A lányom egész életét tönkretette a gyerekorvosa, mégis engem tartanak rossz anyának

Most egy anyuka panaszát tolmácsoljuk, aki lányával együtt egy kellemetlennek érzett incidenst éltek át. A levelét változtatás nélkül közöljük, oldalunkól ez pedig a történtekben nem jelent állásfoglalást:

Szeretnék megosztani veletek egy nemrégiben történt esetet, amely mélyen felháborított és amiről mégis sokáig gondolkoztam, hogy leírjam-e. Egy orvosi rendelőben történtekről fogok írni. Több fórumon is megosztottam az esetemet, hasonló anyukákat keresve, de mindenhol csak a bántást kaptam és azt, hogy velem van a baj, az orvos pedig teljesen szakszerűen járt el. Én ezt nem vagyok hajlandó elfogadni.

Gyerekorvoshoz mentünk.

Nemrég elvittem a 14 éves lányomat az orvoshozmivel egy ideje emésztési panaszokkal küzdött. A lányom mindig is érzékeny volt a külsejére, mint a legtöbb kamaszlány, és az utóbbi időben észrevettem, hogy egyre többször nézi magát a tükörben, aggódik a ruhái miatt, és gyakran kérdezi tőlem: „Anya, szerinted kövér vagyok?”

A testsúlya valóban nőtt az utóbbi időben, de én mindig megnyugtattam.

Ha kell, akkor naponta többször is elmondtam neki, hogy gyönyörű és nem akartam, hogy bármilyen diétát is elkezdjen. Fejlődésben lévő szervezet, hagytam, hogy annyit egyen, amennyit akar. Az emésztési gondjai is inkább a stressz miatt lehettek szerintem, de azt akartuk, hogy orvos is lássa.

A rendelőben mindenki nagyon kedves volt, rendben lezajlott a vizsgálat és vártuk az eredményt, javaslatot, tanácsot. Az orvos azonban, miután végzett, a következő megjegyzéssel fordult felénk:

„Nos, látom, hogy az elmúlt évhez képest majdnem 15 kilót hízott. Ez ebben a korban veszélyes lehet. Javaslom, hogy kezdjen el fogyni.”

Először nem is tudtam, mit mondjak. Mintha villám csapott volna belém. A lányom arca elfehéredett, a szeme könnybe lábadt. Az orvos szavai éles tőrként hatoltak a szívembe. Hogy mondhat ilyet egy orvos egy érzékeny kamasz előtt?

Doktor úr, - kezdtem, próbálva megőrizni a nyugalmamat, - azt hiszem, ez nem a megfelelő módja annak, hogy ezt megbeszéljük.

Nézze, asszonyom, - válaszolta az orvos, - az egészsége érdekében fontos, hogy ezt tudja és a lánya is alig nagy már ahhoz, hogy közösen elkezdhessünk ezen dolgozni.

Ekkor éreztem, ahogy az indulat elönti a fejem. Hogyan lehet ennyire érzéketlen valaki, aki elvileg segíteni akar? A lányom csak ült ott, némán, a székébe süppedve, és láttam rajta, hogy legszívesebben elsüllyedne a föld alá.

Teljesen természetes a fejlődő szervezetnél a hízás és nem a testsúlytól lesz a gyerek egészséges és ezt el is mondtam az orvosnak.

Ezt így nem lehet! - fakadtam ki, minden visszafogottságom elszállt. - Nem gondol bele, hogy ez milyen hatással van egy ilyen fiatal lányra? Ön az orvos, miért nem próbálja megérteni, hogy az ilyen szavak milyen károkat okozhatnak?

Az orvos csak a szemöldökét ráncolta, és próbált még mondani valamit, de ekkor már nem bírtam tovább. Felkaptam a táskánkat, megfogtam Anna kezét, és elviharzottunk a rendelőből.

Azonal egyértelművé tettem a lányom számára, hogy fogyásról szó sem lehet, nem fogom hagyni, hogy koplaljon.

Anna azóta szomorú és levert. Nem beszél sokat, és gyakran látom, ahogy könnyes szemmel ül a szobájában. Az étvágya furcsán alakult; néha alig eszik, máskor pedig falánk módon próbálja elfelejteni a fájdalmát. Az önbizalma, amelyet oly nehezen építettünk, mintha darabokra hullott volna.

Kedves olvasók, mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Hogyan segíthetek a lányomnak, hogy újra elhiggye, értékes és szerethető? Az orvos szavai hatására csak még bizonytalanabb lett önmagában. Hogyan magyarázhatnám el neki, hogy nem a külseje határozza meg az értékét?

Úgy érzem, a társadalom túl nagy hangsúlyt fektet a külsőségekre, és ezzel óriási nyomást helyez a fiatalokra. Fontos lenne, hogy az egészségügyi szakemberek is figyelembe vegyék a pszichés hatásokat, amikor ilyen érzékeny témákról beszélnek. Azóta próbálok minden időmet a lányommal tölteni, beszélgetünk, sétálunk, és próbálom megértetni vele, hogy a szeretetem feltétel nélküli. De vajon elég lesz ez?