Berobbant az új Csernobil-katasztrófafilm, vajon jobb, mint az HBO sikersorozata? - Csernobil 1986 kritika

A csernobili atomkatasztrófa a világtörténelem egyik legbrutálisabb balesete volt, amelyről emlékezni és beszélni kell. Mégis az elmúlt évtizedekben alig készült játékfilm az eseményekből, a Csernobil: Elválaszthatatlanok című sorozat nem volt rossz próbálkozás, de egészen 2019-ig kellett várni a nagy áttörésre, hogy az HBO, illetve Craig Mazin elhozza számunkra az ötrészes minisorozatot, amely húsbavágó hidegvérrel meséli el a kataszrófa történéseit. Annak ellenére, hogy a sorozat örökbecsű idézeteket, elménkbe tapadó citátumokat adott nekünk, a rendező és a forgatókönyvíró nem dramatizálta túl az eseményeket. Minden csak úgy pereg a képkockákon, ahogy az valójában történhetett.

És ez maga a nagybetűs dráma. Ez a film egyik rétege.

A 2019-es Csernobil kegyetlen, nyomasztó és pokoli alkotás, amely kerek perec kimondja, hogy ki vagy mi a bűnös ebben a szerencsétlen történetben. A rendszer és az emberek, akik alkalmazkodtak a rezsim adta szabályokhoz, mivel ettől remélték könnyed előrejutásukat, jólétüket. Mindenki egy kicsi hazugságot hozzátett a felépítményhez, amely végül elvezetett a robbanáshoz 1986. április 26-án. 

Értelmet adni a bűnnek, talán ez a film másik rétege.

2021. július 21-én a Netflixen elérhetővé vált egy új Csernobil-film, a Csernobil 1986, amelyet Danila Kozlovskiy (Vámpírakadémia, Hardcore Henry) rendezett, és ő játsza az egyik főszerepet is. A női főszerepben pedig Oksana Akinshina, aki igazából az orosz Ellen Ripley, hiszen ő játszotta az orosz Alien-filmben, a 2020-ben készült Szputnyikban is a főszerepet.

Egy igazi orosz hősnő (lehetne most is), azonban a Csernobil 1986-ban nem sok szerepet kap, sajnos. Valószínűleg a tűzoltókocsikat és mentőautókat többet látjuk a filmvásznon, mint őt.

Orosz ellenfilm?

Biztos, hogy az lesz az első kérdés, amely azonnal szöget üt a fejetekbe a film kapcsán, hogy akkor ez most egy orosz ellenfilm, ami szeretne rápirítani a 2019-es mű mondanivalójára? A korábbi pletykák után ez az a film, amely az atomkatasztrófát szeretné kicsit úgy beállítani, mintha az egy nemzetközi konfliktus szerves része lenne?

A válasz egyszerű: nem. Ez a film ugyan orosz, de nem ellenfilm, és akad benne jó néhány olyan jelenet, amely inkább kiegészíti a 2019-es alkotást, többet láttat, mint az HBO sikersorozata.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez a film akárcsak karcolja is azt a nívót, amelyet a 2019-es alkotás elért. A közelébe sem kerül, ennek ellenére egyszer érdemes lehet megnézni.

Ez az alkotás bődületes identitásválságban szenved, mivel nem tudja a saját műfaját. Nehéz elképzelni, hogy a csernobili atombalesetről ne egy drámai hangvételű alkotás szülessen, hiszen ez egyszerűen lehetetlen - gondoljuk mi.

De lehet feloldás.

Mivel simán megeshet az, hogy egy nagy történelmi kulcsszó farvízén evickélve igazából nem is arról szól egy film, ami talán a lényeg lenne. Gondoljunk csak az Idegelelés Csernobilban című, a katasztrófa oltárán feláldozott found footage filmre, amely ugyan a zsáner minden kellékét nagyszerűen alkalmazta a filmkockákon, mégis az emberben akkora üresség tátongott a film megnézése után, hogy azt több ezer köbméter bórral és homokkal sem lehetett volna kitölteni.

_{Csernobil 1986/Profimedia}

Akár jöhetne a Demogorgon is?

