzzé teszik ezeket.

De nézzük most csak a bélyegeket, hiszen önmagukban is elég érdekesek, és a néhány ezer forintos tételektől egészen a százezres, sőt milliós darabokig lehet közülük találni. Itt is érvényes az a szabály, hogy nem biztos az, hogy az a bélyeg éri a milliókat, ami régi, hiszen ezekből is készültek tömegével, hanem inkább azok, amik ritkaságnak számítanak.

Százmilliós értéket képviselhetnek

Persze ahhoz, hogy megállapítsuk az értékét, nem árt szakértőnek lenni, hiszen valami ránézésre lehet egy értéktelen papírdarab is, vagy százmilliós szuperritkaság. Gáll Richárd a Magyar Bélyeggyűjtők Országos körének elnöke otthonosan mozog a témában, így azt is elmondta az Alpha Hullám csatorna videójában, hogy mi az, ami igazán értékessé tesz egy bélyeget.

Az úgynevezett tévnyomatok olyan darabok, melyek hibát tartalmaznak és így kerültek forgalomba. Ilyen az az 1867-es 3 krajcáros bélyeg is, amelynek 5 krajcárosnak kellett volna lennie. Mindössze néhány darab maradt fenn belőle, az önállóak, tehát amelyek nem lettek felhasználva, hozzávetőlegesen 15-20 millió forintot érnek, a levélen lévők, amiből mindössze két darab létezik (vagy legalábbis jelenleg ennyiről tudnak), hozzávetőlegesen 100-150 milliót kóstálnak.

A legértékesebb bélyeg volt már árverésen is, az egyik példány a budapesti Bélyegmúzeumban van, a Magyar Posta gondozásában, a másik viszont magánkézben van. A Koronás Madonna bélyeg egyetlen íve jöhetett ki hibásan, a nyomtatógép beállítása miatt, ebből több mint 20 példány létezik, de ez is 3-4 millió forintot ér. Néhány évente pedig egy-egy újabb darabot is találnak és aukciókon is elő szokott fordulni.