promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Brutális tévhit: az egyik legismertebb magyar nem is létezett? Az igazság tényleg megdöbbentő
Borítókép:  Profimedia / Illusztráció
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Sosem létezett, de akkor mégis ki találta fel?

A magyar történelem ismerete, nemzeti jelképeink felismerése, összegezve a közös tudat az egyik legfontosabb összekötő kapocs, amely a nemzet 15 millió tagját egységbe forrasztja, persze lehetnek ezekről viták, szélsőséges nézetek és egyetnemértések is, de az, hogy tudunk róla, egy közös kollektiv tudat tagjává tesz minket.

A mindennapokban természetesen rengeteg tévhit is közszájon forog, talán a legtöbbet ezek közül soha nem is lehet majd kiírni a közbeszédből. Ilyen például az, hogy volt olyan időszak a történelemben, amikor Magyarország elképesztően kedvező földrajzi helyzetbe került, a királyság határai odáig nyújtózkodtak, hogy egyszerre három tenger is mosta az ország széleit. Rengetegen tudják úgy, hogy Nagy Lajos király uralkodása alatt az Adriai-, a Fekete-, és az Északi-tengerig is elért a Magyar Királyság.

Ezzel szemben az igaszág az, hogy nem. Vagy nem pont úgy.

De van egy még inkább elterjedtebb tévhit, méghozzá egy hős magyarról, aki a legendák szerint Nándorfehérvár 1456-os ostrománál a mélybe vetette magát, méghozzá egy törökkel. A jelenet pedig valószínűleg a retinánkba is égett, hiszen Wágner Sándor 1853-ban megfestette a jelenentet, amely a legtöbb magyar történelemkönyvben szerepel.

Dugovics Titusz, a hős magyar várvédő önfeláldozása része a magyar hősmitológiának.

A magyar katona önfeláldozása először amúgy Antonio Bonfini történetírónál jelenik meg, majd később, a 19. században Döbrentei Gábor akadémikus "azonosítja be" a hőst, így a romantika időszakában a történet nagyon népszerű lesz. Később azonban kiderül, hogy a Dugovics család egyik tagja egy hamis oklevelet koholt a sztorival, hogy ezzel bizonyítsa családja nemesi származását akkor, amikor azt kétségbe vonták.

A történet valóságalapját amúgy már az 1900-as években kétségbe vonták, a történészek pedig az 1990-as évektől foglalkoztak vele behatóbban.

A történet pedig azóta is virul, pedig Dugovics Titusz nem is létezett. Ennek ellenére a Bonfininél megjelenő történet, miszerint egy magyar hős a mélybe vetette magát a magyar történelem egyik legfontosabb csatájában, megtörténhetett.

Még több tévhit érdekel?

(Forrás: Újkor, Wikipedia)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás