promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Rákay Philip elmondta, mi volt a valódi célja a Most vagy sohával: ezért lett ilyen megosztó a Petőfi-film

Rákay Philip elmondta, mi volt a valódi célja a Most vagy sohával: ezért lett ilyen megosztó a Petőfi-film

Borítókép:  Port.hu
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions

Sokan felháborodtak miatta, Rákay Philip végre elárulta, miért éppen ilyenre csinálták a Most vagy sohát.

Öt hónappal a mozis bemutató után televízióban is levetítik a Most vagy soha című filmet, ami az 1848. március 15-ei nap eseményeit, illetve Petőfi Sándor és a márciusi ifjak történetét meséli el. Ugyan a film producere, Rákay Philip korábban azt mondta, hogy idén sem tévében, sem streamingen nem láthatjuk a produkciót, a TV2 mégis le fogja vetíteni - de ezt Rákay nem bánja.

A producer augusztus 20-án a Mokka vendégeként mondta el, hogy a Most vagy soha az egyik legsikeresebb magyar film, hiszen több mint 200 ezren látták a mozikban, emellett idén nagyon sok külföldi produkciót is lekörözött nézettség szempontjából. Mint mondta, a filmet nemcsak idehaza, hanem Erdélyben, és a tengerentúlon is tapssal jutalmazták és pozitív reakciókat váltott ki a nézőkből (Amerikában is elégedetten nyilatkoztak a Petőfi-filmről).

Eleinte volt egy kis kavarás a filmmel, hiszen először a tűzijátékkal egy időben akarták vetíteni, aztán a TV2 megváltoztatta a műsorrendet:

a Most vagy soha végül 21:30-kor kezdődik majd.

De vajon mennyire jó ötlet az államalapítás ünnepén leadni egy március 15-éről szóló alkotást? Rákay Philipnek örömteli, hogy egy ilyen fontos nemzeti ünnepen lehet a film televíziós premierje, hiszen szerinte a Most vagy soha üzenete az, hogy "haza csak egy van", és emiatt nemcsak március 15-éhez, hanem bármelyik másik nemzeti ünnephez szorosan tud kapcsolódni a márciusi ifjak története - akár Szent István napjához is.


A Mokkában a producer azt is elmondta, mi volt a valódi célja ezzel a filmmel. Merthogy a Most vagy soha a siker ellenére azért lett olyan megosztó, mert túl sok volt benne a fikció - történészek, kritikusok támadták a produkciót -, de Rákay elmondása szerint soha nem is akartak egy tűpontos, száraz történelmi filmet csinálni, mert azzal nem tudták volna megragadni a fiatalokat.

Merthogy az elsődleges cél az volt, hogy a Most vagy soha elérjen a mai fiatalokhoz, éppen ezért egy olyan történetet kellett kidolgozni, ami pörgősebb, akciódúsabb; olyan, ami szórakoztatni tudja a tizenéveseket.

Ez az oka tehát, hogy a történetben ilyen sok helyen kiemelt szerepet kapott az izgalom a feszültség, az akció, és ez az oka annak, hogy például Szendrey Júliának is vannak olyan jelenetei, amik a valóságban természetesen nem történtek meg - például, hogy terhesen összeverekedett a kitalált negatív hőssel, Farkasch-sal, aki áthajítja őt egy üvegablakon.

Rákay Philip izgatottan várja, milyen nézettséggel fut majd a Most vagy soha a TV2-n; meg van róla győződve, hogy nagyon sokan fogják majd ezt a műsort választani a tűzijáték után.