promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ennyi volt: az RTL kiütötte a TV2-t
Borítókép:  rtl.hu
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Itt a vége a TV2 számára.

A 2023-as év mind ez idáig elátkozott volt az RTL Magyarország számára. Ugyebár amióta hazánkban vannak kereskedelmi televíziós csatornák, az RTL és a TV2 folyamatosan rivalizál, majmolja egymást, próbálnak rákontrázni a másikra, hogy átcsábítsák a nézőket.

Az idei év eddig egyértelműen a TV2-nek kedvezett, ugyanis az RTL bukást bukásra halmozott; folyamatosan olyan műsorokat tűztek képernyőre, amiket már az első adások után meguntak a nézők. Várható volt, hogy az év legfontosabb időszakában, az őszi hónapokban lesz majd valamilyen fordulat, de viszonylag sokat kellett erre várni.

A TV2 idáig tudta élvezni, hogy komoly százalékpont-különbségeket vert rá a konkurenciára, az RTL viszont most visszavette a vezetést a nézettségi versenyben - nem is kevéssel.

A Nyerő Páros elég brutálisan tarolt az utolsó adásoknál; konkrétan négyszer is megverte a TV2-n vele egy időben futó Ázsia Expresszt - persze Ördög Nóra műsora sem szégyenkezhet, mert kiváló számokat produkált a 43. héten is. Nem kisebb sikerrel futott múlt héten a Nagy Ő is Jákob Zoltánnal, míg a Survivor továbbra sem tud igazán kiemelkedő nézettséget hozni.


Most nem szeretnénk levezetni, hogy a hétköznapi kiemelt műsorok milyen nézettséggel futottak, mert sokkal izgalmasabb volt az, ami a hétvégén történt a két csatornánál.

Szombaton szinte holtverseny alakult ki a The Voice és a Dancing with the Stars között, tehát vasárnap a 18 év után visszatért Sztrábox és a Sztárban sztár leszek között dőlt el, hogy a 43. héten melyik csatorna veszi át a vezetést.

Hihetetlen fordulat következett be: a Sztárban sztár leszek, vagyis a TV2 jelenlegi vezérhajója idén először csak közepes számokkal futott, és igencsak átlag alatt teljesített. A TV2 tehetségkutatójának nyilván a közmédia sportmérkőzései sem tettek jót, de az igazán csattanós pofont az RTL-től kapták. A Sztárbox 1. adása ugyanis messze a legnézettebb műsor lett a kereskedelmileg fontos célcsoportban, gyakorlatilag minden műsoron lazán átgázolt.

Ha példálózni szeretnénk, nagyjából úgy kell elképzelni ezt a kiütéses győzelmet, mint Árpa Attila és Nagy Ervin mérkőzését a ringben. Az RTL gyakorlatilag esélyt sem adott a TV2-nek, azonnal nekiment, aztán addig püfölte, amíg bírta két lábon.

Kiváló kérdés, hogy mi várható ezen a vasárnap, hiszen a Sztárbox és a Sztárban sztár leszek most is egymás ellen fog majd menni a két csatornán. A 43. héten az RTL 1,4 százalékponttal előzte meg a TV2-t.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás