A fenyőfa árus váratlanul elém lépett és elmondott egy titkot: végigsírtam az ünnepeket, mindennek vége

Ingrid és párja gőzerővel készültek a karácsonyra és megbeszélték, hogy együtt mennek fát venni. Miközben az év legboldogabb napjára készültek, Ingrid beszélgetésbe elegyedett a karácsonyfa árussal, ezután pedig minden megváltozott. Most az ő történetüket olvashatjátok:

Három hónapja ismertem meg a páromat és azt gondoltam, hogy az idei lesz az eddigi legboldogabb karácsonyom. Nagyon készültem rá és féltem feltenni neki a kérdést, hogy átjön-e hozzánk, hiszen még friss kapcsolat volt, de az aggodalmam felesleges volt: igent mondott. Madarat lehetett volna velem fogatni és annak is örültem, hogy a szüleim és a családom is szeretettel fogadták, örültek, hogy megismerhetik. Rám bízták a fenyőfa vásárlást, ahová elhívtam őt is, de azt végül az utolsó pillanatban lemondta és felajánlotta, hogy másnap töltsük együtt az egész napot.  Ekkor még nem volt gyanús a dolog, hiszen bárkinek közbejöhet bármi.

[[cikk1]]

Az igazi karácsonyi meglepetés a fenyőfa vásárlás közben ért.

Másnap ott is volt a megbeszélt helyen és szépen elmentünk válogatni. Ameddig nézelődtem kapott egy telefont, amit fel kellett vennie, én eközben élveztem a hangulatot, a fenyőillatot, a zenét. Egyszer csak odalépett hozzám az árus és megkérdezte segíthet-e. Volt valami furcsa az arcán, olyan szomorúnak tűnt. Beszélgetni kezdtünk, mondtam, hogy a barátomat várom és egészen szokatlan módon rengeteget beszéltem. Meséltem a bemutatásról, hogy milyen fát szeretnénk, hogy hogyan ismerkedtünk meg. Mikor észbe kaptam, akkor elnevettem magam és bocsánatot kértem a fecsegésért, de a boldogságom... hát így jön ki rajtam.

Az árus körbenézett, majd közelebb hajolt.

Fogalmam sem volt, hogy mit akar mondani, de kíváncsian hallgattam. Gondoltam talán valami a családjáról, ő is megoszt egy történetet, talán egy kollégájáról, talán... de ekkor elmondta, amit akart és az agyam fel sem fogta a szavait.

Nagyon kedves lány vagy és tudom, hogy karácsony van és nem én akarom összetörni az álmaidat. Ez a fiú tegnap egy másik lánnyal volt itt fát venni. Nagyon sajnálom.

A vallomása arcon csapott és észre sem vettem, ahogy tovább állt, ahogy azt sem, hogy a barátom visszatért.

A randizásaink alatt beszélgettünk arról, hogy undorítónak tartja a megcsalást.

Szólongatott, de nem reagáltam, akkor ocsúdtam fel, amikor megölelt. Ellöktem magamtól és könnyes szemmel néztem rá. Ő megijedt, nem tudta ezt mire vélni. Meglepően határozottan reagáltam:

Hol voltál tegnap? - szegeztem neki a kérdést.

Mosolyogni próbált, de láttam, hogy zavarba jött. Elkezdte mondani, hogy a családjával, de a hangja egyre bizonytalanabb lett. Elsírtam magam, mire ő csak annyit kérdezett: honnan tudtad meg? Kicsúszott a lábam alól a talaj és elszaladtam. Nem vettem meg a fát, nem érdekelt a fa. Még fél füllel hallottam, ahogy megkérdezi az árust, hogy ő mondta-e el, ő azonban tagadott. Otthon a szüleimnek azt mondtam, hogy nem vittem pénzt és kértem, hogy intézze el valaki más, mert nem érzem jól magam.

Az egész éjszakát keresztül sírtam. Nem tudtam hogy lehet kibírni egy ilyen megaláztatást, hogy egy karácsony, egy családi bemutatás előtt ilyet tesz... válaszokat akartam és még egy kis reményt, hogy talán egyszeri eset volt és megbánta. Ám nem egyszeri eset volt és nem bánta meg. Másnap egy hosszú levél érkezett, melyben elmondja, hogy az exe és ő véletlenül összefutottak két hete és rájött, hogy még nincs túl rajta. Nem akarta karácsony előtt megmondani, mert szerinte ez így nem fair. Bocsánatot kért, de azt is beleírta, hogy nem érzett szerelmet irántam. Nem bírtam tovább és aznap mindent elmondtam a szüleimnek, akik nagyon megértőek voltak, de én most azt érzem, hogy soha nem lesz jobb. Meggyűlöltem a karácsonyt és a fenyőfákat is.