Táncol az ország, a mulatós sztár meglépte, amit régóta tervezett: nemzeti botrány van készülőben? Zenei szakértőnk ismét akcióba lendült

Kozák László, vagy ahogy jobban ismeri az ország, művésznevén Kis Grófo nem kis karriert tudhat magáénak fiatal kora ellenére: egy abszolút rétegzenének nevezhető műfaj képviselőjeként tett szert országos ismertségre, és már az ország vezető politikusai is készítettek vele közös fényképet.

Már több hónappal ezelőtt beharangozta, hogy a karácsonyi időszakban fogja kiadni egy újfajta formációjának az első dalát, ami szavai szerint az autentikus roma zenei hagyomány szellemében fog megszületni, és a zenekar tagjaival is ezt a hangzásvilágot szeretnék megvalósítani.

Kis Grófonak tulajdonképpen az egész családja zenész: például bátyja, Gyémi, és édesapja, a koronavírusban elhunyt "nagy" Grófo (szintén Kozák László) is ismert cigányzenei előadó volt, ám az autekntikus roma népzene közel sem annyira egyszerű kérdés, mint amilyennek elsőre tűnik.

A roma etnosz egyik legmeghatározóbb jellemzője ugyanis az a tény, hogy a cigányság sosem rendelkezett önálló állammal: szinte a világ minden országában élnek közösségeik, ahol amellett, hogy saját hagyományukat és kultúrájukat ápolják, jelentős hatással van annak az országnak a kultúrája is, ahol élnek: nyilvánvaló, hogy míg egy Magyarországon, Törökországban vagy Dél-Spanyolországban élő roma etnikailag bár ugyanoda tartozik, ugyanakkor például teljesen másfajta zenei kultúra alakult ki a zenélő cigányság körében az Alföldön, Anatóliában vagy Andalúziában.

 A kérdést tovább bonyolítja, hogy míg a többségi társadalom egy tömbként tekint a roma emberekre, ez egyáltalán nincs így: csak Magyarországon is élnek különböző népcsoportjaik, akiknek kultúrája, így zenéje és nyelve is jelentősen eltér egymástól.

Hazai viszonylatban érdemes itt megemlíteni a beás cigányokat (a beás kifejzés a teknővájóra vonatkozik, jellemző foglalkozásuk volt régen), a romungrókat (a szó szó szerint "magyar cigány"-t jelent roma nyelven, a "békebeli", rádióban hallott magyarnóta és cigányzene zenészei, világhírű hangszeres művészei szinte kivétel nélkül közülük kerültek ki, tradicionális foglalkozásuk a zenészség), oláh cigányokat (nem egységes népcsoport, az ország egész területén élnek, amit a köznyelv cigány nyelvnek tart, az az ő anyanyelvük, a lovári - viszont az "oláhcigány" szót saját magukra nem használják, ez a szó valamiért pejoratív töltetű a romák között) érdemes megemlíteni.

Kis Grófo legújabb dala (bár nem beszélem a nyelvet) a magyar szöveg mellett lováriul van, így a fenti vázlatos etnográfiai bevezető alapján megállapíthatjuk, hogy itt minden valószínűség szerint autentikus oláhcigány zenéről beszélhetünk.

Kis Grófo korábban, mivel a mulatós műfajból jön, leginkább szintetizátor segítségével készített zenei alapokra énekelt (bár az élő hangszerek használta a szintetizátor mellett mindig is jellemző volt), itt viszont nagyon fontos, hogy az alapot egy kanna adja, méghozzá nem is akárki: a legendás zenekar, a Romano Drom alapítójának, Kovács Antalnak a fia, Kovács Máté (Máté havonta körülbelül 30-35 koncerten zenél különböző formációkban, ebben a zenei világban az egyik legfoglalkoztatottabb ütőhangszeres művész). 

A kannán kívül a klipben még 3 hangszer tűnik fel: a basszust természetesen egy nagybőgő adja, a harmóniai vázért egy nejlonhúros, klasszikusnak vagy spanyolnak nevezett gitár felel, míg a szólista tamburán játszik.

A nagybőgő a klasszikus zenészek köréből "szivárgott le" a népzenészek körébe, a gitár jellegzetesen modern (mai formájában is fiatal hangszernek tekinthető, ősei különböző lantok, ám a 20. században példátlan népszerűségre szert tevő hangszer mai formája és hangolása csak a 19. század végén lett általánosan elterjedt) "játékos" a népzenében: mivel nagyon nagy számban tömeggyártják, szinte bárhol hozzáférhető, olcsó, így Magyarországon elsősorban a cigány népzenét játszó zenészek körében óriási népszerűségre tett szert.

A tambura pedig leginkább a szerb és egyéb délszláv népzenében elterjed hangszer, de az egész Kárpát-medencében használják, szintén rendkívüli népszerűségnek örvend az oláhcigány népzenét játszó zenészek körében.

A dal egy nagyon vidám dal, egyszerű akkordokra épül, 4 darab van belőle (a zenészek természetesen megcifrázzák alaposan, de az alap harmónia váz 4 akkordal körülírható, csak hogy korrektek legyünk: D-dúrban vagyunk, első, negyedik, és ötödik fokot használ a dal, vagyis még G és A dúrunk van, és az A-dúr előtt van egy úgynevezett elődominálás, egy E-dúr akkord is), végig fent van a hangulat: a versszakok közt vagy az énekes díszít, vagy a tamburás szólózik. A műfaj itthoni legsikeresebb előadójának jelenleg a Parno Graszt nevű, paszabi, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből származó formáció számít: ők azonban sokkal többen vannak, ez egy kifejezetten kis zenekar.

Véleményem szerint a dal hibátlannak mondható: az előadók autentikusságához azt hiszem, sok kétség nem férhet, a hangszeres játék abszolút profi, Kozák László profi énekes, és azt hiszem, nem sértődik meg, ha azt mondom: neki ez a műfaj a vérében van.

A klipből árad a jókedv és az életszeretet, nagyon nehéz nem mosolyogni miközben nézzük, és a zenészek és táncosok is igyekeznek az öltözékükkel idomulni a zenei világhoz. A jövő kérdése az lesz, hogy vajon Grófo ezzel az új irányváltással esetleg elindul valamiféle kultúrmisszió-szerű küldetésre a hagyományos, népi hangzást illetően, vagy csak amolyan kirándulás marad a népzenébe.

A népzene köré egyébként ma ugyanolyan komoly iparág épült, mint a popzene köré, csak nyilván a lépték kisebb, de ugyanúgy vannak óriási népzene (world music az angol terminológia, és körülbelül a világ összes népzenéje értendő alatta) fesztiválok, díjátadóik, toplistáik, a Parno Graszt zenekar például már több ilyen jellegű díjnak is tulajdonosa, így Kis Grófo és csapata még az is lehet, hogy ilyesmi profilváltás irányába gondolkodik.