30 éves Sylvester Stallone leggagyibb klasszikusa, végre kiderült mire való a három tengeri kagyló
Olvass tovább...
Sylvester Stallone számára sosem volt ismeretlen a fájdalom, már gyerekként is kijutott belőle neki, egyik filmje forgatásán mégis úgy érezte, hogy akár bele is halhat. A sztár a Netflix Sly című dokumentumfilmjében mesélt az esetről.
Sylvester Stallone 70 fölött is a csúcson pörög, idén mutatták be az idős akciósztár első sorozatát a SkyShowtime streaming csatornán, ugyanitt vele és csinos lányaival készült egy reality műsor is, a mozikban nemrég debütált a Feláldozhatók 4. része, most pedig Arnold Schwarzenegger háromrészes dokusorozata uán a Netflix az olasz csődörre is lecsapott, a SLY a napokban került fel a streaming-szolgáltató oldalára. Az előzetest itt tudjátok megtekinteni:
Az idén már a 77. életévét is betöltő Stallone mindenekelőtt a melegszívű Rocky szerepével lopta be magát mindenki szívébe, világsztárt is ez a franchise faragott belőle. Mindig is nyilvánvaló volt, hogy Rocky bizonyos szempontból Stallone filmes alteregója, a bokszoló házzá hasonló utat jár be, miközben megvalósítja az amerikai álmot.
Stallone óriási hullámvölgyeket élt meg pályafutása során, de valahogy mindig kimászott belőle. Két rosszul sikerült házasság után az utolsó úgy tűnik kiállta a hosszú évek próbáját. A szakmai karrierjén nem egyszer kellett visszaküzdenie magát a csúcsra, és eddig mindig megtalálta a módját, hogy hogyan kell felállni.
Az egyik ilyen megbicsaklás a 2000-es évek elején történt, mikor a mozinézők már egyáltalán nem voltak kíváncsiak a filmjeire, egymás után halmozta az óriási bukásokat. Stallone fogta magát, és előbb Rocky Balboának, majd John Rambo-nak is írt egy búcsúverset, amiket nagyon jól fogadott a közönség és a kritika is.
Olvass tovább...
Ezek után döntött úgy, hogy ha már két ikonikus karakterétől megvált (bár azóta jól tudjuk, hogy nem végleg), akkor az egész 80-as évekbeli tesztoszteron fűtötte bicepsz-zsánert is el kellene búcsúztatni valamilyen formában, és ebből született a 2010-es A feláldozhatók, aminek a stáblista utáni jelenetében először szerepelt együtt a filmvásznon Arnold Schwarzeneggerrel. Az új film ismét óriási siker lett, azóta három folytatás is készült belőle, Stallone azonban meglepő dolgot árult el a készítéssel kapcsolatban:
„Hogy őszinte legyek, soha nem gyógyultam fel teljesen. Annyi minden történt a testemmel, hogy utána soha többé nem voltam már olyan, mint azelőtt”
- számolt be a film forgatásáról Stallone.
A sikernek nagy ára volt tehát. A feláldozhatóknak ugyanis nem csak főszereplője, hanem írója, rendezője és producere is volt a sztár, az óriási hajtásban pedig nem figyelt oda kellően, nem volt idő alaposan elpróbálni az egyik verekedős jelenetet, aminek a vége egy nyaksérülés lett, és még a vállai kiugrottak a helyükről.
Olvass tovább...
A színész nem adott elég időt magának a pihenésre, úgyhogy a sérüléseket további bajok tetézték hörghurutja és szájpenésze is kialakult. A helyzetet az is nehezítette, hogy Stallonenak mindig is óriási volt a fájdalomtűrő készsége, más színész már rég leállt volna, mikor ő még mindig azt mondta, hogy nem baj, csináljuk tovább.
Stallone ekkor még "csak" 63 éves volt, de ekkor gondolkozott el először azon, hogy már nem fér bele annyi, mint régen. A futást már évekkel korábban elengedte, mikor a Rocky Balboa forgatásával szembesült vele, hogy mennyi fájdalommal jár a sprintelés, a Creed filmekben nem véletlenül elégedett meg a megfontolt, nyugodt mentor szerepével, elmúltak már azok az idők, mikor ő ütötte a legnagyobbat, és ez jól is van így. Az életben idővel mindig más és más dolgok kerülnek előtérbe.
Olvass tovább...
Stallone rajongóknak természetesen kötelező megnézni a dokumentumfilmet, mert rengeteg apró érdekesség derül még ki belőle a sztár életével, világlátásával, filmjeivel kapcsolatban. Például innen tudtuk meg azt is, hogy Rocky nem egyszerűen egy híres bokszolóról kapta a nevét, a sztori ennél kicsit színesebb, mégis majdnem 50 évig senki sem beszélt még róla. A részletekért kattints a fenti cikkünkre.