Megnéztem az esküvőm vendégkönyvét: egy nevet írtak fel a lapra, azonnal a kandallóba dobtam, hogy ki ne derüljön

Valéria élete álomszerűen alakult. A karrierje remekül haladt és megismert egy csodás férfit, akivel az életüket közösen építették fel. A múlton igen keveset gondolkozott, soha sem gondolta, hogy az éppen élete legszebb napján kopogtat az ajtaján. Most az ő történetét olvashatjátok:

Sokan rossz embernek fognak tartani, nem ítélem el őket. Fiatal voltam, meggondolatlan, szerelmes. Nem is emlékszem már arra a lányra, sőt nem is ismerem, aki akkor voltam. A múltban meghoztam egy döntést, amiről azt gondoltam egész életemben kísérteni fog, de az az ijesztő, hogy nem ez történt. Hamar túlléptem rajta. 16 éves voltam, amikor megismertem az akkori páromat és teherbe estem. A szüleink támogatták, hogy tartsuk meg a babát. Én magamban éreztem, hogy nem a pelenka és a játszótér az én utam, de képtelen voltam lelombozni az örömüket és a párom is annyira boldog volt.

Mindig is egy új életről álmodoztam.

Azt gondoltam, hogy miután megszületik a baba majd szeretni fogom, de nemez történt. Nem éreztem semmit, csak hogy akadályoz a céljaimban, az álmaimban, hogy nem tudok tőle tanulni, mindig fáradt vagyok. A gondolat szép lassan fogalmazódott meg bennem, amikor be kellett adni az egyetemi felvételit. Sikerült megbeszélnem a szüleimmel, hogy had diplomázzak le, ők addig vigyáznak a kisfiamra. A párom is belement, de nem örült. Megígértem, hogy gyakran látogatok haza, de ahogy kiléptem az ajtón, már tudtam, hogy ez hazugság. Ahogy az is, hogy egy vidéki egyetemre vettek fel. Még ilyen nehéz körülmények között is sikerült egy nagy nevű angliai egyetemre mennem.

Rögtön a reptérre mentem és olyan örömet éreztem, amikor a gép elrugaszkodott a földtől, amilyet még életemben soha.

Kintről írtam a családomnak egy levelet, amelyben mindent elmagyarázok. Bocsánatot kértem, dehát... nem én akartam ezt az egészet. Megszüntettem a SIM kártyámat, semmit nem tudtak rólam. Lediplomáztam, biológus lettem és el is helyezkedtem egy nagy nevű cégnél. A szüleimnek időnként írtam email-t, fel is hívtam őket, de azonnal oda akarták híni a gyereket a telefonhoz, így többször nem adtam erre lehetőséget.

Az elhagyott gyerekgondolata nem kísértett, mert tudtam, hogy jó helyen van. A szüleim és a párom imádták, neki pedig időközben lett egy felesége, aki nevelőanyja lett a kicsinek. Minden a helyére került.

Időközben én is megismertem valakit akivel komolyan alakultak a dolgok. Azt mondta soha nem szeretne gyereket, ebben én is egyetértettem. Az első randink után egy évvel jött az esküvő, ami életem legszebb napja volt.

A ceremónia csodálatos volt, a kinti barátaink mind eljöttek, a párom szülei is nagyon kedves emberek én azt mondtam, hogy sajnos nem tartom a kapcsolatot a szüleimmel, a gyerekről pedig semmit sem tud. Hatalmas buli volt, ami után fáradtam zuhantunk be az ágyba. Másnap még mindig kótyagosan sétálgattam az esküvő helyszínén, amikor a kezembe került a vendégkönyv. Mosolyogva lapoztam át és közben mérhetetlen hálát éreztem. A rengeteg jókívánságért, a sok érdekes és izgalmas barátért, a férjemért és azért, hogy semmi nem tudott eltántorítani attól, hogy elismert szakember legyek.

A vendégkönyv bejegyzéseit olvasva egyszer csak belenyillalt a szívembe a félelem:

Egy sor állt ott: Csodás menyasszony voltál anya! Sok boldogságot. Bendegúz

Teljesen bepánikoltam. Tudtam, hogy a férjem is alig várja, hogy beleolvasson a vendégkönyvbe, de ezt nem hagyhattam. A helyszínen volt egy kályha és egy pillanat alatt döntöttem: bedobtam. A férjem ezután pár másodperccel érkezett, gyorsan eltereltem a figyelmét, majd úgy alakítottam a beszélgetést, hogy együtt vettük észre a vendégkönyvet. Nagyon elkeseredett, én pedig mondtam, hogy biztosan a buli hevében beesett.

Rettegek, hogy kiderül a titkom.

A fiam tudja, hogy hol lakom, tudja, hogy ki a férjem. Most kellene életem legboldogabb korszakát élnem, én pedig már másik országban nézem az állásokat. Egyszerűen félek, hogy egyik nap bekopog az ajtón és kiderül, hogy régen volt egy másik életem, amivel sem akkor, sem most nem tudok azonosulni.