promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Életmentő műtéten esett át a fiatal magyar focista, órákig nem látta orvos a sérülése után

Életmentő műtéten esett át a fiatal magyar focista, órákig nem látta orvos a sérülése után

Borítókép:  Unsplash / illusztráció
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Perceken múlt az élete, el kellett távolítani az egyik veséjét a fiatal labdarúgónak.

Rendkívül súlyos sérülést szenvedett a Győri ETO utánpótlásában futballozó Zója-Katona Márk, aki akkora rúgást kapott, hogy megrepedt a veséje, majd belső vérzése keletkezett, ami miatt életveszélyes állapotba került.

Hosszú ideig tartott, mire kórházba került, ott viszont már azonnal látták, hogy óriási a baj, és életmentő beavatkozást hajtottak végre rajta. Az egyik veséjét eltávolították, ám a másik is nehezen akart beindulni, szerencsére azonban a megmaradt veséje működni kezdett, így felébreszthették a mélyaltatásból a fiatalembert.

Édesapja is beszámolt az állapotáról, mint mondta, fél órán múlt, hogy nem történt tragédia, és bár az biztossá vált, hogy Márk itthon már nem folytathatja pályafutását, most az a legfontosabb, hogy felépüljön és teljes életet élhessen.

„A DVTK - ETO FC U19-es mérkőzésen Zója-Katona Márk játékosunk súlyos sérülést szenvedett, aminek következtében műtéti beavatkozásra is sor került. Az egész Klub nevében kívánunk jobbulást és mihamarabbi felépülést, gyógyulj meg Csöpi”

– írta a klub honlapján. A poszt alá az aggódó édesapa is írt:

„Inkább fogalmazzunk úgy hogy életmentő műtéten esett át a Márk. Köszönet az ETO edzői stábjának,csapattársaknak, a mentősöknek, és a Miskolci kórház műtő csapatának valamint az intenzív osztályon dolgozóknak. Hálásan köszönjük mindenkinek.”

A Kisalföld később megszólaltatta az apát, aki könnyeivel küszködve idézte fel a történteket:

„Amikor megtudtuk, mi történt azonnal útnak indultunk Miskolcra – folytatta az édesapa. – Hatalmas rúgást kaphatott, az orvosok azt mondták, azonnal elrepedt a veséje, másfél liter vér került a hasüregébe. Így nézte még végig a meccset, majd várta meg, amíg mindenki lezuhanyozik, s ült fel a buszra. Nem értem, értjük, hogyan történhetett meg mindez”

– fogalmazott.

„Úgy tudom, ebben a kiemelt utánpótlás-bajnokságban, kellett volna orvosnak is a helyszínen lennie, ám nem volt. Azt gondolom, egy szakember azonnal látta volna, gondolt volna arra, hogy mekkora a baj”

– tette hozzá az apa, aki még egyszer megköszönte a segítséget a klubnak és az orvosoknak is, ugyanakkor elmondta, hogy a feljelentést fontolgatják, hiszen úgy érzik, valaki nagyot hibázott, amiért fiuk nem jutott hamarabb orvosi ellátáshoz.

„Úgy tudom, Magyarországon nem lehet hivatalosan egy vesével futballozni. Ez is nagyon fájó, hiszen a fiúnk mindent egy lapra tett fel, hogy focizhasson”

– tette hozzá az édesapa.