Valaki a túloldalon: az év horrorfilmje valós eseményeket dolgoz fel - kritika

A kísértetházak és az elátkozott házak tematikájára épülő horrorfilmek iránt a mai napig óriási érdeklődés van a műfaj rajongói között. Persze vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy az ehhez hasonló filmekből már tizenkettő egy tucat van, és ebben a témában már nem lehet újat mutatni, mégis néha születnek olyan darabok, amelyekre az emberek felkapják a fejüket.

Főleg ha egy horrorfilm megtörtént eseményeket dolgoz fel. Csak úgy, mint az Andra sidan (magyarul: Valaki a túloldalon) című svéd alkotás, ami egy 2014-es, azóta is megmagyarázhatatlan eseménysorozatot vesz alapul.

A történet szerint egy apa barátnőjével és kisfiával új házba költözik. A csendes kertvárosi környezet idilli lehetőséget kínál az újrakezdésre, ám a kisfiú hamarosan elkezd barátkozni valakivel a fal túloldalán. A férfi barátnője mind kétségbeesettebben igyekszik választ találni a megmagyarázhatatlanra, miközben mostohaanyaként a fiú bizalmatlan vele, az apa pedig mind gyanúsabban tekint a nő furcsa viselkedésére. Eközben a túlvilági erő egyre fenyegetőbben lép fel a ház új lakóival szemben.

Persze a lényeges rész kimaradt a hivatalos leírásból, hogy a történet egy ikerházban játszódik, melynek padlása közös, és bárki gond nélkül átmászhat egyik házból a másikba. Már csak az a kérdés, hogy ki lakik az ikerház éveken át üresen álló másik felében, vagyis ki van a túloldalon.

A film író-, és rendezőpárosa, Tord Danielsson és Oskar Mellander pontosan tudták, hogy ebben a műfajban nehéz olyat alkotni, amivel újat mutathatnak, és amivel maximálisan kiszolgálhatják a műfaj kedvelőit. Mindenesetre tiszteletreméltó a merészségük, hogy a hatalmas rizikó ellenére mégis bevállaltak egy ilyen filmet, és összességében nem is buktak bele.

Először is felismerték azt, hogy egy lelketlen kísértetházas sztorival nem sokra fognak menni, ezért muszáj volt kitalálni egy olyan történetszálat, amivel össze tudják kötni a film misztikus és horrorisztikus részét. Itt jön a képbe a mostohaanya karakter, aki próbál beilleszkedni a családba, és elnyerni párja kisfiának bizalmát. Csakhogy ez nem lesz olyan egyszerű, mert a kisfiú a mai napig a betegségben elhunyt édesanyját gyászolja, és a fiatal nő egyelőre nem érzi úgy, hogy helye lenne ebben a családban. Mivel az édesapa sokat dolgozik, ezért a kisfiúnak szüksége van egy barátra. Ezzel gyakorlatilag akaratán kívül magához hívta a túloldalon lévő ”valakit”, aki gyorsan beférkőzik a gyermek bizalmába.

A film ezzel nem csak egy megoldásra váró családi konfliktust, de egy missziót is adott a szereplőknek, hiszen amíg a kisfiúnak meg kell tanulnia megbízni a mostohaanyjában, addig a fiatal nőnek is fel kell nőnie, meg kell érnie a feladatra, hogy támasza legyen mostohafiának, és elérje nála azt, hogy tudja, rá mindig számíthat.

Nagyon érdekes, ahogy ez a svéd horrorfilm kiemelkedik a klisés, amerikai tucathorrorok közül, miközben ő maga is horrorklisékből táplálkozik. Ha ez egy szokványos kísértetházas produkció lenne a tengerentúlról, akkor csupán egy közepesen sikerült, technikailag tisztességes iparos munka lenne, de egy svéd alkotáshoz, ami amellett, hogy nagyban merít az elmúlt évek jól bevált horrorelemeiből, hűen követi a skandináv film legjobb hagyományait, máris máshogy áll az ember.

Pontosan abban rejlik a Valaki a túloldalon szépsége, hogy amellett, hogy mintául veszi az amerikai horrorfilmeket, semmiképp sem akarja azokat teljesen lemásolni, hanem igyekszik a saját filmes hagyományaikat és kultúrájukat is belecsempészni, és megismertetni a nézővel. Ezzel gyakorlatilag felhívja a figyelmünket arra, hogy ők is tudnak olyat, mint az amerikaiak, de mégis a saját maguk képére formálva teszik egyedivé.

Nagyon fontos megemlíteni a film miliőjét. Az alkotók nagyon okosan használták ki a ház tereit, emellett rendkívül ügyesen játszanak a fényekkel, és törekednek arra, hogy a sötétség minden esetben uralja a képet. Emiatt az egyébként is kicsi ház helyiségei és folyosói még kisebbnek és félelmetesebbnek hatnak. A precízen megkomponált jelenetek para képi világához pedig tökéletesen passzol Jonas Wikstrand zenei aláfestése, ami remekül fokozza a feszültséget, és ha kell, a frászt hozza a nézőre.

Bár a színészi alakítások hagynak némi kivetnivalót, és a történetben is vannak hézagok, és izzadságszagú, olcsó megoldások, de összességében a Valaki a túloldalon egy szórakoztató, és olykor igenis para horrorfilm, ami megérdemli a figyelmet és az esélyt. Aztán hogy tényleg ez lesz-e az év horrorfilmje, ahogy azt néhány hazai portál belengette az előzetes debütálása után, az majd kiderül. Mindenesetre komoly esélyekkel indulhat. Persze hozzá kell tenni, hogy nem mindenki tudja majd értelmezni ennek a filmnek a pszichológiai oldalát, és lesznek, akik ennek a horrorfilmenk az értékét is csak abban fogják mérni, hogy mennyire ijesztő. Szóval nem mindenki tudja majd értékelni.

A film július 8-án debütál a magyar mozikban, a Valaki a túloldalon hazai forgalmazója a Vertigo Média. A szinkronos előzetest alább nézhetitek meg, de mivel elég sokat mutat a filmből, így megtekintését nem javaslom.