Ez egy hőskultuszt építő kalandfilm, amelybe még egy ponton belefűzték a Stranger Things sorozat és a Super 8 című Steven Spielberg film ikonikus képsorait is. Ugyan Demogorgont nem látunk, de a filmben rengeteg olyan elem van, amiből fullosan kitűnik, hogy a nagy mű a nyugati nézőközönség felületes szórakozási igényeire szabott kalandfilm szeretett volna lenni. És végül (mondjuk úgy) 72 százalékban az is lett, így minden törekvése, amely ebbe a felületes irányba hatott, elvett abból, hogy a csernobili atomerőmű-balesethez közelebb kerüljünk.

A film ezen bűne azonban csak a Jared Harris és Stellan Skarsgård főszereplésével készült film tudatában hatalmas, hiszen láttuk már, hogy lehet egészen kiváló filmet készíteni Csernobilról.

Talán a legjobban úgy tudjuk érzékeltetni a 2019-es és a 2021-es film közötti különbséget, ha azt elszpojlerezzük, hogy az egyikben az égből aláhulló, sugárzástól szenvedő, haldokló madár csupán egy bevágás apró kockája, míg a másikban egy nagyobb jelenet hangsúlyos része, egy mámoros éjszaka utáni felébredés metaforája.

A most kiadott film valójában egy tűzoltó hőssé válásának története, aki valamelyest jóvá szeretné tenni a múltban elkövetett hibáit. Menő állása van, bohém életet él, imád csencselni, miközben megtörténik körülötte a világtörténelem legdurvább katasztrófája. Ehhez pedig neki is fel kell nőnie. Persze az ítélet majd rátok vár, hogy kimondjátok, ennek a filmnek sikerült-e felnőni a feladathoz. Ehhez azonban meg kell néznetek, egy esélyt pedig talán megérdemel, még ha nem is visz el titeket a pokolba, amelyet egy, a csernobili atomkatasztrófával foglalkozó filmtől alapból elvárna az ember.

Ráadásul a film egy rakat alkalommal a történelemmel is játszik, a történelem szinte csak díszlet számára, ami nem áll túl jól neki. Így kicsit átverős is az egész alapszitu, hiszen a film címe bőszen azt hirdeti, hogy Csernobil 1986. Gondolná az ember, orosz is, film is, meg Csernobil is, akkor ez nem lehet más, mint egy szembenézős, gyomorbavágós katasztrófafilm, ami talán elemibb erejű, mint az HBO-n futó sorozat.

^{Csernobil 1986/Profimedia}

Permanens pokoljárás helyett pattogatott kukorica

Volt az HBO minisorozatának egy nagyon furcsa dramaturgiája, ami az első részt és az ötödik epizódot összekötötte. Az ominózus dramaturgiai húzás pedig úgy viselkedett, mint egy Möbiusz-szalag, rengeteg nézőt pedig arra sarkallt, hogy újra és újra elkezdjék az első részt az utolsó megnézése után. A sorozat ezáltal végtelenített és brutálisan nyomasztó élményt közvetít, miközben szinte üvöltünk a mindenségbe, hogy ilyen borzalmas dolgokat többé ne csináljatok, mi még hasonlót sem akarunk átélni.

A Netflixen megjelent alkotás ezzel szemben még azt is megengedi neked, hogy popcornnal a kezedben ülj le a házimozid elé, hogy megnézd.

Olybá tűnik, mintha a rendező a "hősfilm" műfaj anatómiáját tanulmányozná a filmkészítés közepette a katasztrófa anatómiája helyett. És bár vannak benne nagyon naturalisztikus ábrázolások, ennek ellenére a szörnyet nem akarja előcsalni.

Megmarad tehát diszkréten csernobili katasztrófafilmnek lenni, de joggal mondhatjuk azt is, hogy effajta megközelítéssel sem éltek még a filmtörténetben. Ebben pedig nincs tévedés, és abban is egyetértünk, hogy mindenkinek joga van megcsinálnia a saját Csernobil-filmjét. És ha valaki felveti esetleg azt is, hogy a sorozatot és a filmet nem lehet összehasonlítani, még abban is lehet fikarcnyi igazság.

A film már elérhető a Netflixen.