promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ki nem találnád melyik magyar híresség játszik fontos mellékszerepet az Amazon új sorozatában
Borítókép:  Profimedia / illusztráció
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Közeledik a halloween, az Amazon Prime pedig ehhez időzítette legújabb minisorozatának premierjét, amiben Osvárt Andrea is szerepel.

 Osvárt Andrea azon kevés magyar hírességek közé tartozik, akik nemzetközi pályafutást is maguk mögött tudhatnak már. A színésznő légismertebb szerepe A szállító című sorozatban volt, de rendszeresen feltűnt német és olasz filmekben, sorozatokban.

A hazai közönség mégis a mai napig úgy emlékszik rá, mint a Megdönteni Hajnal Tímeát csábos főszereplője, aki a 15. érettségi találkozó kapcsán kerül a férfiak célkeresztjébe, ami aztán számos komikus pillanatot okoz. A színésznő azóta a kamera másik oldalán serénykedik, producerként több kisfilm sikeréből is kivette a részét. Két évvel ezelőtt Andrea Dancing with the Starsban is láthattuk őt, ahol tánctehetségét csillogtatta. 

 

Érdemes megnézni a Szeretlek Magyarország! videóját, amiben Krisztát hazugságvizsgálatnak vetik alá: ebből kiderül, hogy szépnek tartja-e magát, vagy hogy egyet ért-e azzal, hogy hasonlít D. Tóth Krisztára. A hazugságvizsgálat egy pontján Kriszta Tóth Gabihoz hasonló dilemmába keveredik: nem tudja eldönteni, kit kellett volna választani két férfi közül.

Andreát az utóbbi mégis években ritkábban láthattuk a képernyőn, csupán pár német nyelvű TV-sorozatban tűnt fel egy-egy rész erejéig, amit Magyarországon valószínűleg a legelvakultabb rajongókon kívül senki sem ismer. A színésznő azonban a hosszabb kihagyás után ismét komolyabb szereppel jelentkezik, amit az Amazon Prime-on mi is megnézhetünk. Az örömteli hírt Andrea is megosztotta a napokban a saját instagram oldalán:

A népszerű német bestseller szerző, Sebastian Fitzek első regénye megjelenése idején Dan Brown Da Vinci-kódját is kiütötte az eladási listák éléről. Az írónak azóta számos regényét feldolgozták Németországban, de az ismerettséget meghozó műből csak most készült mozgóképes adatáció, ráadásul nem is akármilyen:

az Amazon 6 részes minisorozatban dolgozza fel a népeszerű pszicho-thrillert.

A teljes előzetest itt tudjátok megnézni, a minisorozat már elérhető az Amazon Prmie-on, ami kíváló program lehet így a halloween szezon közepén

 

A magyar nyelven is megjelent pszicho-thriller egy híres pszichiáterről szól, akinek a lánya rejtélyes körülmények közt eltűnik. Lorenz ezek után visszavonultan él, próbálja feldolgozni a történteket, mikor egy nap egy különös nő keresi fel. A nőt kényszerképzetek gyötrik, melyekben újra meg újra megjelenik egy kislány, aki Lorenz lányához hasonlóan nyomtalanul eltűnik. Viktor elkezdi a nő kezelésének, de a terápia egyre drámaibb kihalgatássá változik.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás