promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Halálos iramban 9-kritika: kifogyott a benzin, de a nitro még tolja neki rendesen
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Halálos iramban 9. történetén érződik, hogy kifulladt a széria, de a látvány, az akció, és az elmés egysorosok még mindig odab*sznak. Spoilermentes kritika.

A Halálos iramban-széria minden idők egyik legsikeresebb filmes franchise-a, az eddig bemutatott filmekkel csaknem 6,2 milliárd dollárt termeltek, és ebbe már bele van kalkulálva a 9. epizód eddig begyűjtött közel 300 millió dolláros bevétele is. Bár a pandémia miatt egy évvel el kellett csúsztatni az új epizód bemutatóját, végső soron így jobban jött ki a lépés, mert elmondhatom, hogy azon a június 22-i napon láthattam a Halálos iramban 9. részét, amikor 20 évvel ezelőtt bemutatták Amerikában a legelső produkciót.

Két évtized alatt annyit változott a világ, és annyira mások lettek a nézők igényei is, hogy nem csoda, ha a franchise epizódról epizódra halálosabb és nagyobb fokozatra volt kénytelen kapcsolni. Ez a széria pontosan olyan, mint egy öreg verda, ami 20 évvel ezelőtt még önmagában is pöpec volt, de ahogy teltek az évek, egyre több tuningot, egyre több lóerőt, naftát, és nitrót kellett belerakni, hogy felvehesse a versenyt másokkal, és ezzel megmaradjon az örök kedvencnek.

Úgy gondolom, a Halálos iramban-szériának is van egy természetes élettartama, ami alatt mi, rajongók még nem érezzük azt, hogy ez már felesleges bőrlehúzás csupán, és el kellene már engedni az egészet. A magam részéről most érzem azt, hogy ez a franchise kifulladt, de ettől függetlenül fokozott kíváncsisággal fogom várni a 10. és a 11. részt, ami tulajdonképpen a Halálos iramban fő történetszálának kétfelvonásos, gigantikus lezárása lesz. De ne rohanjunk még ennyire előre, egyelőre foglalkozzunk a várva várt 9. résszel!

A történet szerint Dom Toretto visszahúzódva él egy félreeső helyen Lettyvel és fiával, a kis Briannel, de tudják, hogy a veszély állandóan ott les rájuk a békés horizonton. Ezúttal ez a veszély arra kényszeríti Domot, hogy szembenézzen múltbéli bűneivel, ha meg akarja menteni azokat, akiket a legjobban szeret. Összehozza csapatát, hogy megakadályozzanak egy olyan tervet, amely megrengeti a világot. A terv kiötlője a legképzettebb bérgyilkos és legprofibb sofőr, akivel valaha találkoztak – és aki történetesen Dom elveszett öccse, Jakob.

Tekintsünk el a filmbéli logikátlanságoktól, a képtelen baromságoktól, a lehetetlen akciórészektől, és a fizika törvényeitől, és fókuszáljunk inkább arra a kérdésre, hogy történetében milyen lett a Halálos iramban új epizódja!

A 9. részt nézve egyértelműen látszik, hogy a széria tankjából kifogyott a benzin, de az a szomorú, hogy a Diesel is. Bármi meglepően hangzik is, de igaz: Vin Dieselen látszik, hogy belefáradt abba, hogy fehér trikóba öltöztetett, megállíthatatlan buldózerként ugrál ki az autókból, tolják át egyik falon át a másikba úgy, hogy mindössze egy apró karcolást szed össze, és görcsös mosollyal az arcán tolja az elmés, egysoros bölcsességeket a családról. Nem véletlen, hogy a színész már inkább egy Dom Toretto múltjára fókuszáló előzményfilm felé kacsintgat, érzi, hogy ezalatt a két évtized alatt kiöregedett ebből a szerepből, és ideje, hogy kicsit jobban elmélyüljünk Dominic karakterében, de inkább a múltjában.

Ennek ágyaz meg tulajdonképpen a 9. epizód egy része is, aminek középpontjában a Toretto-fivérek múltja, tragédiája, és viszálya áll. Megismerjük Dom öccsét, Jakobot, akiről az eddigi nyolc film alatt senki sem tett említést, viszont 20 évig hallgattuk Vin Diesel szájából a család fontosságát, és azt, hogy nem fordíthatunk hátat egy családtagnak, még akkor sem, ha ő megteszi, aztán mit ad Isten a 9. részben azt látjuk, hogy Dom az egész csapata előtt eltitkolta az egyik testvére létezését, és bizonyos, egyébként teljesen érthető okból kifolyólag nem szeretné látni őt.

Ugyan ezek a flashback jelenetek igen fordulatosra és olykor érzelmesre is sikeredtek, a film jelenkorban játszódó történetszála annyira buta és hézagos, hogy sokszor nem is lehet követni az eseményeket, mert azt az érzést kelti, mintha szétdarabolták volna a cselekményt, majd véletlenszerűen egymás mellé hajigálták volna a történetelemeket, és mint egy rosszul kirakott puzzle-ben a képet, úgy keressük az egységes sztorit a Halálos iramban 9-ben.

De ha még el is tekintünk attól, hogy nem minden klappol a cselekményben, az írók több helyen még az előző részek narratívájával is szembe mennek: lásd feltámasztják Han-t, mert Justin Lin és a rajongók azt akarták, de az a nevetséges magyarázótörténet, amit az ő életben maradásának komponáltak, még a rendező 10 éves kisfiát sem győzné meg, akitől egyébként a film egyik legvadabb és elborultabb akciómutatványának ötlete is származik.

Na, de elsősorban nem is a történet, sokkal inkább az akciójelenetek, az autók, és a látvány miatt szeretjük ezeket a filmeket! Ilyen téren nem is okoz csalódást a produkció. A látvány sokkal durvább, grandiózusabb, és puszítóbb, és ezzel együtt persze logikátlanabb és elborultabb is. És akik még mindig kételkedtek volna benne:

igen, már az űrbe is kilátogat a család!

Persze a Halálos iramban még mindig véresen komolyan veszi magát, éppen ezért dobtam egy hátast, mikor Tej azt mondta, hogy

„Amíg betartjuk a fizika szabályait,...”

Ez volt az a pont, amikor nagyjából 5 percre elveszített engem a film, mert addig semmit sem láttam a féktelen nevetés miatt kicsordult könnyeimtől. De így szeretem a Halálos iramban-szériát, minden ostoba hibájával együtt.

Aki kedveli a franchise-t, valószínűleg ezt a részt is szeretni fogja, mert mit is várunk egy Halálos iramban-tól, ha beülünk rá. Végeláthatatlan akciót, menő kocsikat, fullos csajokat, robbanásokat, elmés szócsörtéket, és nem utolsó sorban kemény eszmefuttatásokat a családról. Ezeket mind megkapjuk a Halálos iramban 9. részétől is, és ha elfogadtok egy tanácsot, érdemes IMAX-ben nézni ezt a filmet, hogy tényleg a legmagasabb fokozaton kapjátok akkor meg az élményt.

Kétségkívül nem ez a rész lett a széria legjobb darabja, sőt, kijelenthetjük, hogy a franchise legrosszabb és legröhejesebb etapjáról van szó, aminek szánalmasan ostoba története miatt sokan fognak kiakadni, de az akció mindenért kárpótol. Ugyan a benzin már kifogyott belőle, de a nitró még adja neki a tempót rendesen, szóval az utolsó métereket már brutális sebességgel fogjuk megtenni, mielőtt a széria célba érne a mindent lezáró 11. epizóddal.

A Halálos iramban 9. június 24-én debütál a magyar mozikban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás