Minden nap érkezett egy levelem a postaládába: hónapok alatt állt össze az üzenet, de akkor összetörtem

Melitta egy új albérletbe költözött: régi vágya volt Budapesten élni, annak is a sűrűjében, így a 7. kerület egyik népszerű utcája mellett tette le a voksát. Azonban már az első nap történt valami nagyon furcsa. Most az ő történetét olvashatjátok.

Egészen fiatalkorom óta nagy vágyam, hogy felöltözhessek Budapestre. Én egy kis szabolcsi településen éltem, ahol alig volt szórakozási lehetőség. Időnként feljöttem barátokkal és már akkor lenyűgözött az egész miliő, szóval nagyon örültem, amikor úgy alakult az életem, hogy volt pénzem egy itteni saját albérletre. Amikor beköltöztem már több ismerősöm is itt lakott fent, szóval örömmel hívtam át őket. Tartottunk egy lakásavató bulit. Másnap amikor jöttem hazafele a boltból, akkor megnéztem a postaládát: igazából az érdekelt, hogy minden rendben van-e a kulccsal. Nagy meglepetésemre egy levél volt benne: se címzés, se feladó, semmi. Azt hittem, hogy az egyik szomszéd haragudott meg az előző esti buli miatt és már előre gyomoridegem volt. Felvittem a levelet és otthon bontottam ki.

A postaládában lévő üzenet teljesen összezavart.

Egy papírlap volt benne félbehajtva, amin ennyi állt: bocsánat. El nem tudtam képzelni mi ez. Az ajtómon nem történt semmi kár, lábtörlőm nem volt, kocsim sem, mi miatt  kérhetne valaki bocsánatot? Nem történt semmi. Tovább léptem a dolgon, ment tovább a nap. Néhány nap múlva ismét kinyitottam a postaládát. Öt darab boríték volt benne, ugyanolyan mint az előzőek. Minden borítékban ez állt: bocsánat.

Ez már kezdett megijeszteni: mégis mi a fene ez? A rejtély tovább folytatódott, ugyanis minden egyes nap belekerült a levél a postaládába. Egyre jobban bosszantott a dolog és már a barátaimmal is beszélgettem erről, amikor adtak egy jó ötletet: hívjam fel a tulajt és érdeklődjek az előző lakóról.

Egyelőre nem akartam ezt feszegetni, de továbbra is minden nap kaptam egy titokzatos üzenetet és a végén már nem bírtam a kíváncsiságommal.

Felhívtam a tulajdonost és megkérdeztem, hogy ki is lakott itt előttem és miért költöztek el. Elsőre bizalmatlanul fogadta a kérdésemet, de mikor jeleztem, hogy nincsen semmi probléma, akkor készségesen mesélni kezdett. Egy jegyespár lakott itt előttem, ám a fiú borzasztó ostobaságot csinált: a legénybúcsún megcsalta a barátnőjét. Mikor ezt elmesélt nekik, akkor a lány azonnal elhagyta és kidobta a fiút. Nem sokkal később a lány is elköltözött.

Összeszorult a szívem, amikor összeállt a kép: a fiú nem is tudja, hogy ezeket a leveleket már nem a volt menyasszonya kapja meg, hanem egy vadidegen. Megköszöntem az információt és nagy elhatározásra jutottam. Egyik nap kivittem egy széket, áthívtam egy barátomat és csak úgy, hogy éppen rálássunk a postaládákra, kiültünk a kertbe. Már néhány órája ott ücsörögtünk, mikor este 7 magasságában megjelent egy elnyűtt arcú fiú és odalépett a levélszekrényekhez. Reflexszerűen tudta, hogy hová nyúl: tudtam, hogy ő az én emberem. Odarohantam hozzá és megszólítottam. Elmondtam neki, hogy tudom ki ő és miért csinálja, de a volt menyasszonya hónapok óta nem lakik itt. Elsírta magát. Annyira zavarba jöttem, nem tudtam mit tegyek, de végül megöleltem és sok sikert kívántam. Azóta sem tudom mi lehet vele. Megtalálta-e a lányt, sikerült-e beszélniük. De akárhányszor eszembe jut a történetük, belehasad a szívem: egy hiba miatt az ember egész élete megváltozhat, vagy akár tönkre is mehet és van, amikor sehogyan sem kaphat az ember feloldozást a tettei alól. 78 bocsánatkérő üzenet, ennyi volt a postaládámban.