promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Leszakadt a füle a népszerű magyar színésznek, véres sérülés a forgatáson, a stábtagokat sokkolták a történtek
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Előfordul, hogy a forgatások során kisebb baleseteket szenvednek a színészek, vagy éppen a stábtagok, de az kifejezetten ritka, hogy valakinek leszakadjon a füle.

Antal Nimródot senkinek sem kell bemutatni, ellenben munkásságát napestig lehetne sorolni: a videóklipektől kezdve – Quimby, Sub Bass Monster, Ganxsta Zolee – a rövid videókon át egészen a nagyjátékfilmekig mindenbe belekóstolt, ráadásul mindezeket igen nagy sikerre is vitte.

Első nagyjátékfilmje pedig a Kontroll című, 2001-ben debütált, mára legendássá vált alkotás, melyet nem csak rendezett, de írt is. Számtalan érdekességről tudni a film kapcsán, többek között, hogy még a mellékszerepekben is sikeres és népszerű magyar színészek láthatók. 

Az egyik karakter a filmben Tibi, akit Nagy Zsolt alakít. Tibi is annak az ellenőrbrigádnak a tagja, mely a metróban dolgozik, ő az újonc, aki szüntelenül vagánynak akarja láttatni magát, és szinte mindig vidám, a legmostohább körülmények ellenére is.

A Tibit alakító Nagy Zsolt viszont nem volt mindig derűs a forgatáson.

Az egyik jelenetben ugyanis – ami eredetileg nem is szerepelt a forgatókönyvben – Nagy Zsolt karaktere, Tibi a film legviccesebb részét alkotta meg tudta nélkül, amikor az aluljáróban rohanva nekiütközött egy oszlopnak. A tehetséges színész fejjel vette le a fémoszlopot, ám a kezével megpróbálta tompítani az ütközést.

Ennek eredményeképpen azonban a csuklóján lévő óra összetört, felsértette a fülét, Mucsi Zoltán pedig a fülénél fogva húzta fel az ütközés után. Nagy Zsolt füle leszakadt a nem mindennapi baleset következtében, így azonnal a sürgősségire rohantak vele, ahol a színész fülét vissza kellett varrni. Végül Nagy Zsolt kérésére – és a nézők legnagyobb örömére – a jelenetet benne hagyták a filmben.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás