promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A barátom hozott nekem egy csomag szerencsesütit, hármat nyitottam ki, mire leesett mi történik

A barátom hozott nekem egy csomag szerencsesütit, hármat nyitottam ki, mire leesett mi történik

Borítókép:  Profimédia/Illusztráció
Sztorik & Olvasói levelek
Kategória fejléc

Szörnyű bűnt vallott be, a sütemények az utolsó ajándékai voltak.

Amália és párja öt éve vannak együtt, a lány pedig hatalmas terveket szövögetett kettőjük közös életével kapcsolatban. Egy nap a férfi a kedvenc étterméből hozott neki ételt, ez pedig mindent megváltoztatott. Most az ő történetét olvashatjátok:

Azt gondoltam, hogy Krisztiánban megtaláltam életem párját. Öt évet töltöttünk együtt és ezalatt egyetlen egy téma volt, amiben félig-meddig különbözött az álláspontunk. Én egy mediterrán országban, ő pedig egy északi országban képzelte el a jövőnket. Soha nem vitáztunk ezen, inkább amolyan egymást előre húzó beszélgetések voltak. Érvek, indokok csaptak össze és időnként én is és ő is elbizonytalanodott a választásban, de biztosak voltunk benne, hogy bárhová is visz az élet, együtt szeretnénk csinálni.

Mindketten stabil állással rendelkeztünk, jól kerestünk és konkrét pénzügyi tervet szedtünk össze arra vonatkozóan, hogy mikor tudunk elköltözni. Nem döntöttünk: északon kicsit szerényebb életszínvonalon tudunk volna élni, délen pedig többet tudtunk volna magunkra költeni. Én a marketing szakmában dolgozom, ő a pénzügyél és mind a ketten hasonló összegben járultunk hozzá a családi kasszához.

Az utóbbi időben azt éreztem, hogy egy kicsit eltávolodunk egymástól, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.

A szakítás a semmiből érkezett.

Ugyanolyan nap volt, mint a többi. A párom hazaért és a kedvenc kínai kajáldánkból hozott ebédet. Nagyon örültem neki, adott egy csókot, majd azt mondta, hogy van egy kis dolga, de ne várjam meg az ebéddel. Megebédeltem és még mindig nem ért haza. Már két óra is eltelt és nem válaszolt az üzeneteimre. Gondoltam, hogy vagy munkaügy, vagy barátok, esetleg család, szóval nekiestem a desszertnek is.

Egy csomag szerencsesüti járt az ebédhez.

Elkezdtem kibontani és elolvastam az elsőbe rejtett üzenetet:

Sajnálom, de nem egyeznek a terveink.

Nem értettem mi ez, kinyitottam a következőt:

Kivételes lehetőséget kaptam, amivel élnem kellett és nem tudok rád tovább várni.

Még mindig nem tudtam mit látok, így nyitottam még egyet:

Nagyon szeretek, de magamat jobban és északon sokkal jobbak a lehetőségek.

Itt már pánikba estem. Az összes sütit kettétörtem és kinyitottam: ezek az üzenetek váltakoztak benne. Sietve rohantam be a szobába, de az összes cucca ott volt. Nem értettem. A közösségi médiában letiltott, nem értem el sehol, telefonon sem.

Nem sokkal később egy közös ismerőstől tudtam meg, hogy egy új állást kapott Norvégiában és ott kezdett új életet. Teljesen össze vagyok azóta törve: nem tudom, hogyan történhetett meg az, hogy nem tudtuk ezt megbeszélni, hogy nem jutottunk közös nevezőre, most pedig már esélyem sincs arra, hogy tisztázzam ezt vele. Még az is az eszembe jutott, hogy kiderítem hol dolgozik és kiutazok, de amikor ez jut eszembe, akkor szörnyen szánalmasnak érzem magamat. Most viszont még felemészt a gyász és egyedül a külföldi életbe sem merek belevágni.