A barátnőm és a húgom együtt utaztak el, a repülőtéren derült egy több tízéves titok

Tamás és barátnője egy boldog évet töltöttek együtt: úgy tűnt, hogy semmi sem akadályozhatja meg őket abban, hogy a sírig boldogok legyenek. Tamás már a lánykérést is fontolgatta, ám a meghitt pillanat előtt valami közbejött. Most az ő történetét olvashatjátok:

A barátnőm jelenleg a világ legboldogabb embere és erről én tehetek, mégsem tudom büszkéén mesélni azt, ami történt velem. Szerencsére egy kifejezetten építő, támogató környezetből jövök, így nálunk a családban nem voltak tabuk, vagy kényes témák, de nem is erőltették ránk ezt a kellemetlen "mindent is fogadjunk el" dolgot. Az már nagyon hamar kiderült, hogy a tesóm "más": nem érdekelték a fiúk, nem randizott, amikor pedig a szüleim elé állt a nagy vallomásával, akkor senkit nem lepett meg.

A szerelmi életünket abszolút ránk bízták a szüleink, ha volt valakink, akkor örültek neki, de semmi nyomás nem volt.

Éppen ezért bátran vittem haza a barátnőimet, szám szerint hármat. Az utolsó lány azonban más volt. Mindenkivel hosszan terveztem, de vele valóban el tudtam képzelni egy életet: anyaként, feleségként, barátként, tökéletesnek láttam. Ő is így érzett irántam, imádta a családom és a testvéremmel is nagyon jól kijött. Az évfordulónkra egy különleges utazást terveztünk: Spanyolországot akartuk végigjárni. A két hetes utazást kifizettük és a mai napig nem hiszem el ezt a fordulatot: annyira lebetegedtem az utazás előtt, hogy az ágyból sem tudtam kikelni. Dehát már ki volt fizetve, mit csináljunk? Ekkor ugrott be az ötlet, hogy a párom elutazhatna a tesómmal, kis csajos program és feltöltődés.

Alig beszélt velem az út alatt, de ezt sikernek könyveltem el: hiszen a családommal barátkozik.

Mikor hazautaztak, akkor már ki tudtam menni eléjük. A Ferihegyi repülőtéren vártam őket, izgatottan. Láttam, hogy sokat posztoltak a közösségi média felületekre, de nekem nem igazán válaszoltak. Nem is baj: csajos bulinak fogtam fel. Amikor vártam őket a reptéren, akkor a páromra gondoltam: jó lesz újra megölelni, vele lenni és átkoztam magam amiatt, hogy az utolsó pillanatban döntött le a lábamról egy betegség. Hirtelen megláttam őket, de amikor közelebb értek, összezavarodtam: kézenfogva, összebújva jöttek, olyan szerelmes pillantásokat váltva egymással, amit még egyiküktől sem láttam.

Az nem lehet... gondoltam magamban. - de lehetett.

Amikor megláttak akkor szétrebbentek, de az arcuk beért egy felismerő vallomással. Odaértek hozzám és meg akartak ölelni, de mondtam, hogy inkább igyunk egy kávét, vagy valami erősebbet. Egyetértettek. A beszélgetés alatt végig fogták egymás kezét és többször ijedten összenéztek.

Készültek erre a beszélgetésre, de nem ilyen hamar. Kiderült, hogy szerelem szövődött közöttük az út alatt. Váratlanul, a semmiből: a (volt) párom is elmondta, hogy sosem érezte annyira magáénak a párkapcsolatokat, de ezt a mai laza erkölcsöknek, hipszterségnek tulajdonította, míg meg nem ismerte közelebbről a húgomat. Ő segített neki megérteni önmagát, a (volt) párom pedig miatta merte felvállalni magát. Érezte ezt ő már az általános iskolában, ahogy elmondta... de nem mert, nem akart és nem tudott vele mit kezdeni. Remélte, hogy ez csak valami múló dolog, de nem az. Sosem tartott annyira vonzónak, mint a húgomat, vagy akár más nőket, akikkel kapcsolatba került.

Együtt akarnak lenni: szerelmesek. Csakhogy én is az vagyok. Honnan tudhatnám, hogy ez nem-e egy kóbor fellángolás? Talán visszatalál hozzám, bár a jelek eddig nem erre mutatnak. Összeköltöztek. És lett egy kutyájuk is. Sok közös programot csinálnak. Ez pedig velem nem volt jellemző. Létezik, hogy a húgom ennyire elcsavarta a csajom fejét? Minden, amit velem nem akar, vele igen? És ha akkor nem betegszem le, akkor most az én menyasszonyom lenne? Tudom, hogy a szívnek nem lehet parancsolni, de utálom ezt a helyzetet. Én is akarom ezt a nőt, de most... boldog valaki mással, aki a testvérem. Nekem is támogatnom kellene, de közben meg folyton az exemről álmodozok. Még mindig szeretem.