Hűségtesztnek vetettem alá a pasimat: rá se nézett a nőre én mégis zokogva szakítottam

Dia régóta önbizalomhiánnyal küzd és időnként a fejébe veszi, hogy a férje megcsalja. Úgy döntött, hogy a végére jár az aggodalmának, de amit talált, arra nem volt felkészülve. Most az ő történetét olvashatjátok:

Sziasztok! Először is annyit szeretnék mondani, hogyha a megérzéseitek azt súgják, hogy valami nincs rendben, akkor hallgassatok rá. Akármit is mond a környezetetek, a belső hang nem véletlenül jelez. Az az igazság, hogy a környezetem nem is értette, hogy mi bajom van: a házasságom a külvilág számára mintaszerű. A férjem érzelmes, gyengéd, megértő: a barátnőim problémáit is meghallgatja, segít mindenkinek. Jó állása van, megbízható, nincs káros szenvedélye. De amit senki nem lát, az az, hogy alig élünk házaséletet. Rengeteget ölelget, simogat, puszikat kapok tőle, de ezek inkább baráti, gondoskodó pillanatok, nem két felnőtt szerelmes ember érintései, akik kívánják egymást.

Erről sosem mertem beszélni. Magamat okoltam, hogy biztos nem vagyok elég egy ilyen fantasztikus embernek, amikor pedig megpróbáltam valahogyan szóbahozni a témát, akkor lehurrogtak annyival, hogy örüljek, hogy nem hajt más nőket. A férjemmel is próbáltam erről beszélni, ám ő is mindig csitított: a nehéz időszakra fogta a dolgot, hogy sok a baj és mindig csak ígérte a változást, ám ez elmaradt.

Én korántsem voltam benne biztos, hogy nincs neki egy másik nő, akivel kiéli a vágyait, ezért úgy döntöttem: hűségtesztnek vetettem alá a férjemet. Kerestem egy megcsalt nőknek létrehozott oldalon egy jelentkezőt (a keresgélés közben jöttem rá, hogy azt sem tudom milyen nő a férjem esete, sosem beszélt ilyesmiről), de végül kiválasztottam valakit.

Találkoztam is a nővel, aki fantasztikus kisugárzással és külsővel rendelkezett. Egy pillanatra meg is ijedtem, arra gondoltam, hogy nem létezik férfi, aki visszautasítana egy ennyire szexi csajt, de kitartottam. Megbeszéltük a részleteket és megadtam egy helyet, ahol tudtam, hogy a férjem ott lesz. Az akció alatt végig kommunikáltunk, amikor pedig leírta, hogy látja a férjemet, akkor kiesett a kezemből a telefon. Rettegve vártam az üzenetet, elképzeltem, hogy esetleg a nőnek is megtetszik a férjem és miket csinálnak majd együtt... az üzenet kibírhatatlanul sokáig nem jött.

Majdnem egy óra telt el, amikor csippant a mobilom: Találkoznunk kell, írta. Megadta a helyet, fél óra múlva már ott is voltam. Leültem. Ő kéztördelve nézett rám, láttam rajta, hogy sírt. Nem értettem.

Mi történt? Kérdezte remegve? Igent mondott? Megcsókolt?

Aztán valahogy úgy nézett rám, ahogy édesanyám, amikor kisgyerek voltam és a szavai is olyanok voltak:

Nem kedvesem. A férjed rám sem nézett. Megszólítottam és beszélgettünk. Azért... szóval azért nincs köztetek semmi, mert ő... szóval tett nekem egy vallomást. Életében először előállt és kimondta hangosan, hogy a saját neméhez vonzódik.

Zavaromban elnevettem magam, de ahogy tovább néztem az arcát, láttam hogy nem viccel. De még nem fejezte be: azt mondta, hogy sosem akarna téged elhagyni, így ő nem fog szakítani. Ha te tovább akarsz lépni, akkor neked kell vele beszélned. De tudod, mind a ketten megérdemelnétek a boldogságot egy olyan ember mellett, aki kielégíti minden vágyatokat. Ezután elment. Én még jó két-három, de talán négy órát is ott maradtam a helyen és hazaindultam. A férjem már otthon várt, mosolyogva, ebéddel. Úgy beszélgettünk, mintha semmi nem történt volna, mintha ő nem ma ismerte volna be a titkát, én pedig nem tudtam volna meg azonnal. Nem tudom meddig tudunk ebben a hazugságban élni, de nincs merszem előállni ezzel a beszélgetéssel. Hiszen... nem hagyna el, azt mondta. Olyan rossz így az életem? Ha ő szenvedne, akkor ő is lépne, nem igaz? De végül megtettem. Még aznap este. Mindketten zokogtunk, hogy is ne tettük volna: évekig mindenben egymás társai voltunk. Ő fog elköltözni, most is gáláns volt, mint mindig. Az ismerőseinknek egyelőre nem áruljuk el, túl mély a seb, még nekünk kell erről beszélgetni. Én pedig keresek egy terapeutát, mert most mindennél nagyobb szükségem van arra, hogy dolgozzak magamon. És neki is.

Amennyiben szeretnétek ehhez hasonló szomorú sorsokról, kemény döntésekről, vagy csúnya árulásokról olvasni, akkor lépjetek be a Promotions kifejezetten pikáns csoportjába, ahol rengeteg ilyen történettel találkozhattok: IDE kattintva megtehetitek.