Két részre szakadt az ország az év kulturális balhéjától: sorra szólalnak meg a hírességek a legújabb intézkedés miatt

Érdekes jelenség borzolta a napokban a magyar közéletet: nem a köztársasági elnök lemondása, nem is másmilyen politikai ügy, hanem egy olyan terület, ami azért többnyire egészen elképesztő érdektelenségre tart számot: egy opera-előadással kapcsolatos rendeletnek sikerült heves indulatokat felkorbácsolnia.

Pannónia népe egyszerre mondott nemet Tóth Gabira, és hirtelen mindenkit elkezdett érdekelni, hogy hogy is van ez a Carmina Burana (a Carl Orff által komponált Trionfi-trilógia leghíresebb darabja) előadás a budapesti Operában. A darab leghíresebb tételét minden bizonnyal szinte mindenki ismeri, de azért hallgassunk csak bele egészen nyugodtan:

Táncol az ország, a mulatós sztár meglépte, amit régóta tervezett: nemzeti botrány van készülőben? Zenei szakértőnk ismét akcióba lendült

Olvass tovább...

Azért nem a hangszerelés és a szoprán-szereposztás kavarta fel ennyire a magaskultúra állóvizét, hanem egy némileg profánabb aspektus: történt ugyanis, hogy Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója a művészeket megosztó döntést hozott, miszerint az évek óta szünet nélkül játszott, mintegy 70 perces hosszúságú Orff-remek előadás közepére be kell iktatni egy szünetet - és nem azért, hogy a vonósok tudjanak gyantázni (erre egyébként nem is kéne hogy szükség legyen 35 perc után - ha előadás előtt ezt korrektül megtették), hanem azért, hogy (a vulgáris megfogalmazásért elnézést kérünk) "pörögjön a büfé" (nem a főigazgató szavai).

Az előadás karmestere, Bogányi Tibor igen komolyan vette a kiállást az intézkedéssel szemben: otthagyta a produkciót, miszerint ő így azt nem hajlandó tovább vezényelni.

Nem túlzás azt állítani, hogy itt bizony két világ csap össze, a szemben álló felek: a művészet és a kapitalizmus. A művészet oldaláról az érvelés az, hogy mindenféle földhözragadt szempontok alapján vágják ketté az évek óta szünet nélkül tartott előadást, míg intézményvezetői részéről ott az érvelés, hogy művészet ide-oda, azért az Operaház is egy üzleti vállalkozás, aminek pénzt kell generálnia, és az így keletkezett pluszbevételből még az Operaház dolgozóinak is jut majd a SZÉP-kártyára.

Ember legyen a talpán, aki képest igazságot tenni. Szigorú kapitalista logikával nézve a főigazgatónak maradéktalanul igaza van - az ellenzők pedig azzal érvelnek, hogy az állami fenntartású operában azért ne nyerjen teret a hárdkór-merkantilista szellem, és egy ennyire epikus művet ne tessék már félbeszakítani azért, hogy ki lehessen menni becsavarni egy cukormentes kólát.

És akkor jöjjön a véleményünk: szerkesztőségünknek van tagja, aki kedveli a klasszikus zenét (de tudása róla körülbelül mint egy zenetagozatos általános iskolás negyedikesé), és az operában még soha nem járt senki - fogalmunk nincs, mi a helyes, mennyire elítélendő ez a dolog, Miklósa Erika, nemzetközi hírű operaénekesnő annyit mondott, hogy nem a büfének van operaháza, hanem fordított a reláció.

Vannak olyan művek, mint például a nemzetközileg igen elismert filmrendezőnk, Tarr Béla hét és fél órás Sátántangó című filmje, ahol a rendező mozivetítés esetén négy beiktatott szünetet javasol - Carl Orff nem hagyott hátra ilyesmit, és hát a művészi szabadságról is leírták már gondolataikat nálunk kompetensebb (és kevésbé kompetens) emberek, úgyhogy kénytelenek vagyunk szavazásra bocsátani a kérdést: jó a szünet, vagy nem? Kedves Promotions.hu olvasó, ön dönt!