Rács mögé került mindenki, akinél ilyen magyar pénzt találtak

A pénz története egészen régi időkig nyúlik vissza. Az önellátó gazdálkodás korszakát követően, amikor kialakultak az első fejlettebb társadalmak, az embereknek szükségük volt valamilyen értékmérőre. Kezdetben jól működött az árucsere, majd az árupénz rendszere, azonban ezek később háttérbe szorultak egy új találmánynak, a (fém)pénznek köszönhetően, amely elsőként a kis-ázsiai Lüdia területén jelent meg az i. e. 7. század elején. A következő nagy lépés a pénzhelyettesítők elterjedése volt, a mindenki által jól ismert bankjegy egészen a mai napig forgalomban van a világ legtöbb országában. Az első hazai papírpénz megjelenésének nagyon érdekes és kalandos a története.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc véráztatta időszaka nem csupán hadi értelemben, hanem politikailag és gazdaságilag is nagyon izgalmas korszak volt hazánk életében. A reformkori törekvések között megtalálható volt az önálló nemzeti bank létrehozásának gondolata. Sajnos, saját jegybankra még sokáig kellett várnunk, egészen 1924-ig.

Kossuth Lajosnak pénzügyminiszterként azzal kellett szembesülnie, hogy az államkassza kong az ürességtől, ezért a bécsi udvar erőteljes tiltakozása dacára nemzeti bankjegy kibocsátása mellett döntött. A terv sikeréhez elsősorban megfelelő nemesércfedezetre volt szükség, amelyet hazai forrásból szerettek volna előteremteni.

Végül közadakozás révén siker koronázta erőfeszítéseiket. Miután felhívással fordultak a magyar polgárokhoz, hogy vásároljanak a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank által kibocsátott 5 százalékos kamatot biztosító kincstári utalványokból, az ebből a forrásból, illetve közadakozásból befolyt összegből 5 millió forint értékű ezüstöt tudtak vásárolni, amely elegendő fedezetet nyújtott 12.5 millió forint értékű papírpénz kibocsátásához. A kormány végül 1848. augusztus 5-én hirdette ki az első magyar papírpénz bevezetését.

Elsőként a Tyroler József rézmetsző tervei szerint és Landerer József nyomdász közreműködésével készített kétforintos bankjegyek kerültek forgalomba, majd az egyforintosok következtek. Sajnos a viharos történelmi események következtében nem vált sikertörténetté. Hamarosan megjelent az öt, majd a százforintos címlet is, azonban valós fedezet már alig volt ezek mögött, így villámgyorsan elértéktelenedett a hazai fizetőeszköz. A szabadságharc leverése után már a birtoklásáért is börtönbüntetés járt, de szerencsére viszonylag sokat sikerült épségben megőrizni az utókor számára. A Kossuth-bankók a maguk korában egyébként világszínvonalúnak számítottak mind a minőségük, mind pedig a hamisítás elleni védelmük okán.

A későbbi időkben sokat változott a hazai papírpénzek megjelenése és gyártási technológiája, azonban továbbra is sok érdekesség kapcsolódott hozzájuk.

Tartósságukat például annak köszönhetik napjainkban, hogy gyapotból készülnek, de így is csupán 4-5 év a hazai papírpénz átlagos élettartama és minden évben a forgalomba lévő bankjegyek egyharmadát le kell cserélni. Szerencsére a bevont bankjegyek sem vesznek kárba, a bezúzási folyamatot követően tömör pénztéglákat, úgynevezett brikettek alakítanak ki belőlük préselés révén. Csak 2011-ben körülbelül 40-50 tonnányi megrongálódott, elhasználódott bankjegyet vont ki a forgalomból a Magyar Nemzeti Bank.

Ugyan nem a papírpénz bűne, de érdemes megemlíteni, hogy a világtörténelem legnagyobb hiperinflációja pont Magyarországot sújtotta. A II. világháborút követően a pengő értéke 1946 augusztusáig 15 óránként a felére csökkent. Ez havi szinten 41 900 billió százalékos inflációt jelentett. Egy 1945 augusztusában 6 pengőbe kerülő kenyér 1946 májusának végén már 5 850 000 000 pengőbe került. 

Bár szerepük napjainkban egyre inkább a háttérbe szorul a bankkártyák és a digitális pénzek térnyerése révén, még mindig sokan szeretik a klasszikus bankjegyeket. Szó szerint megfoghatóbbnak és valóságosabbnak érzik, azzal pedig kevesen törődnek, hogy a legtöbb kutatás szerint a bankjegyek 94 százalékán található baktérium, ezzel pedig még az illemhelyeket t is lekörözik.